Kép forrása

Elbeszélgettük az időt, késő délután volt, mire beértem a „szeribe”. Már javában kattogtak a gépek, a Honvéd megverte a Fradit (vagy fordítva), a Vasas lelépte az Ózdot, a kosarasok világra szóló győzelmet arattak az olaszok ellen, Monspart Sarolt pedig a bozóton áttörve, ki tudja hányadik bajnokságát vívta ki tájékozódási futásban. Lelkes munka folyt, ám amikor kissé csapzottan behúztam magam mögött az ajtót, a billentyűk dermedten megálltak, néma csend ülte meg a termet. Mentem volna a helyemre, ekkor a pazar tehetségű Z - néhány éve a nemlétező mája vitte el - lépett mellém, karon fogott és csak ennyit mondott fojtott hangon: 
- Gyere! - s húzott maga után. - Hogy engedtek el, ilyen gyorsan, nem bántottak, mi történt? Tudom, ott voltál a tüntetésen a Múzeumnál, elkaptak, bevittek. Még egy tockost se? Bátor vagy, na gyere, igyunk egy felest a Rétesboltban! (A rétesbolt a szerkesztőség mellett volt, néhány megkövesedett sütemény árválkodott az üveges polcon, csak az ital fogyott, a tisztelt kollégák ették a magukét). Azt mesélte T., hogy látta, amikor megbilincselve vittek a körúton, s éppen a kokárdámat tépték le. Meg is taposták… 
- Most mi lesz, kirúgnak? - folytatta. - Naná, hogy kirúgnak...
Nem szóltam semmit, nem tiltakoztam, megittam a felest, a sört, meg még egy felest; eztán ördögi terv fogamzott meg a fejemben.
T., a szerkesztőség viccmestere volt - mellesleg pártbizalmi, nem ártott vigyázni vele. Bárgyú történeteket írt a sport vidámnak hitt oldaláról, olcsó poénokat eszelt ki, engem például rendre azzal heccelt, amikor észrevette a cserkészövemet, hogy megkérdezte: „Nem mi van, dzsembori lesz? Aztán légy részeg!”
- Petőfi Sándor, gatyába táncol! - került napirendre a mai. - Szólj már, jó vicc volt, mi? 
- Annyira jó volt, hogy kirúgtak. - válaszoltam. - Mikor bejöttem, szóltak: azonnal menjek B. elvtárshoz - (a főszerkesztő régi motoros, derék pártember volt, odavezényelték, és egyáltalán nem értette a viccet) -, aki azt mondta, ócska kis vigéc vagyok, ilyenek nem valók a szerkesztőségbe, menjek a kiadóba a munkakönyvemért. És megyek is! - mondtam, s azzal elindultam - a rétesboltba egy újabb felesért. 
Csak később tudtam meg, hogy T-t csúnyán lehordta B., persze nagyobb baja nem esett, s mire visszaértem már ott volt a teljes kompánia. Nagyokat kacagtak, engem pedig elküldek, hogy vegyek parizert, kolbászt, kenyeret, meg persze savanyú uborkát. Bor és pálinka ugyanis mindig akadt a szekrényben.