Az első vértől az utolsóig

Nemrégiben hazánkban is bemutatták a Rambo franchise legújabb és egyben legutolsó darabját Az utolsó vér címmel. Sokan Sylvester Stallonéhoz kötik a figurát, hozzátesszük, teljes joggal, de azért tudnunk kell, hogy az alapötlet nem tőle származik. Mond valakinek valamit a David Morrell név? Valószínű, hogy méltatlanul keveseknek.

Kép forrása

Morrell író lesz
David Morrell 1943. április 24-én született Kitchenerben, Kanadában. Tizenhét éves korában úgy döntött, hogy íróvá válik, miután megihlette a klasszikus Route 66 televíziós sorozat. Morrell, ambícióinak megfelelően előbb angol nyelvtudományi diplomát szerzett a Szent Jerome-i Egyetemen, majd az Egyesült Államokba költözött, hogy Philip Young mellett dolgozzon Hemingway ösztöndíjjal a Pennsylvaniai Állami Egyetemen. A Penn State-ben töltött ideje során találkozott Philip Klass, ismertebb nevén William Tenn sci-fi íróval, aki a fikció írásának alapjait tanította meg neki. Hogy Morrell ezzel íróvá lett, az nem biztos, de Első vér című első regényével mindenképpen azzá vált. A könyv 1972-ben jelent meg, miközben a szerző angoltanárként szorgoskodott az Iowai Egyetemen. Következett A rózsa testvérisége, ami hamarosan trilógiává bővült, majd 1989-ben az NBC Robert Mitchum főszereplésével miniszériává alakítottak át. Hősünk 1986-ban feladta munkáját az egyetemen, hogy teljes idejét az írásra tudja fordítani. Szóval író lett. 
Nem is akármilyen. 2009-ben például az ITW ThrillerMaster-díjának tulajdonosa lehetett.

Kép forrása

Tények a mesékben
Bár Morrell regényeiben sok a fikciós elem, munkastílusára a rideg naturalizmus jellemző. Minden tényért keményen megdolgozik. Gondolnák, hogy Amerikában van vadonban való túlélésért felelős Nemzeti Kültéri Vezetési Iskola? Nos, van, és ez az intézmény diplomát is ad. Mások mellett Morrelnek is. Persze szerzőnk emellett a G. Gordon Liddy vállalati biztonsági akadémia diplomájának is tulajdonosa, tiszteletbeli tagja a Különleges Műveleti és a Volt Hírszerző Társaságok Szövetségének. Képzett a lőfegyverek kezelésében, a krízistárgyalásokban, de személyazonosság felvételére, végrehajtói védelemre és védekező vezetésre is fel van készítve. Hogy ezek pontosan mit jelentenek, azt ne is próbáljuk megfejteni! Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy az így szerzett tudás megjelenik a regényeiben. 2009. évi The Shimmer című regényéhez például FAA repülővezetői engedélyt szerzett, tehát elég megalapozottan végzi munkáját. 
Morrell ezek tudatában bizonyosan nem hiába a Nemzetközi Thriller Írók Szervezetének társelnöke.  
Van az élménysorozatoknak azonban egy szomorú oldala is. Morrell tizenéves fia, Matthew, Ewing szarkómában, a csontrák ritka formájában halt meg 1987-ben. 2009-ben unokája ugyanabban a betegségben hunyt el. Elvesztésük természetesen hatással volt Morrell munkájára. Matthew-ról különleges könyvet írt Fireflies címmel, a Kétségbeesett intézkedések című regényének főszereplője szintén fia elvesztését tapasztalja meg. 

Kép forrása

Egy balszerencsés rendőr
No, de vissza az alapokhoz, azaz a Rambo-történethez. A vietnámi veterán figurája Morrell könyvében sokkal keményebb, mint ahogyan azt a vászonra merték vinni. A Rambo név egyébként egy japán szó, és erőszakot jelent, így egészen furcsa lett volna, ha Terence Hill elfogadja a felkérést, mert bizony neki szánták eredetileg a címszerepet. Szerencsre végül Stallone játszhatta el a veterán harcost, igaz, sokat szelidített rajta. Próbált érzelmeket vinni a karakterbe a regényhez képest, ahol szinte minden rendőr meghal, itt csupán egynek kell, neki is merő balszerencse okán.
A siker nem maradt el, a folytatás forgatókönyvét az akkor már szintén befutott James Cameron vette kezelésbe, a harmadik részt pedig egyenesen Stallone, akitől ez a műfaj sem áll távol, a hidegháború közepén pedig tökéletes időzítéssel alkalmazta is. Akkora nimbuszra tett szert, hogy Ronald Reagan nyíltan felvállalta szimpatizálását a karakterrel, cserébe megkapta Ronbo becenevet is. 
Húsz év múlva Stallone a Rocky mellett a Rambo filmeket is elővette a tarsolyából, hogy végleg elbúcsúzzon tőlük. A közönség azonban annyira rajongott a felújított hősökért, hogy a nyugdíjazás elmaradt. Nem véletlenül. A Rambo figura Amerika hetvenes, nyolcvanas évekbeli idolja, reneszánszát pedig bármikor megélheti. 
A mozi alapja, az Első Vérig című regény a maga korában forradalmi volt, élvezeti értéke viszont időtlen kincsünk lett.