Kiválasztott címke: Történelem, találatok száma: 105

Isten, áldd meg a magyart!

Azt, hogy végül mégis a Kölcsey-Erkel mű lett a magyar nemzeti himnusz, soha senki nem döntötte el, nem mondta ki hivatalosan, egyszerűen azzá vált

Magna Charta itt is, ott is

Most zajlik az előkészítése Londonban annak a nagyszabású alkotmánytörténeti kiállításnak, amelynek szervezése során, február 3-án először volt együtt látható a Magna Charta négy utolsó eredeti példánya

Tokaji pofonok

Úgy tűnt, ebben az átmeneti időszakban a dolgok a helyükre kerülnek, helyreáll a világ rendje. Nem így lett. A kultúra a piacra került, ahol nem volt hazai vásárlóerő.

A kalifátus születése

Ali 657-ben ütközött meg Szíria helytartójával, akinek emberei, mikor közel volt Ali győzelme, Korán példányokat tűztek lándzsáik hegyére, így fékezve meg a Próféta unokatestvérének végső támadását

A Korán és a szunna

Mohamed elképzelése szerint az iszlám államban teokráciának kellene működnie