A kedves Olvasó biztos meggyőződéssel állítaná, hogy nem, ha megkérdeznék, hogy lehet-e folytonos ivászattal és csajozással az irodalom felső csúcsaira hágni. Pedig a tengerentúlon ez már többször is megtörtént, a világ több országához, kultúrájához hasonlóan az Egyesült Államok históriájában is már többször is megesett, hogy züllött alakok váltak a közszeretet, köztisztelet tárgyává. Így volt ezzel az 1994-ben elhunyt Charles Bukowski is, aki iszákosságából emelt irodalmi katedrálist. Amikor pedig mindezt megfilmesítették, Hollywood címmel regényt írt a forgatás viszontagságairól.

Kép forrása

A nyomornegyed írója
Egy villanásnyi terjedelmű biográfiában nemrég ezt olvastam Charles Bukowskiról: „…író akart lenni, ám az írásait évtizedeken át visszadobta úgyszólván az összes magazin, napilap, hetilap, ügynök és kiadó. Mert az írásai borzalmasak – mondták. (…) Harminc év telt el így, szinte megszakítás nélkül az alkohol, a drogok, a játék és a prostituáltak értelmetlen ködében.” A történet úgy folytatódik, hogy az ekkor ötven fölötti Bukowski végül kap egy ajánlatot egy kiadótól, mely ugyan csak kis példányszámban vállalta a közlést, de Charles elfogadta és innentől már nem volt megállás, a nyomornegyed írója Amerika-szerte híres és elismert lett. Hat regénye, tizenegy novelláskötete és több tucat verseskönyve jelent meg. 
Érdekes, hogy Bukowski annyira mufurc volt, hogy nem volt hajlandó a klasszikus amerikai irodalmi parnasszus, a beat-generáció közé besoroltatnia magát, sőt egyenesen tagadta a bármiféle beskatulyázását. Végül is igaza lehetet, hiszen sosem volt kapcsolata sem Jack Kerouackal, sem Allen Ginsberggel, sem a többi „beat” íróval. Akik viszont valahogy mindvégig együtt futottak… 

Kép forrása

Egy hatalmas kocsmában
Regényeiben, verseiben tulajdonképpen az első publikálásig felhalmozott élettapasztalatát osztja meg az olvasókkal, folyamatos részegségének, drogozásának, züllésének végeláthatatlan kálváriáját. Egy elemző szerint „Bukowskit olvasni olyan, mintha ülnénk egy hatalmas kocsmában, és találomra belehallgatnánk piások, kurvapecérek, prostik, csövesek és prolik többnyire elvetemült és agyament beszélgetéseibe…”
Aztán, hogy még jobban belengjen a hinta, a sors azt is megadta neki, hogy megfilmesítsék züllött életét. A Barbet Schroeder által rendezett a nem kevésbé fenegyereknek számító Mickey Rourke alakította Bukowski írói álnevén futó főhőst, Henry Chanaskit, de a filmben szerepelt még többek között olyan nagyobb név is, mint Faye Dunaway és Frank Stallone is. Az amúgy remek alkotás Bukowski forgatókönyve alapján készült. 
És olyan is.
Foszlányokban, töredezetten, gyors snittekben kapjuk a Bukowsky-valóságot, tabuk és öncenzúra nélkül. Maga Charles így fogalmaz: „Egy írónak azt kell papírra vetni, amit lát és érez függetlenül a következményektől. Viszont minél több következménnyel szembesül, annál vehemensebben lendül támadásba. Egyesek szerint ez őrültség, szerintem majdnem-igazság."

Kép forrása

Permanens másnaposság
Hogy mindez miként zajlott, hogy a folyton permanens másnaposságban lebegő, káromkodó, szakadt külsejű Bukowski miként élte meg reinkarnációjának filmes megvalósulását, nos, azt elolvashatjuk a Hollywood című regényében. Kétféle olvasatát is nézhetjük így a dolognak: egyfelől bepillantást kaphatunk az amerikai filmkészítésről, másrészt újabb adalékokhoz jutunk a Bukowski-életműgalaxisról. 
A könyv és sikere tovább dagasztotta a kultusszá fajuló históriát, melyben egy olyan alak vált százezrek kedvencévé, aki mindig és mindvégig lenézett mindent és mindenkit, de legfőképpen önmagát. Ebbéli tevékenységét természetesen a róla szóló film forgatása alatt sem fogta vissza, de hát egy olyan történet megfilmesítésénél, ahol a főhős folyton vedel és szexel, no, meg verekszik, nem is lehetett jobb ihlető anyag.