Jön Brandt, a gyűjtő

Az első fesztiválsikerek és az Oscar-nevezés után november közepén érkezik a magyar mozikba a Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés magyar animációs film. A mozi zsánerét tekintve akcióthriller, de egyúttal összművészeti alkotás: képzőművészeti, filmes és zenei road-movie. 
„Olyan filmet akartam készíteni, ami után be kell ülni egy kávézóba és megbeszélni valakivel a látottakat” – fogalmazott Milorad Krstic, a film rendezője, forgatókönyvírója, látványtervezője.

Kép forrása
           
Elhagyott a babám
A Szlovéniában született, szerb származású festőművész Milorad Krstic a rendszerváltás óta él Magyarországon. My Baby Left Me – elhagyott a babám – című rövid animációja 1995-ben Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinalén. A Ruben Brandt, a gyűjtő az első egészestés animációs filmje, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, egymilliárd száznyolcvanmillió forintos költségvetéssel készült. 
A filmben tucatnyi filmtörténeti utalás, több mint ötven képzőművészeti alkotás és kilencven zenedarab szerepel. A Ruben Brandt univerzumában a főszereplők mellett harminchárom mellékszereplő karakter és négyszáz egyéb, egyedi karakter jelenik meg – sorolta Kurdy-Fehér János, a film egyik producere a munka nagyságát hangsúlyozva. 
A mozi története szerint Ruben Brandt (Kamarás Iván), a rémálmokkal küzdő pszichoterapeuta megmentésére páciensei szövetkeznek a modigliánisan hosszú nyakú, femme fatale, Mimi (Hámori Gabriella) vezetésével: egymás után elrabolják a világ nagy gyűjteményeiből az összes kínzó festményt. A rablássorozat miatt azonban Kowalski, a magándetektív (Makranczi Zalán) és az alvilág is nyomukba ered.

Kép forrása

Oscar-közelben

Miskolczi Péter producer szerint „fantasztikus stáb dolgozott a filmen”. Az alkotás eddigi sikerei között említette az európai fesztiválszerepléseket, valamint azt, hogy a Sony Pictures Classics, a produkció amerikai forgalmazója révén a Ruben Brandt az egészestés animációs Oscar-kategória huszonöt nevezettje közé került. A Sony emellett az animációs filmek Annie-díjára is nyolc kategóriában nevezte a filmet. 
„Az volt a legfontosabb, hogy ne legyen unalmas, hogy a néző ezt a másfél órát végig élvezze. Nincs benne filozófia, akcióthrillert akartam, aminek egy másik rétegében persze megjelenik a művészet. De ha valaki nem tudja kicsoda Eisenstein, Hitchcock, Trantino és Kuroszava vagy Andy Warhol és Manet, ha nem ismeri ezeket rendezőket és művészeket, akkor a történet ragadhatja magával” – vallott művéről Milorad Krstic. 
„Festő vagyok, rajzolni, festeni, fotózni, könyvet vagy színházi látványt alkotni a szenvedélyem. Nem telik el nap anélkül, hogy ceruzát fognék” – mesélte. Amikor nyolc éve felmerült benne az egész estés animációs film ötlete, a nap mint nap készített filmjelenet-rajzai nyomán egyszerű krimi bontakozott ki.

Kép forrása

Rubens és Rembrandt
„Kezdettől tudtam, hogy Ruben Brandt lesz a főhős, aki Rubensről és Rembrandtról kapta a nevét, tudtam, hogy sorozatrablás is lesz a filmben, de a művészetről akartam beszélni, ezért került a képbe a múzeumrablás, és hogy még érdekesebb legyen, ne a pénz miatt csinálják, hanem mert muszáj: a rémálmok miatt, amelyek a híres festményekkel kapcsolatosak. Azt gondoltam, Velazquez kis infánsnője legyen olyan veszélyes, mint egy zombie, és Botticelli Vénusza legyen rémálom” – fejtette ki.
A picassósan elrajzolt figurájú hősök története a nagyszerű audiovizuális kalandot nyújt a számtalan filmes, művészettörténetei és zenei utalás közepette. 
A Ruben Brandt zeneszerzője Cári Tibor több eredeti, saját szerzeményével, de a film zenei válogatását Milorad Krstic végezte. A rendkívül színes, a klasszikusoktól a kortárs könnyűzenéig terjedő skálán Honegger, Sztravinszkij és Mozart mellett popszámok és népdalok is felhangzanak, köztük a Kis kece lányom. Utóbbit Richard Bona énekli Snétberger Ferenc gitárkíséretében egy Budapesten készült felvételről.