Nemzetközi vitavetélkedő

A napokban a kezembe került valami régi, hetvenes évekből származó kiadvány, amely vitavezetéssel kapcsolatos tudnivalókat igyekezett átadni KISZ- és pártvezetők, szakszervezeti bizalmik, no, meg persze szorgos népművelők, és más efféle népi propagandisták számára. Most azonban nem erről – az amúgy meglepően érdekes – kötetről lesz szó, hanem a vitáról.

A meggyőzés tudománya

Legnagyobb fiam jogot tanul. És furcsa módon, jogi képzésének nem része a retorika, a meggyőzés tudománya. Amikor az említett könyvet átlapoztam, neki is szegeztem a kérdést, mit gondol e hiányról. Megvonta a vállát: „Ez nem Amerika, itt nincsenek meggyőzésre váró esküdtek. A bíró elvileg szakmai alapon mérlegel, s nem a hiteles szavak, hanem a hiteles bizonyítékok szerint ítél.”
Persze, igaza van, de azért nekem többet jelent ez a hiány. A meggyőzés tudományának hanyatlása ugyanis tulajdonképpen az értelmes beszéd, azaz a tartalmas emberi kapcsolat háttérbe szorulását is jelenti.
Ezért is kaptam föl a fejem, amikor hírét vettem, hogy a Goethe Intézet berkeiben létezik egy elképesztően izgalmas kezdeményezés.  A Vitázik a világ ifjúsága projekt közép- és kelet-európai fiatalokat ösztönöz arra, hogy aktuális társadalompolitikai kérdéseket kritikus szemmel, véleményeket ütköztetve vizsgáljanak meg.  A vetélkedőt Magyarországon 2010 óta rendezik meg. Ebben a tanítási évben tizenhat iskolából több mint négyszázötven tanuló vett részt.

Nyelv és disputa
Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a kezdeményezés célja csak másodsorban a vitakultúra erősítése, terjesztése, életben tartása. Az elsődleges cél a német nyelv tanulása a nyelvi készségek fejlesztése, hiszen a viták – amit a Goethe-Institut említésekor már sejthettünk – németül folynak.
Ha azonban már másodszor hozom szóba az intézetet, akkor pontosítanom is kell a kezdeményezőkkel kapcsolatban. A Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő a Goethe-Institut, a Stiftung „Erinnerung, Verantwortung und Zukunft”, a Gemeinnütige Hertie-Stiftung és a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen közös projektje, melyet Magyarországon a Hanns-Seidel-Stiftung, az E.ON Hungária,  a Magyarországi Németek Önkormányzata, a Konrad-Adenauer-Stiftung, az ÉMÁSZ és az Európai Parlament Greens/EFA frakciója támogat.
Éppen a napokban, május 22-én zajlott Budapesten, Andrássy Egyetem tükörtermében a német nyelvű vitavetélkedő magyarországi döntője. A nézők között díszvendégek is jelen voltak, mint Klaus Riedel, a budapesti Német Nagykövetség követe és Günter Saathoff, az EVZ vezetőségi tagja, illetve Pröhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztérium helyettes államtitkára. Az ő jelenlétét különösen pikánssá teszi a vitatéma, amely ez alkalommal így hangzott: „Bevezessék-e Magyarországon az állami tankönyv-monopóliumot?“
Pröhle Gergely fővédnök a nyitó-beszédében megállapította: „Végső soron semmi nem múlik a vitatémán, hanem a tanárok és a tanulók elkötelezettségén.”

Döntő Rigában
A négy legjobb magyar vitázónak nagyjából fél óra alatt kellett meggyőzniük álláspontjukról a vitapartnereket és a zsűrit. A disputából Ryan Anna, az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium tanulója került ki győztesen, aki a zsűri értékelése szerint elkápráztatta a jelenlévőket vitapartnereire való odafigyelésével és meggyőző érvelésével az állami tankönyv-monopólium bevezetése ellen, s ezért megnyerte az ötödik magyarországi döntőt.
A második helyezett Dörner Csengével, a Német Nemzetiségi Gimnázium diákjával együtt képviseli Magyarországot a nemzetközi döntő-héten 2015. október 19-24. között Rigában.
Harmadik lett Schlink Melinda, a negyedik helyen végzett Caules Anna, mindketten a Deutsche Schule Budapest tanulói.