Szoboszlay főhadnagy szovjet hadifogságban

MEGJELENT: 2017. június 20., kedd | SZERZŐ: Magyar Miklós

A Szovjetunióba szállított magyar állampolgárok internáló- vagy GULAG-táborba kerültek. A harmadik típus a hadifogoly-tábor. Ide elsősorban a harcok során elfogott vagy átállt katonákat vitték. Ezek a táborok a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá tartoztak, a bánásmód nem volt annyira rossz, mint a másik két lágertípusban. A foglyok a háború után általában levelezhettek hozzátartozóikkal, és időnként egy-egy szovjetunióbeli újság is eljutott hozzájuk. Aki viszont nem teljesítette a munkanormát vagy egyéb kihágást követett el, büntetőtáborba került.
Az egyetlen, a helyszínen készült hadifogoly napló Szoboszlay György főhadnagyé. Dupla fenekű bőröndben csempészte haza.

Valami hasznosat 

Szoboszlay György 1909-ben született egy palóc faluban, a Borsod megyei Csernelyben. Az elemi iskola hat osztályát szülőfalujában végezte, majd tanítója segítségével magánvizsgákat tett a polgári iskola osztályaiból. 1924-ben az Egri Érseki Tanítóképzőbe került, ahol katolikus kántortanítói oklevelet szerzett. 1936-ban egy református lelkész lányát vette el feleségül. 1931-32-ben töltötte le katonai szolgálatát, majd az 1938-as bécsi döntés után járási leventeparancsnok. 1940-től továbbszolgáló hadnagy, majd főhadnagy. 1945 áprilisának végén leventéivel az akkori nyugati magyar határig menetelt. 1945. május 10-én esett fogságba. 1946. március végétől kezdi írni feljegyzéseit nyolc kis füzetbe az Azovi-tenger partján lévő Taganrog egyik hadifogolytáborában. 

Az első és második füzet Taganrogban, a harmadiktól a hetedikig Tusinóban, míg a nyolcadik Máramarosszigeten keletkezett. 1947. július 11-én, huszonhét havi szovjet hadifogság után tért haza a debreceni fogadó táboron keresztül Felsőnyárádra.
A hadifogságban írt feljegyzései ez évben jelentek meg Gyorsan Haza! Szkoro damoj! Szoboszlay György főhadnagy szovjet hadifogságban írt naplója 1946-1947 címmel a Gulag Emlékbizottság támogatásával. A könyvet Kornyáné Szoboszlay Ágnes és Kornya István szerkesztette. 
A szerkesztők hallatlanul gondos filológiai munkával állították össze a kötetet. Mindegyik füzet pontos hely, dátum megjelöléssel kezdődik, majd a füzetek méretét, a papír minőségét, a lapok számát is feltüntetik. A lapalji jegyzetek szómagyarázatokat, kiegészítő adatokat tartalmaznak a tudományos munka igényével.
A Bevezetőből azt is megtudjuk, hogy a nyolc, tenyérnyi nagyságú füzet papírjait ételért, cigarettáért cserélte vagy kapta. 
A könyv bevezetésében a szerkesztők megfogalmazzák a napló írásának indítékait: „A naplót olvasva hamar világossá válik, hogy az írás Szoboszlay György számára − némiképpen tudatosan − a túlélési stratégia egyik eszköze: ép ésszel átvészelni, értelmesen, a jövőt is tervezve tölteni a fogság gyötrő idejét. Elsősorban azért ír, hogy a megterhelő fizikai munka, a tábori tétlenség és a gyengélkedőn töltött napok-hetek alatt, a hazaindulás miatti állandó reménykedés, majd az újabb és újabb csalódások közepette valami hasznosat csináljon, szellemi szórakozást találjon, és − ezt többször hangsúlyozza − ne tétlenkedjen.”

Lapátot fogj!

