Az iszlám, az iszlamizmus, a dzsihád és a saria

Az iszlamizmus – eszmetörténet és geopolitika címmel jelent Jany János keletkutató és jogtörténész új kötete. A szerző szerint a globális dzsihádizmus sokszor még az iszlám jog szent háborúra vonatkozó előírásait sem veszi figyelembe.

Az iszlamizmus nézőpontjai

Jany úgy vélekedett, hogy az iszlamizmus – amelyet a közbeszédben gyakran tévesen összemosnak a konzervatív vagy a szalafita iszlámmal, olykor magával az iszlám vallással is – lényege, hogy az iszlám vallást felhasználva, annak egyes aspektusait túlhangsúlyozva, másokat elhallgatva politikai ideológiát alkot. Követői szerint tökéletes magyarázatot ad a múlt és a jelen történéseire, sőt a jövőre vonatkozó cselekvések irányát is kijelöli.
Ennek ellenére az iszlamizmus korántsem egységes irányzat, az egyes irányzatok, csoportok között rengeteg ellentmondás feszül. Ezek egy része követi az iszlámon belüli fragmentációt – így létezik külön szunnita és síita iszlamizmus –, más része ideológiai alapú különbség – például a gazdaságba történő állami beavatkozás szükségességéről vagy annak elutasításáról –, harmadik része pedig kifejezetten taktikai jellegű. Utóbbi típusba tartozik a kérdés, hogy szükséges-e a célok eléréshez az erőszak alkalmazása, vagy sem.
A kutató szerint az iszlamizmus nézőpontja sokat változott az elmúlt száz évben, ugyanakkor ma is abból az, egyébként helyes, felismerésből táplálkozik, hogy a muszlim társadalmak lemaradtak a Nyugathoz képest politikailag, gazdaságilag, valamint a katonai erőt és a tudományos teljesítményt tekintve is. Az iszlamizmus válasza erre nem a nyugati modellek átvétele – ez a reformizmus programja –, hanem az iszlámhoz való visszatérés eszménye, bár ez szinte minden iszlamista gondolkodó számára mást jelent.
A 19. század végén felbukkant iszlamizmus viszonya az erőszakhoz is sokat változott, a kezdeti időszak enyhébb hozzáállástól mára a globális dzsihádizmusig jutott.

Az alkalmatlan saria
A könyv részletesen kitér az iszlamizmus és a saria viszonyára. Jany János szerint a saria az iszlám egyik központi eleme, az iszlám jog, amely évszázados jogtudományi erőfeszítés eredményeképpen érte el mai formáját, és döntően a művelt középkori városi civilizáció és az abban élő kereskedők érdekeit tükrözi. Forrásai a Korán, a prófétai hagyományok és a jogtudomány megállapításai, a vallási kérdések – ima, zarándoklat, böjt – mellett elsősorban magánjogi kérdéseket taglal – házassági jog, öröklési jog, szerződések –, kevés büntetőjoggal kiegészítve.
A szerző szerint, bár van kapcsolat a két fogalom között, semmiképp sem szabad összemosni őket. Az iszlamisták gyakran hangoztatott célja, a saria –, amely a mai jogtudósok egy része inkább erkölcsnek, mintsem valódi jognak gondol, utóbbi felfogás a Mohamed halála utáni évszázadokban terjedt el – „visszaállítása” például nem valósítható meg, mert azt soha senki nem törölte el, nem is törölhette el, hiszen isteni eredetű, vagyis örök érvényű.
A saria bevezetésének vágya egy modern állam jogrendszereként szintén nehezen értelmezhető, hiszen az tartalmánál fogva nem felel meg ennek a szerepnek. Mindezzel az iszlamista vezetők a megfelelő iszlám jogtudósi képzettség hiányában sokszor nincsenek tisztában.

A modernitás elutasítása
„A saria pontosan meghatározza a dzsihád, a szent háború okait, lefolyását és részletszabályait is, mely a modern nemzetközi jog fényében teljesen idejétmúlt. Ám a globális dzsihádizmus még ennek a jognak a szabályait sem tartja be" – vélekedett a távirati irodának Jany János. A kutató szerint az iszlamizmus – amelyet a közbeszédben gyakran középkorból itt ragadt ideológiaként mutatnak be – valójában a modern és posztmodern kor terméke, hiszen az ezekre adott válaszként, a kulturális modernitás elutasításaként jött létre.
„A nyugati világ bizonyára nem ártatlan az iszlamizmus kialakulásában, hiszen már évszázadokkal korábban gyarmatosító hatalomként volt jelen a muszlim társadalmak életében. A neo-kolonializmus azóta is tart, gondoljunk csak Afganisztán, Irak, Szíria és Líbia elpusztítására, az Irán elleni nagyon komoly politikai és gazdasági fellépésekre. Ugyanakkor a poszt-kolonialista szemléletek egyoldalúsága sem elfogadható, mely a muszlim társadalmak minden bajáért a nyugati hatalmakat teszi felelőssé”.