Mi lesz a POSZT-tal?

A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elkötelezett abban, hogy továbbra is legyen országos színházi fesztivál, úgy vélik azonban, hogy az eddigi, Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) nem elégíti ki megfelelően az igényeket, és a jövőben a vándorfesztivál lenne az optimális formátum. A pécsi városvezetés folytatja a színházfesztivál újraélesztését, megszervezését, és továbbra is nyitott szakmai együttműködésre színházszakmai szervezetekkel.



Kép forrása

Keresik a megoldást
A pécsi önkormányzat szerdán adott ki a POSZT jövőjéről szóló közleményt, amely szerint a fesztivált szervező cég legutóbbi taggyűlésén az MTT azt közölte, hogy „a jövőt illetően a gazdasági társaság végelszámolással történő megszüntetéséhez járul csak hozzá, ügyvezetőt sem hajlandó hosszú távra választani, a fesztivál fenntartását és megszervezését nem támogatja, de tulajdonrészét sem adja át a városnak.” A Pécsi városvezetés elkötelezett a POSZT megtartásában, mely a „város egyik fontos kulturális brandje”, és keresik a megfelelő megoldást. 
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) jövőjéről megjelent sajtóhírekre reagálva a Magyar Teátrumi Társaság azt írta: számára fontos, hogy évente legyen egy, a legkiválóbb magyar színházi előadásokat bemutató, versenyeztető, díjazó országos színházi fesztivál. 


Kép forrása

Szerintük nekik fontosabb
„Az elmúlt évek során az MTT nagy energiát és figyelmet fordított arra, sokat dolgozott azért, hogy a POSZT sikeresen, hatékonyan és gazdaságosan működjön” - hangsúlyozták, hozzátéve: a POSZT sikerét és hasznát nem is vonja kétségbe senki. Mint fogalmaztak, az elmúlt esztendőkben az volt a meglátásuk, hogy Pécs városa nem „befelé”, hanem „kifelé” ment a POSZT-ból. Az MTT-nek kisebbségi, egyhatodos, majd később egyharmados tulajdonrésze volt és van a fesztivált működtető cégben, mégis úgy érezték, hogy a fesztivál nekik sokkal fontosabb, mint a városnak. A közleményben kitértek arra, hogy Pécs városának a fesztiválhoz adott pénzügyi támogatása folyamatosan csökkent. A POSZT-ot működtető gazdasági társaságban, a POSZF Nonprofit Kft.-ben Pécs városának (áttételesen, intézményén keresztül) többségi tulajdona van, és ez mindig is így volt - mutattak rá, megjegyezve: „egy, a fesztiválért valóban küzdő város, a többségi tulajdona birtokában nem a nyilvánosság előtt üzenget, hanem tesz azért, hogy a fesztivált felfuttassa.”


Kép forrása

Vándorszínházban gondolkodnak
Hangsúlyozták, hogy a POSZF Kft.-ben minden döntést egyhangúlag hoztak meg a tulajdonosok, azt is, hogy a céget végelszámolják. Ennek érdekében, közösen, ügyvezetőt is megbíztak Moravetz Levente személyében, aki a többségi tulajdonos jelöltje volt. „Közös döntés után a nyilvánosság előtt a kisebbségi tulajdonost, azaz az MTT-t rágalmazni és valótlanságokat állítani még akkor sem szép dolog, ha megértjük, hogy Pécs város vezetésének összetett politikai problémájával nem könnyű megbirkózni” - olvasható a közleményben.
Az MTT elkötelezett abban, hogy a jövőben is legyen országos színházi fesztivál, a szervezet szerint ugyanakkor a vándorfesztivál a helyes forma a jövőben - szögezték le, felidézve, hogy a POSZT vándorfesztivállá alakítása többször, a Magyar Színházi Társasággal is egyetértésben korábban is felmerült. Ez nem tenné elképzelhetetlenné, hogy néha ismét Pécs legyen az országos színházi fesztivál helyszíne - tették hozzá.