A halogatás magasiskolája – az Agrippa werkcikk

MEGJELENT: 2018. április 25. | SZERZŐ: Rónaszéki Rómeó

2016. augusztus 5. Ekkor jelent meg az első cikkem a Könyvkultúra Magazin online felületén, és pontosan ekkor találtam ki a következő írásom témáját. Olyan gyorsan és erőteljesen hasított belém a gondolat, hogy írok egy cikket a nemrég kiolvasott Agrippa könyvről, mintha mindig is magától értetődő lett volna, hogy nekem bizony ezt kell tennem. Meg is mosolyogtam magamban, hogy ha ilyen sebességgel kapok mindig ihletet, abból szép kis termés lesz. 2018. 04. 21.-e van ma. A mai napon megírtam a cikket. Mindössze két év és majdnem kilenc hónap kellett hozzá. Pedig nem is lett olyan hosszú.  

Kép forrása

Nagy előd 
Kurt Vonnegut nagysikerűjében, az Ötös számú vágóhídban egy teljes fejezetet szentel annak, hogy elbeszélje, hogyan tartott több mint húsz évig, mire megírta a Drezda pusztulásáról szóló könyvét. Egészen pontosan, hogy hogyan tartott több, mint húsz évig, hogy egyáltalán elkezdje megírni. Meg kell, hogy mondjam, amikor ezt olvastam, nem esett nehezemre átérezni a helyzetet. Különösen az a része fogott meg, amikor ecseteli az író, hogy a munkásságát firtató kérdésekre hogyan válaszolta mindig azt, hogy „épp egy Drezdáról szóló könyven dolgozom”. Évekig. Megmosolyogtam, amikor olvastam, ugyanis első cikkem megjelenése után nagyjából két év és kilenc hónapig „épp egy Agrippáról szóló cikken dolgoztam”. Természetesen a két munka kaliberét nem lehet egy lapon említeni, de én mégis magaménak tudtam az érzést. Azóta számtalan írásom megjelent itt-ott, de az Agrippával kapcsolatos mondatok egyszerűen sértett asszony módjára tagadták meg a velem való kommunikációt. 

Kép forrása

Félig kipipálva
Az elmúlt két év és majdnem kilenc hónap során nagyjából közel háromszámjegyű indokot találtam arra, hogy az aktuális időszak (hét, nap, óra) miért nem alkalmas arra, hogy leüljek ezzel foglalkozni, valamint ugyanennyi alkalmas időt a jövőben, amik onnan úgy tűntek, pusztán azért fognak létezni, hogy Agrippa cikkeket írjanak alattuk. Ahogy azonban ezek közeledtek, megcsúfultak, elromlottak, a távolban pedig egy még szebb, még alkalmasabb hét, nap született meg. Így telt ez egészen odáig, mígnem rájöttem, hogy már nem is emlékszem a könyvre. Ekkor kezdődött a következő fázis, a könyv közelségében töltött félév. Annak biztosításaként, hogy szabad perceimben olvasgathassam, a könyvnek mindig nálam kellett lennie. Ennek megfelelően Agrippa Titkos Bölcselete három hónapig folyamatosan az aktuális táskám részét képezte, ám ezalatt az idő alatt nem jutottam el odáig sem, hogy kinyissam. Azonban a tény, hogy ezt bármikor megtehetem, olyan nyugtatólag hatott, hogy szinte már félig ki is pipáltam az olvasási feladatot. Úgy éreztem, hogy azzal, hogy nálam van a könyv, a nehezén már túl vagyok. De persze nem.

Kép forrása

Huszonnégy perc

A mai napon végül megírtam a cikket. Nagyjából huszonnégy percet vett igénybe. Huszonnégy perc. Két év és kilenc hónap nagyjából hatvanezer darab huszonnégy percet tartalmaz. hatvanezerszer ülhettem volna le megírni a cikket, de nem tettem. Hogy miért nem? Nem tudom. Talán oly egyszerű feladatnak tűnt, hogy úgy voltam vele, bármikor meg lehet írni. Ugyanakkor idővel olyan gigászi munkává nőtte ki magát, aminek az elvégzésére nem alkalmas bármelyik óra, pusztán csak a legtökéletesebb. Nem tudom, mi lehetett az oka, de ha valaki tudja, írja meg, mert van egy egész jó cikkötletem, és jó lenne még 2020 előtt elkészülni vele. 




Megosztás