A naplók állandó témája az étkezések. „Az éhes fogoly munka közben mindig a főzésről beszél (…) Megfigyeltem, hogy a fogoly beszélgetések 70-80%-a az étkezés körül forog. Természetes is ez, mert mindenki szörnyen kiéhezett.” – írja Szoboszlay György. Vagy: „Nemsokára jön az ebéd. Moszkvai időszámítás szerint 2-1/4 3, amikor kezdődik az ebéd-osztás. Borsóleves hússal (ma nincs benne csalamádé, de igaz, hogy borsó is csak mutatónak van benne, hús pedig egy-két foszlány) a „jó magyaros” vasárnapi ebéd. No, de nem baj! Legalább már ígéret van rá, hogy a héten elmegyünk.”
A silány tábori konyha kínálatának mintegy ellenpontozásaként, Szoboszlay több mint kétszáz receptet írt le. Ezek között szerepeltek levesek, húsételek, sütemények, befőttek. 
Sok helyütt találunk leírásokat a fogoly fizikai állapotáról, ami az egyénen túlmutatva a táborok egészségügyi körülményeire is rávilágít: „Panaszom: a lábam újra dagadt, szívem rendetlenkedik, gyenge vagyok. A német orvos teljesen levetkőztet. – Meglepő, hogy mennyire le vagyok soványodva! – Ott van az orosz orvosnő is, így a vizsgálat eredménye: „Lazarett!” [kórház] (…) Ma reggel már a kórházban ébredtem, jobban mondva ébresztett fel az ápoló. Este elég későn kerültem be. Még bent a kórházban is nagyon sokat kellett várni, mert valamelyik orosz nő fürdött az egyetlen fürdőkádból álló kórházi fürdőben. Nagysokára kerültünk csak be.”
A naplóban természetesen sok szó esik a munkáról is: „Munkára megint a 155. cek-nél vagyunk. − Lapátot fogj, és irány a kavicsos vagonsor, amely még ott áll a gyárkapu előtti sínpáron. Egy kissé hűvös az idő, de mivel kilátás van egy kis napfényre, meg az este előkészített, evőcsésze főt burgonyát is sikerült még négyünknek a kivonulás előtt jó forrón bekebelezni reggeli pótléknak, egész jó kedvűen és gyorsan megy a munka. Egy-kettőre lent van egy vagon kavics. − „Szadjisz! Kuritj!” − „Harasó robotyi!” − az őr jóvoltából a délelőtt nagy részét átbeszélgetjük. 11 felé az egyik „nacslanyik” elvisz négyünket. Egy hamu-salakdomb a végcél. Kézzel-lábbal és kevés orosz nyelvi tudásunkkal végre megértjük, hogy jön egy autó s arra ebből fel kell rakni. − Hosszas várakozás után jön egy kocsi, vele vagy négy-öt „davaj legény.” Fiatalabb idősebb, de ahogy az egyik mord arcú „davaj” meglát bennünket, hogy ott üldögélünk ránk szól, hogy „davaj” − Mi pedig mit sem sejtve nekilátunk a munkának, ők pedig lassan a fal mellé húzódnak és onnan nézik fogoly szorgoskodásunkat.”
A taganrogi magyar hadifoglyok „énekes-zene- és műkedvelő” csoportot is alakítottak, hogy ezzel is teljen az idő. Karácsonyi műsort is összeállítottak, amelyen az ismert színész, Csákányi László – Szoboszlay fogolytársa – elszavalt egy Ady-verset.

