Szülők bosszúja

Továbbra sincsen mentségem! A mostani, nehéz vizsgaidőszak után, már menetrendszerűen merülök alá az értelmetlen és agyzsibbasztó filmek birodalmába. De talán most először sikerült olyan mélyre süllyednem, hogy a realitásoktól elszakadva, mondanivalót fedeztem fel az éppen soros „hentelős” horrorfilmben. Hová tart ez a világ! És hova tartok én?!

Kép forrása

Szörnyszülők
Igen, ilyen remek címe van a filmünknek. Talán jobb is lenne, ha ez után nem is mondanék semmit, de inkább megpróbálom kimosni a szennyest, amit az előbb ország-világ előtt kiteregettem. Habár Nicholas Cage neve már egyáltalán nem cseng jól a fiatalabbak fülében, én azért nem tudom neki elfelejteni a Fegyverneppert vagy a Sziklát.  A feltörekvő Anne Winterst pedig a 13 reasons why című sorozat szerettette meg velem. Selma Blair pedig az örök, szép mellékszereplőként vált észrevétlenül részévé életemnek. Hármuk jelenléte pedig már különösebb erőlködés nélkül „rá tudott beszélni” egy komolytalan, zombiapokalipszises mókára.

Kép forrása

Tökéletes család
Anyu, apu, egy tinilány és egy kisfiú éli békés, boldog, amerikaias életét a külvárosban. Ázsiai bejárónővel és nagy házzal a látszat kedvéért, jóga-órákkal és platinum hitelkártyával a feleség közéleti státusza miatt, öltönyös irodai állással és drága hobbikkal az apa jóérzéséért. A gyerekek pedig az életkoruknak megfelelően viszonyulnak mindehhez: az idősebbik lázad és titkolózik, a saját határait próbálgatja, míg a fiatalabb próbál több figyelmet kicsikarni a szülőktől. Idilli családi kép, nemde?

Kép forrása

Csak egy álca
Aztán, ahogy történetünk halad előre, egyre inkább megértjük, hogy a példaértékű családi élet a két szülő álmaira épült. Jobban mondva, azok meg nem valósult vágyainak romjaira. Az apa igazából utálja a munkáját, újsütetű hobbijai pedig inkább a kapuzárási pánik jelei, mintsem az igazi szenvedélyé. Az anya azért jár sportolni és szépítkezni „főállásban”, mert a gyerekek születése után nem vették vissza a korábbi munkahelyére. Kiderül: mindketten a gyerekeikért áldozták fel saját maguk vágyait, hogy azok aztán lekicsinyeljék ezt az erőfeszítést, és még többet próbáljanak kizsarolni az egyébként is mindenüket nekik adó szülőktől. Pénz, türelem, megértés, szabadidő… egyik sem elég nekik! És hát egy irreális, horrorisztikus világban mi is lehet a válasza a besokallt szülőknek erre az igazságtalanságra? Naná, hogy a bosszú!

Kép forrása

Spekulációk
A film talán ezen a ponton lép egy nagyon értelmeset. A szülők motivációját nagyon is szemléletesen mutatja be nekünk, míg az agresszió tényleges kiváltó okáról a nézők csak spekulálhatnak. Minden erőszakos cselekmény megelevenedésekor láthatjuk, hogy a tv be volt kapcsolva, a képernyő zsizsikes és egy – rosszabb esetben – halott gyerek fekszik valahol a szobában. A szereplők hangosan kimondott – viszont nagyon is amerikaias – magyarázatai a jelenségre pedig még bizarrabbá teszik a látottakat. Mert hát mi van, ha tényleg az oroszok vetettek be neurotoxint, esetleg a kínaiak manipulálják a szabad világot rádióhullámmal termékeiken keresztül? Mindegyik nevetségesen hangzik, főleg úgy, hogy mi, nézők megláthattuk a szülők frusztráltságát és a gyerekek hálátlanságát pár képsorral a cérnaszakadás előtt.

Kép forrása

Zseniális vagy szánalmas?
A játékidő utolsó fél órájáról nem sokat érdemes beszélni. Néhány fokkal izgalmasabb jeleneteket láthattunk, mint a Reszkessetek betörőkben, amelyet talán csak a két „szülő” zseniális játéka miatt érezhettünk ennyivel jobbnak. Jobban belegondolva ugyanis egyértelmű, hogy az összes horrorklisét sikerült belezsúfolni ebbe a kis időbe a készítőknek: volt itt gázrobbanás, láncfűrészes ajtóvágás, pisztolylövés, klopfoló párbaj és egy tini hősszerelmes közbeavatkozása. De még mielőtt teljesen letargiába süllyedtem volna, a forgatókönyvírók kierőltettek magukból két fordulatot, amelyek a meglepetés erejével ráztak fel és vettek rá, hogy azt gondoljam a filmről: „végül is, nem is volt ez a Szörnyszülők olyan rossz”. Irreális szituációban valós problémákat mutatott be a nézőknek. Ami egyrészt néha hangos nevetéshez vezetett, másrészt pedig a felismeréshez, hogy egy gyerekre felügyelve bizony nehezen lehet álmokat megvalósítani. És hogy nem csak a gyerekeknek lehetnek problémáik – még ha ők úgy is érzik a maguk fiatalos önzésében, hogy ez így van. És most már tényleg össze vagyok zavarodva! Vajon csak tanulástól megfáradt agyam képzelt bele a filmbe ennyi mondanivalót? Hagyjam abba filózást és emlékezzek csak az olyan bugyuta jelenetekre, mint amikor Nick Cage-nek sikerült elhasalnia egy játékdömperen és felnyársalnia magát a húsvágó késsel?