Kürti László Balassi Bálint-emlékkardot kapott

MEGJELENT: 2021. február 18., csütörtök | SZERZŐ: László T. András

Kürti László költő kapta idén a Balassi Bálint-emlékkardot, a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat. 

Kép forrása

A művész úgy fogalmazott, kétféle költészet létezik, az egyik az élet, másik az irodalom felől közelít. Költészetét - akárcsak Balassi Bálintét - a gyakorlati valóságtapasztalat jellemzi, s számára is meghatározó a lovas élet. Mint mondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy pont ő érdemelte ki a 25., jubileumi Balassi Bálint-emlékkardot.
A negyvennégy éves Kürti László az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, a Semmelweis Egyetemen, majd a Debreceni Egyetemen tanult. 1999-ben Félszavak címmel jelent meg első verseskötete, melyet eddig öt követett. A Mátészalkán tanárként dolgozó költő munkásságát többek közt a Tokaji Írótábor Nagydíjával és Bella István-díjjal is elismerték.
Angyalosi Gergely irodalomtörténész azt mondta, hogy költő az, akinek saját világa van. Ez a saját világ első kötetétől kezdve jelen van Kürti László verseiben. Önálló lírai univerzumot teremtett, sajátos, csak rá jellemző kapcsolatot alakított ki a nyelvvel, megtalálta saját beszédmódját, mellyel az őt foglalkoztató létproblémákat, emlékfoszlányokat, kétségeket fogalmazza meg. Írásaiban szenvedélyesen keresi az igazságot önmagával és a világgal kapcsolatban. Kürti László lírája a kortárs magyar költészet karakterisztikus, kiérlelt példája - hangsúlyozta a professzor.
Az irodalmi elismerés másik idei díjazottja Ross Gillett ausztrál költő, műfordító, aki a járvány miatt nem utazhatott Magyarországra. A díj alapítója, Molnár Pál elmondta, ez azonban csak késlelteti, de nem hiúsítja meg számára az emlékkard átadását.
Az 1949-ben Melbourne-ben született Ross Gillett a Balassi Kard Művészeti Alapítvány fölkérésére, Ausztráliában élő magyarok közvetítése révén került kapcsolatba a magyar irodalommal. Alkotásai valószínűleg az első ausztrál Balassi-fordítások, munkája lehetővé tette, hogy a magyar alapítású irodalmi díj Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika után az ötödik kontinensre is eljusson.
Az 1997-ben Molnár Pál újságíró által alapított irodalmi elismerést évente egy magyar anyanyelvű és egy külföldi költőnek adják át. A díj a 16. századi magyar végvári szablya mintájára kovácsolt kard.
Megosztás

Egypercesek

Csúcson a hazai könyvkiadás

Csúcson a hazai könyvkiadás

A KSH adatai szerint még soha nem jelent meg annyi könyv, mint tavaly

Törőcsik Marira és Jankovics Marcellre emlékeznek

A Magyar Mozgókép Fesztiválon a vetítések mellett életműdíjakat is átadnak

Átadták az idei Mészöly Miklós-díjat

„Magisztrális monográfia a mészölyi-életműről”

Irodalom Éjszakája három estén át

Az esemény jövő hét szerdán veszi kezdetét

655 könyv egy kötetben

A Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című kötet