Kiválasztott címke: Regény, találatok száma: 48

Robinson a vörös bolygón

Az első néhány oldal után realizálódott bennem, hogy minden bizonnyal hasznosabb lenne egy kémia fakultáció kettes, mint a magyar dicséretem (és kénytelen vagyok elismerni, vagányabb is)

Hogy valahogyan megértsük a mellettünk élőket

A témában írt következő könyvnek csak egy igen alacsonyra rakott mércén kell átküzdenie magát, ha népszerűbb akar lenni az úttörő példánynál

A láthatatlan hős

Évekkel ezelőtt összegyűjtöttük az akkori gyerekek írásait, akik azokban a védett házakban élték meg a tapasztalataikat

Névtelen hősök, világrengető háborúk

Sikerült az emberiség történetének talán egyetlen olyan háborúját témájául választania, mely során mindkét féllel azonosulni tud az olvasó

Az apokalipszis színeváltozása

A regény a real time strategy-ből átesik egy korához hű Commodore-os szöveges adventure-ba és következik Merle más regényében is megfigyelhető kis közösségek politikai thrillere

Francia író kapta az irodalmi Nobel-díjat

Modiano munkáit a nemzedéki önazonosság keresése, a káosz megértésének kísérlete, és a társadalom változásainak számbavétele jellemzi

A szerelem néha legyőzi a világot, néha nem

Rowell azért írta a könyvet, hogy megmutassa a fiataloknak, akik még nem voltak szerelmesek, és megmutassa az idősebbeknek, akik már elfelejtették, milyen érzés a szerelem

Malevil-stációk

A Malevilt, valahányszor újraolvasom, rájövök, hogy Merle sokkal okosabb volt annál, mint hogy én, akár csak félig is megérthetném a szándékait vagy gondolatainak mélységeit

Indiánok, biztosítótársaságok, istenek

A szerelem tényleg olyan váratlanul talál meg minket, mint ahogy egy indián a csatabárdjával vágja fejbe a gyanútlan áldozatot…

Törülközőnap

Ford Prefect, bolygónk megsemmisülése előtt arra figyelmezteti barátját, Arthur Dentet, hogy mielőtt elhagyják a Földet, mindenképp keressen egy törülközőt, és azt hozza magával

Egypercesek

Csúcson a hazai könyvkiadás

Csúcson a hazai könyvkiadás

A KSH adatai szerint még soha nem jelent meg annyi könyv, mint tavaly

Törőcsik Marira és Jankovics Marcellre emlékeznek

A Magyar Mozgókép Fesztiválon a vetítések mellett életműdíjakat is átadnak

Átadták az idei Mészöly Miklós-díjat

„Magisztrális monográfia a mészölyi-életműről”

Irodalom Éjszakája három estén át

Az esemény jövő hét szerdán veszi kezdetét

655 könyv egy kötetben

A Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című kötet