Mindenes akadémia a neten

Világszínvonalú oktatás otthonról, egyszerűen, pár perces videókkal? Ugye milyen csábítóan hangzik? Azt hinnénk, nincs is ilyen. Pedig van. Salman Khan, amerikai informatikus egyszerű helyzetből és eszközökkel felvértezve hozott létre ilyet, a Khan Academy ráadásul már magyarul is létezik, és pontosan az olyan időkben a leghasznosabb, mint a mostani járványhelyzet. Úgy tűnik, diákoknak és tanároknak már csak egy dolguk van: ki kell nyújtani a karjukat, hogy éljenek az ingyenes és hatékony lehetőséggel.

Kép forrása

Léptékugrás
A koronavírus járvány többek között azt a kézenfekvő lehetőséget is felszínre hozta, hogy a korábbiaknál szélesebb körben lehet, sőt kell is alkalmazni a digitális, internetes kommunikációt. Számos nyugati ország menő, jól csengő nevű egyetemén már olajozottan működő rendszer a „home office” oktatásban használt verziója, az „e-learning”, azaz az otthontanulás, a távoktatás, hiszen nemcsak, hogy minden hallgatónak van számítógépe, okostelefonja, de részben az intézmények is az informatikai vonalra építették fel oktatási programjukat. Magyarországon a koronavírus járvány kényszerítette egy léptékugrásra az oktatási rendszert, mely egyfelől még ugyan döcög, másfelől igenis működőképes, a diákok és a tanárok is nyitottak erre a kényszerűségből kialakult formára. 

Kép forrása

Több ezer videó
Mindezekre jól rezonál és számunkra példaértékű lehet a Khan Academy, amelynek története megkapóan egyszerű sztori.  Az alapötlet Salman Khan, bangladesi-indiai származású amerikai informatikustól ered, aki midőn unokatestvérét korrepetálta matematikából, oktatóvideót készített és töltött fel a Youtube-ra, hogy áthidalja a kettejük közötti félbolygónyi távolságot. Hamarosan mások is rátaláltak az anyagra és Khannak újabb és újabb követői lettek. Ő pedig egyre több anyagot töltött a csatornára. 
A világszerte gyorsan nagy népszerűségre szert tett Khan-féle oktatóvideók aztán tovább bővültek a többi alaptantárggyal, a Khan Academy internetről könnyedén elérhető, frappáns anyaga mára a világ legnépszerűbb oktatási platformja, ami annak a több ezer videónak köszönhető, melyek Salman Khan eredeti ötlete alapján készültek. 

Kép forrása

Khan magyarul
A metódus kifejezetten felhasználóbarát megközelítésben magyaráz, ügyes, könnyen áttekinthető, egyszerű animációkkal kiegészítve egy-egy tananyag-részt. A felvételek pár percesek, így a diákoknak nem álmosítóan unalmas tanórát kellett eltölteniük egy-egy téma feldolgozásakor. 
Az oktatócsomag természetesen magyar leágazással is bír. Az ötletgazda Salman Khan, tavaly nyáron fejezte ki az általa alapított távoktatási akadémia magyar Youtube-csatornáján abbéli örömét, hogy Magyarországon is egyre elterjedtebb a módszere, igaz, egyelőre még csak pár száz feliratkozó követi ezt a platformot. 
A meggyőzés legegyszerűbb módszere ezúttal is a meggyőződés, a személyes tapasztalat, távoktatásba terelt diákjaink, tanáraink a Khan Academy Magyar Youtube-csatornán találják meg ezt a könnyen és sikerrel használható távoktatási rendszert.