Hová lett Harisnyás Pippi?

Keressük meg együtt a 75 éves Harisnyás Pippit címmel országos nyomozós játékot szerveznek az általános iskolák alsó tagozatos gyermekeinek, tanáraiknak és családjaiknak. A Pesti Magyar Színház, a Móra Kiadó és a nosalty.hu által szervezett játék október 1. és 22. között zajlik.

Kép forrása
 
A játék főszereplője az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő Harisnyás Pippi, partnere a szintén Astrid Lindgren által megálmodott mesterdetektív, Kalle Blomkvist lesz, aki a nyomoknak személyesen jár utána, és a világ számos pontjáról videókban tudósít a nyomozás állásáról - olvasható a szervezők közleményében. Mint írják, Harisnyás Pippi történetét hetvenhat nyelvre fordították le, a szerző legkedveltebb hőse. A játék célja, hogy a játékban résztvevő csapatok által beküldött nyomok alapján megtalálják a mára nagymama korú Harisnyás Pippit.
„Történt ugyanis, hogy Harisnyás Pippi azon a napon, amikor betöltötte tizennyolcadik életévét - és ekkor hivatalosan is nagykorú lett - egy éjjel fogta pöttyös lovát és a majmát, Nilsson urat, a táskáját teletömte pénzzel meg néhány napra elegendő gyömbéres sütivel, majd eltűnt. Azóta látni vélték itt és ott, ekkor és akkor, de ő nem adott hírt magáról” - olvasható a közleményben. A játék során a gyerekek segítségét kérik, hogy adjanak tippet Kalle nyomozónak, merre induljon felkutatni Pippit. „Hogy nézhet ki most, merre élhet, mivel foglalkozhat, vannak-e unokái, van-e még lova, még mindig bőröndben tartja-e a pénzét, szokott-e gyömbéres kekszet sütni? Pippi néni köztünk él, de vajon ki ő?”  
Mint írják, a sikeres nyomozás első lépése alaposan megismerni ezt a mindig vidám kislányt. Ehhez a szervezők közösen feldolgozandó, letölthető anyagokat is biztosítanak, illetve használhatók a Móra Kiadó Harisnyás Pippi kötetei is. A nosalty.hu közzéteszi Harisnyás Pippi kedvenc gyömbéres süteményének receptjét, hogy a családok együtt megsüthessék nyomozás közben.
A legjobb ötleteket a zsűri könyvcsomagokkal, színházjegyekkel, ajándékcsomagokkal, és „Pippis” ajándékokkal jutalmazza.
Az online eredményhirdetés november 2-án, hétfő délután lesz a Pesti Magyar Színház Facebook-oldalán. A pályázatról további részletek ezen a linken olvashatók.