Hűségkártya a KELLO-Pontokon

A Könyvtárellátó jutalmazza az olvasást. Illetve, hogy pontosak legyünk, nem is az olvasást, hanem inkább a logikát. Vagyis inkább az tudást. Még inkább a tudásvágyat. Na, ez az: a tudásvágyat. Illetve, a tudásvágy kielégítésére való törekvést…
Ám, mielőtt végleg belezavarodnánk, jobb lesz, ha összefoglaljuk röviden a tényeket. Ki-ki határozza meg magának, mit is jutalmaz a Könyvtárellátó!


Minden megyeszékhelyen
Új akcióval, kedvezményt kínáló hűségkártyával várják a vásárlókat a megyeszékhelyeken a KELLO-Pontok.
A KELLO-hűségkártyába tíz pecsétet kell összegyűjteni, pecsét pedig minden háromezer forintos összeget elérő vásárlásért jár. Akik azonban hat, kilenc, vagy tizenkétezer forintért vásárolnak, mindjárt két, három, vagy négy pecsétet szerezhetnek.
Pecsétet bármelyik KELLO-Ponton lehet kérni, és természetesen a hűségkártyával járó kedvezményt is valamennyi, azaz a tizennyolc megyeszékhelyen üzemelő KELLO-Ponton érvényesíteni lehet.
A hűségkártya akcióban azonban a budapesti Kódex Könyváruház nem vesz részt, mivel itt úgyis annyi kedvezmény várja a vásárlókat, hogy nehéz lenne egy újabb programmal megfejelni a már futó akciókat.

Tíz pecsét

Pecsétet természetesen bármiféle vásárlásért lehet szerezni. És ezért nehéz meghatározni, hogy mit is jutalmaz a Könyvtárellátó. A KELLO-Pontok árukínálatában ugyanis számos tankönyv, kötelező és ajánlott irodalom, gyermek és ifjúsági kötet, iskolai segédkönyv, ismeretterjesztő kiadvány, taneszköz, tanszer, logikai játék várja a vásárlókat. Az összekötő kapocs a tudás, az oktatás, illetve most már az is, hogy bármelyik termék vásárlásáért pecsét, s tíz pecsétért kedvezmény jár.
Aki ugyanis legkésőbb 2015. október 31-ig összegyűjti a tíz pecsétet, az kártyáját háromezer forintos kedvezményre válthatja. Azaz a pecsétgyűjtéshez nagyjából egy esztendő áll rendelkezésére a vásárlóknak.
A széles határidő azt is jelenti, hogy például jövő augusztusban, szeptemberben, az új tanév elején is élni lehet majd a kártya kínálta kedvezménnyel, ha addigra összegyűlt a tíz pecsét.

Rendszeres vásárlóknak

A KELLO-hűségkártyáért egyébként semmit sem kell tenni, elég, ha valaki besétál a legközelebbi KELLO-Pontra, és vásárol valamit háromezer forintért. Mindjárt meg is kapja kártyáját, s mindjárt egy pecsétet is kap a kártyába. Karácsony közeledtével mondjuk, érdemes lehet az ajándékok egy részét itt beszerezni, és rögvest összegyűlik két-három, talán három-négy pecsét…
A Bár a Könyvtárellátó az országban a legszélesebb könyvválasztékkal áll vásárlói rendelkezésére, ebben az akcióban elsősorban az iskolások szüleire, pedagógusokra, könyvtárosokra számít, tehát azokra, akiknek a kedvéért a KELLO-Pontokat annak idején megnyitották a megyeszékhelyeken.
De természetesen minden vásárló, aki rendszeres látogatója lesz a helyi KELLO-Pontnak, jól jár majd az új akcióval.