Elhunyt Hilary Mantel

Elhunyt a Man Booker-díjas Hilary Mantel, a Farkasbőrben és Holtaknak menete című regények szerzője. A hírt az író Nagy-britanniai kiadója jelentette be pénteken, a közlemény szerint a 70 éves írónő „váratlanul, de békésen”, családja körében hunyt el.


Hilary Mantel a London School of Economics és a Sheffieldi Egyetem jogi karán végezte tanulmányait, később szociális munkásként dolgozott, mielőtt az írás felé fordult. férjével, a geológus Gerald McEwennel öt évet Botswanában töltött a hetvenes énekben, 1982-től pedig Szaúd-Arábiában is négy évet. Mantel azonban már ekkor is betegeskedett, ami később szerinte válásukhoz is vezetett. A pár később kibékült, és újra egybe keltek. 

Első regénye, a Every Day Is Mother's Day (Minden nap anyák napja) címmel 1985-ben jelent meg, ezt további 16 mű követte. A 2009-ben megjelent Farkasbőrben és a három évvel később kiadott Holtaknak menete című folytatása, a Tudor-trilógia első két kötete összesen több mint 5 millió példányban kelt el világszerte, és mindkettő elnyerte a rangos brit irodalmi elismerést, a Man Booker-díjat. Korábban nem volt rá példa, hogy egy trilógia két könyve is megkapja ezt a trófeát. A sorozat utolsó darabja, a Tükör és fény 2020 márciusában jelent meg. A Tudor-trilógia Thomas Cromwell sorsát kísérte végig, aki VIII. Henrik udvarában az angol király legnagyobb befolyással bíró tanácsadója lett.

A The Guardiannek nyilatkozva 2020-ban Mantel arról beszélt, hogy a trilógia könyvei „az összes fontos dologról szólnak, ami számít, a szexről, a hatalomról és a nagy politikáról, az államvezetésről, a csalásról, a megtévesztésről és a hazugságról”.

Kiadója, a HarperCollins méltatásában kiemelte, hogy Hilary Mantel olyan fontos műveket hagyott hátra, amelyek világszerte inspirálják az olvasókat. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök Twitter-üzenetben búcsúzott tőle: „Borzasztóan szomorú hír. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak az irodalmi örökségnek a jelentőségét, amelyet Hilary Mantel hagyott hátra. Nyugodjék békében” – írta. J. K. Rowling Twitter búcsúüzenetében egyszerűen úgy fogalmazott: „Egy géniuszt vesztettünk el”.

Bill Hamilton, az irodalmi ügynöke, az A. M. Heath ügynökség munkatársa elmondta, hogy Mantel, aki endometriózisban szenvedett, fájdalmai voltak és kimerült, bátran birkózott meg krónikus egészségügyi problémáival.