Különös, hihetetlen érzés 
1947. június 14-én érkezik el a nap, amikor Szoboszlay Györgyöt társaival bevagonírozzák a Magyarország felé induló tehervonatba. Az alábbi naplórészlet jól mutatja, hogy még a fogságban is igyekszik gondoskodni társairól.
„Korán ébredek. Rövid mosakodás és már reggeli van. Szinte hipnotizálva ődöng mindenki. Aki tud, alszik, miután a brigádok kivonulnak. Számos cigaretta elszívása után én is levetem a bakancsomat és felfekszem a Holl zls. ágyára. Csak egyet fordultam balra és már aludtam is. Kb. 1/211 az idő, amikor Mandula Józsi bá felkelt. Számlálásra kell levonulni. Jön a táborpk., orosz fhdgy. (Tetszik nekem ez a fiatal orosz. Mozgékony, mindenre kiterjed a figyelme). Befűzeti a bakancsokat. − A szerelvényt látni az udvarról. A vagonok már rá vannak tolva a konyha-kocsira.
− Számlálást nem is tartanak, hanem az a parancs, hogy mindenki felmegy, és szerelvénnyel sorakozik. Nem nagyon hiszi senki, hogy már elérkezett volna az indulás ideje. Magamnak is csak akkor dobban meg a szívem, amikor felérve végre a szűk lépcsőn látom, hogy az orosz fhdgy. a matracokat szedeti össze. Tehát komoly! − Felveszem a köpenyt, hátizsákot és keresem Karit. A szomszéd szobában találom meg. Két priccs között szöszmötöl. Nem bírom kivárni az örökké „ráérőt.” Elindulok, de azért közben vissza-visszanézek és várom. Szerencsém volt, mert a későn indulóknak, így Karcsinak is odanyom a fhdgy. egy matracot. − Az udvarra érve a matracosoknak le kell tenni a szerelvényt és még egy másik matracot is felfogni. Sorakoznak és mennek a szerelvényhez. Borzasztó számomra, mert közben megindul a névsor kiolvasás. Már készen áll 35 fő és meg is indul ki a szerelvényhez. Még abban reménykedem, hogy visszajönnek, mire a „Sz” betűre kerül a sor. − Jönnek is már. − Lassan halad a névsor, de azért fogyunk. Végén már keverve megy. Új csoport következik. Nagyon meglep, amikor elsőnek hallom a nevem. Különös érzés fog el, ahogy kilépek a kapun. Szinte félek egyedül. Szinte óráknak tűnik az idő, amíg 5-6-an leszünk. − Végre indul a mi csoportunk is. (…) Végleges rendezés után 36-an kerülünk egy kis kocsiba. Priccseken elég kényelmesen helyezkedünk el. Vagon pk-nak választanak. − Kari lesz a politikai vezető. Megkezdem a szervezést. Rend, fegyelem stb. − Kenyér, majd ebédosztás. Gyorsan múlik az idő. Több kevesebb szaladgálás után testileg is fáradtan fekszem le, miután a szolgálatot beosztottam. Látni az embereken a felszabadulást. Különös, hihetetlen érzés, hogy megyünk haza! Nem is tudom, hogyan lehetséges! Hogyan lesz, mint lesz! Hazaszáll a gondolatom. Imádkozom és már alszom is.”

Megbillent egyensúly
Mint minden hadifoglyot, Szoboszlay Györgyöt is a hazatérés gondolata tartotta életben. „Tyúkászati terveket” készített, pontosan kiszámítva a tojáshozamot; kertgazdálkodás, nyúltenyésztés és disznóhízlalás is szerepelt a majd otthon megvalósítandó elgondolások között.
A könyv külön érdekessége, hogy Szoboszlay György lánya, Ágnes, megható összegzést ír édesapja hadifogságbeli terveinek sorsáról: „Ma úgy látom: a fogság nagy „kalandja” után a civil életbe igazából sose tudott visszailleszkedni. Ennek a kudarcnak sok oka lehetett: megváltoztak a társadalmi viszonyok, az életkörülmények. De nekem az a gyanúm, hogy bármilyen viszonyok fogadták itthon, a fogságbeli életmódot nem tudta átlépni. Ott akármilyen primitív módon is, de gondoskodtak a foglyokról, volt valami egyszerű rendje az életüknek. Az a férfi, aki foglalkozása és státusa révén a falu elejéhez, az intelligenciához tartozott, aki a tanítói és katonai pályán is jól találta magát, aki a környékbeli tehetős Bódy család baráti köréhez tartozott, akinek az udvarán az eperfa alatt gyűltek össze az „urak” a vasárnapi mise és istentisztelet után, nos, az a férfi volt valaki. A háború előtti életnek azonban nem lett szerves folytatása, és az egyszer megbillent egyensúly többé nem állt helyre.”
Nyilván mindez közrejátszott abban, hogy – Szoboszlay Ágnes szép szavaival élve – felesége halála után tíz héttel 1992-ben „teljesen feladta az élni akarást.”
Szoboszlay főhadnagy naplója az érdeklődőknek mementó történelmünk gyászos korszakáról, a történészeknek pedig megkerülhetetlen forrásmű.



Megosztás