Kiválasztott címke: Vallás, találatok száma: 26

Az Iszlám Állam tizenöt éve

Annak ellenére, hogy mi csak fél éve tudunk a létezéséről, valójában már több mint tizenöt évvel ezelőtt, 1999-ben létrejött a csoport elődje

Hogy valahogyan megértsük a mellettünk élőket

A témában írt következő könyvnek csak egy igen alacsonyra rakott mércén kell átküzdenie magát, ha népszerűbb akar lenni az úttörő példánynál

Isten nem varázsló

A pápai nyilatkozat egyértelműen a tudományos elmélet mellett teszi le a garast, s ezzel a Biblia évezredes szavait a szimbolikus értelmezési tartományba utalja

Szent könyv az asztalon

A bölcsességet egy szent könyv, az Aveszta vagy Korán, esetleg a Királyok könyve jelképezi.

Feledhető második rész

Zafón népes rajongótábora egyöntetűen úgy fogalmaz, hogy az Angyali játszma a trilógia csúcspontja, de én korántsem éreztem így

„Paal wram betegseegerewl zerzet Imaadsaag”

A tatárjárás után, a Boldog Özséb által megszervezett rend meghatározó módon formálta a magyarság kultúráját, szellemi, lelki életét

Jézus vagy József

Amióta a hét elején Barrie Wilson és Simcha Jacobovic megtette szenzációhajhász bejelentését, azóta kiderült egy és más

Az Újszövetség kultúrája

Hogy személyesen hiszünk-e benne, hogy mi, magunk Őt állítjuk-e azokra a végpontokra, ahová valamit mindenképpen állítunk, az végső soron mindegy, mert éppen elegen állítják Őt oda ahhoz, hogy jelenléte meghatározó legyen ebben a világban

Cordobától Toledóig

Felmenői még csupán könyveket gyűjtöttek, azonban az új kalifa már a tudósoknak is lakhelyet kívánt biztosítani Cordobában

Allah és a szeretet

Az iszlám kezdeti szakaszában már feltűntek azok a jámbor muszlimok, akik inkább meditációval és az aszkézis gyakorlásával próbálták megtalálni az utat Allahhoz

Egypercesek

Eddig ismeretlen Hegel jegyzetekre bukkantak

Eddig ismeretlen Hegel jegyzetekre bukkantak

Hegel munkásságának jelentős része csak előadásaiból ismert, így a most előkerült, példátlan nagyságú anyag hatalmas jelentőségű lehet

Boltokban a felújított Magyar szókincstár

Az elmúlt három évben nem volt kapható

Átadták a Bertók László Költészeti Díjat

A 2021-ben alapított díj egymillió forint pénzjutalommal, díszoklevéllel, valamint idén Nagy Márta keramikusművész által alkotott egyedi kisplasztikával jár

Akár egymillió fontot is érhet Charles Darwin kézirata

A természettudós kézirataiból kevés maradt meg, a tudós nem őrizte meg papírra vetett gondolatait, s még ritkábban írta ki teljes nevét aláíráskor

30 Gastroblues története

A Harminc fesztivál története hangban-képben-írásban című album több mint 180 oldalon és 800 fotón keresztül idézi fel a fesztivál három évtizedének történetét