Bemutatták A helység kalapácsa filmes adaptációját

Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének filmes adaptációját mutatták be vasárnap a Dunán.


Somogyi György forgatókönyvíró az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában elmondta: „Ismertem a Zsurzs Éva által több mint öt évtizede készített adaptációt, amelyhez kellemes emlékeim fűződtek. De amikor nemrég újra megnéztem, azt tapasztaltam, hogy kicsit eljárt felette az idő. A mostani változattal az volt a cél, hogy Petőfi nagyon szellemes eposzparódiáját mai filmnyelven beszéljük el, hogy a mai fiatalokat is megérintse, akik sajnos keveset olvasnak.” 

Mint elhangzott, a film Petőfi nyelvi leleményességét filmes stílusparódiával ötvözi, amely erősíti a mű humorát. Az alkotók merítettek a western- és a zenés filmek világából is. „Nagyon szeretem a Coen-fivérek filmjeit, nagyon tetszett a néhány évvel ezelőtt bemutatott Buster Scruggs balladája nyitójelenete az éneklő cowboy-jal. A paródia, a humor fontos eszközünk volt, amelyet a színészek nagyszerűen visszaadnak” - mondta a forgatókönyvíró. 

Az alkotó szólt arról, hogy alapvetően nem nyúltak hozzá a 180 éve írt szöveghez. Hozzátette: csak a nagyon archaikus részeken változtattak, valamint dialógusokká írták a szöveget. „Petőfi nagyon vagány költő volt, ez a verse is egy erőteljes fricska a húszas évei elején járó fiataltól” - jegyezte meg Somogyi György. Mint kiemelte, a szöveg arról is szól, hogy saját csip-csup ügyeinkkel vagyunk elfoglalva, miközben a nagy dolgokra oda se figyelünk.

Az MTVA megrendelésére és finanszírozásában, a MEGAFILM Service gyártásában készült filmet Dombrovszky Linda rendezte, az operatőr Hartung Dávid, a producer Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya volt. A főbb szerepekben Pindroch Csaba, Zayzon Zsolt, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Nagy Viktor, Hunyadkürti István, Ember Márk és Gubás Gabi látható. A film zenéjét Bolcsó Bálint szerezte, az elhangzó dalok Petőfi-költeményei Ferenczi György megzenésítésében. A film bemutatójával a közmédia Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelgett a költő életműve előtt. (MTI)