A legjobb hely a városban te vagy

Tisza Kata „Terápiás versek” alcímet viselő kötete három forrásból táplálkozik: a szerző pszichológiai tudásából, terapeuta gyakorlatából és a maga élményeiből. Tisza Kata mégsem lélekbúvárként, hanem érzékeny és figyelmes költőként, megértő társként szól, például a párok egymásra utaltságáról, az „utolsó csepp a pohárban” kiváltotta indulatról, vagy a válás ambivalens érzéséről, azaz a szorongás és a megkönnyebbülés kettősségéről.

Kép forrása

A legjobb hely a városban te vagy - Terápiás versek című műben Tisza Kata versbeszéde olykor aprólékos, elemző, máskor enigmatikus tömörségű; a darabok között van szabadon áradó, szinte epikai sodrú, és van frappáns epigrammára emlékeztető is: „gyászoló nő vagyok / a gyásztól ragyog a szemem / a hajam fekete / gyászruhára semmi szükségem / minden szavam meztelen”. Tulajdonképpen abból a motívumból születhetett meg ez a kötet, hogy az ember életében szükségszerűen előforduló krízishelyzeteket a lehető legkisebb veszteséggel segítsen túlélni. A kötetben vannak gondolatritmusra épülő versek, ütemező formájúak, illetve az analitikus önfeltárást hitelesen visszaadó, kötetlen szabad versek. Ezek segítségével ábrázolja az emberi életút kritikus mozzanatait, fordulópontjait: a házasságkötés, a válás, a gyász, a magány, a mintakövetés és a rehabilitáció kérdéseit. 
Formájukra nézve bujtatott rímekkel játszó szabad versek ezek, műfaji tekintetben a pszicholírát képviselik, amely apró vallomás-mozzanatokból épül fel a kíméletlen őszinteség kívánalmának megfelelően. A költőnő a legmélyebb szenvedéstől a talpra állásig járja be a lélek labirintusát – a rossz házasság elviselhetetlenné válásától az álomban mosolyra húzódó száj megrajzolásáig, vagy épp a szerelmes rajongásig. A versek egyáltalán nem tanköltemények, hanem impressziókból, érzésekből kiinduló, az élet nagy kérdéseit apróságokban megragadó életképek, helyzetrajzok, amelyekből rendre a lélek mélye tárul elénk: „a mosógép hangját hallgatta / elképzelte hogy tengerpart / hogy ruha helyett / a hullámok csapkodnak / így élte túl / hogy nem nyaral” – így írja le a mindennapi teendőkbe beletörött nő ábrándozását. Ha van a kötetének egyetlen tanulsága, akkor az az, hogy az emberek többsége nem tudja, hogyan kell, hogyan érdemes élni.
Hatalmas érzelmi tartományt jár be a költőnő – a szerelmes rajongástól a legmélyebb gyászig, ily módon a lélek legmélyebb bugyrait tárja fel. Szó szerint élet és halál kérdéseit feszegeti, de sosem pedagógiai légkalapáccsal, hanem a pszichológus tudásával és a költő invenciójával, így kötete nemcsak életvezetési tanácsadó, de valódi líra is. A kötet Tisza Kata írásait kedvelők, lélekbúvárok és versszeretők figyelmébe egyaránt ajánlható olvasmány.