Könyvkiadók Napja Szegeden

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, fotókiállítás és – a Monty Python után szabadon - írók-filozófusok futballmeccs is szerepel a Magyar Könyvkiadók Napja programján, melyet szerdán és csütörtökön rendez meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvánnyal és a Grand Caféval közösen.

Kép forrása

Az immár ötödik, idén Évfordulók emlékezete címet viselő kulturális rendezvény legtöbb programjának napközben a szegedi bölcsészkar, esténként a Grand Café ad otthont – írja az MTI a szervezők tájékoztatása alapján. 
A nyitóelőadás - ahogy a programok többsége - egy évfordulóhoz kapcsolódik: idén ünnepli az egyetem alapításának 440. és szegedi működésének századik évfordulóját. Vajda Tamás történész, az egyetemi levéltár vezetője az intézmény első szegedi éveit mutatja be. 
A beszélgetéseken az írók, irodalomtörténészek műveiken keresztül bemutatják az idén 85 éves Bodor Ádám, a 80 esztendős Végel László és a 75 esztendős Ilma Rakusa munkásságát. Az érdeklődők az író-olvasó találkozókon hallhatják a 75 éves Spiró Györgyöt és Radnóti Sándort, valamint a középgenerációból a 45 esztendős Kiss Tibor Noét.
A Grand Caféban szerdán kiállítás nyílik Stekovics Gáspár fotóművész magyar írókról, költőkről, filozófusokról készített portréiból.
Csütörtökön délután a Kárpát-medence különböző intézményeihez, kiadóihoz, folyóirataihoz, egyetemeihez tartozó vagy szabadúszó, határon itteni vagy túli írók, költők, szerkesztők, irodalomtörténészek, kritikusok, esztéták és filozófusok Esterházy Péter emlékére rendezik meg az írók-filozófusok focimeccset, melyet este a résztvevők - és néhány szurkoló - külön erre az alkalomra írt, a születésnap témához kapcsolódó szövegeinek felolvasása követ.
A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett szerdán egész napos könyvvásárt is rendeznek, melyen neves magyarországi és határon túli magyar könyvkiadók, folyóiratok mutatkoznak be.