Totál szívás

MEGJELENT: 2014. november 19. | SZERZŐ: Müllner Nándor

Az olvasó és az író között láthatatlan szerződés van. Az előbbi pénzáldozata tartja el ebben a zűrzavaros világban az alkotót, míg utóbbi igyekszik kiszabadítani – ha csak néhány röpke órára is – rajongóját, annak hétköznapi életéből. Ha pedig ezt többször is sikeresen megtette már, létrejön a bizalom, egy szorosabb kötődés. Viszont ekkor már nagyobb is lesz a felelősség. Christopher Moore, az én egyik kedvenc íróm, és nagyon sok mindent meg tudok neki bocsátani (mert eddig nem kellett sokszor gyakorolni ezt a kegyet), talán az egy „love story” trilógiáját kivéve.

Folytatást írt. Jaj!

Moore olyan író, aki megszeretteti karaktereit az olvasóval. Néha a jóval, néha a rosszal – valakivel (de néha többel is) mindig tudunk azonosulni. Izgulunk értük, és nemcsak, hogy sajnáljuk, de meg is gyászoljuk, ha egy regénye befejeződött, hiszen igazi emberekről ír. Olyanokról, akik akár a mi barátaink is lehetnének: az őrült tudós, a narkós rendőr, a komolytalan pilóta, a messiás haverja (na, jó, azok talán mi vagyunk), vagy az őrült filmes spiné… Különböző könyveiben fel-feltűnnek más regényeinek karakterei, és szabály szerint lelkendezünk, amikor megismerjük azokat (megnevezés híján) leírásuk és cselekedeteik alapján. És egészen mostanáig ez elég volt.
Most azonban engedett a növekvő rajongásnak és nyomásnak: Totál szívás című regényének folytatást írt. Jaj!

Romantikus vagyok, na
Bárki, akinek megmutattam Tommy és Jody regényét, el volt ragadtatva. Hogy lehet, hogy egy vámpírregény a 2010-es években szórakoztató, és még mondanivalója is van? Hihetetlen… Megszerettük a vidéki író fiút, és a már három napja vörös hajú vámpír, Jodyt, csetléseiket, botlásaikat. A történet frappáns és kiváló, ugyanannyira kifigurázza önmagát és témáját, mint ahogy a nagyvárosi, a természetfeletti észlelésére abszolút képtelen tömegeket. Többször hangosan nevettünk, és a végén megnyugodtunk: a két szerelmes együtt fog maradni az örökkévalóságig, hiszen Jody átváltoztatta szolgáját. Romantikus vagyok, na.
A „végtelenbe és tovább” azonban csak néhány hónapig tartott, mert a nagy népszerűség hatására (bizalmam újabb jeleként: talán kiadói nyomásra) Moore elhatározta, hogy megírja a regény közvetlen folytatását. És ebbe se bukott el: kitalált egy új sztorit, és belevont néhány ismeretlen karaktert. A két főhős mellett megszerettük Abbyt, aki a vámpír pár kegyenceként tengette mindennapjait (majdnem két hétig), és naplóbejegyzései színessé és változatossá tették a második kötetet is. Megjelent az öreg vámpír, néhány halhatatlan, egy drabális macska… frankó volt. És lezárta. A regény végére minden konfliktus megoldódott, az élőhalottak elhagyták a várost, a szerelmesek örökre együtt maradnak… Na, várjunk csak?!
És mert a 21. században immár nem létezhet két kötetes sorozat, kénytelenek voltunk elviselni a harmadikat is. És ami a másodikban üdítő színfolt volt, az végzetesen eluralkodott itt a végén. Túl sok karakter túl sok történetét kellett immár tovább vinni, ráadásul úgy, hogy a rendkívül népszerű (profán) Abbynak naplóbejegyzései váltak a gerincévé a harmadik regénynek. Ami viszont nem egy regény-alapanyag, akármennyire is kiváló volt a második kötet kiegészítéseként. És emiatt csalódtunk, mert nem őt szerettük meg, nem róla kellene, hogy szóljon a regény története. A történet… amely azzal zárul, hogy az élőholtak elhajóznak az örök boldogságba. Hmm.

Mintha nem létezne a harmadik…
Talán nem kéne a hozzá nem értőknek beleszólni egyes ügyekbe. A diákoknak nem biztos, hogy meg kéne reformálni a világot, a bölcs öregeknek viszont nem kéne engedni mindenfajta nyomásnak: nézzük, mi lett ebből! Ötlet híján három ugyanolyan regény született, melyek csak arra jók, hogy a már ismert karakterek életének történetét vigye az író tovább. És milyen esemény tudná űberelni azt, ha valaki vámpírrá változik az első kötetben? Hát nem a karácsonyi készülődés, az biztos… Bevallom, mindhárom kötetet megvettem, és néha az első kettőt le is szoktam emelni a polcról. Ilyenkor pedig próbálok úgy tenni, mintha nem létezne a harmadik. Bűnös vagyok, mert én is beálltam a folytatást áhító tömegek sorába.
Soha többé!

 

 


Címkefelhő
Megosztás