Rehabilitálják Dante Alighierit

Utódai indítványozására felülvizsgálják a Dante Alighieri (1265-1321) ellen 700 éve Firenzében hozott halálos ítéletet. 

Kép forrása

Az olasz nemzeti költő leszármazottja, Sperello di Serego Alighieri szeretné felgöngyölíteni az ügyet. Azonban nem jogi értelemben vett, valódi perről van szó, sokkal inkább az ítélet amolyan „szellemi felülvizsgálatáról” - mondta Alessandro Traversi ügyész, a felülvizsgálat előkészítője.
A színpadi előadás keretében megvalósuló „eljárást” a firenzei ügyvédi kamara tanácsának támogatásával tartják, a tervek szerint május 21-én. Felszólal Sperello di Serego Alighieri, valamint a Dante elítélésében részt vett Cante dei Gabrielli leszármazottja, Cante de Gabrielli da Gubbio is.
Dantét, aki az akkori firenzei hatalmi harcokban a vesztes oldalon találta magát, 1302 körül államellenes tevékenységgel vádolták meg. Az Isteni színjáték szerzőjét pénzbírság megfizetésére és két évnyi száműzetésre ítélték. Mivel Dante ezt nem teljesítette, az ítéletet máglyahalálra változtatták. A költő családját hátrahagyva elmenekült Firenzéből és sohasem tért vissza a városba. 1321. szeptember 14-én halt meg Ravennában. 
Traversi kiemelte, Dante halálának idei 700. évfordulója jó alkalmat jelent a felülbírálatra. Az a fő kérdés, hogy az ítélet az akkori törvények fényében korrekt volt-e, vagy politikai okok miatt hozták, hogy eltávolítsák Dantét.