A hatvanas évek derekán Poszler György könyvet írt Szerb Antal pályakezdéséről. Aztán még egyet. Jó tíz évig szinte mással sem foglalkozott, csak Szerb ifjúkori zsengéivel. A feldolgozott anyagban ott volt az a történet is, amelyet most megjelentetett a Szépmíves Könyvek Kiadó: A hammelni patkányfogó. És, ha elolvassuk a történetet, amelyet Szerb Antal tizennyolc évesen vetett papírra, és amely mindeddig nem jelent meg, el fogunk csodálkozni: mennyi minden megvan már abból, ami később lesz Szerb Antal… 

Kép forrása

Precíz lenyomat
Jó lesz talán ide másolni a kötet utószavából néhány gondolatot: „…nem lenne Szerb Antal-mű, ha nem csavarodna el a meseszál a teozófia, az alkímia, a vértanúk és a rózsakeresztesek felé. A Rosarium említése, a vértanúk szerepeltetése vagy a Villanovai Arnoldra utalás mindezt erősíti, ahogy az alkímia beemelése sem öncélú kísérletezgetés hozománya, hanem Szerb korai érdeklődésének precíz lenyomata (Theophrastus Bombardus Paracelsus, a Monomania Melanchin Retrica, vagyis a »patkányozott nehézkór«, különféle csodaszerek és bűvös balzsamok, az alcahest, az alkimista oldószer, Azoth, vagyis az élő-folyékony ezüst: a középkori orvostudomány vélt vagy valós titka-tudása)…”

Kép forrása

Igazi középkori kultúrhistória
A nyolc iskolai füzetben megbúvó kéziratos szöveg hosszú éveken keresztül lapult a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában. Fontos, hogy nem holmi kiegészítésre váró töredék, zsenge, próbálkozás, hanem teljes, befejezett, lezárt történet. javítások is alig-alig vannak benne. 
A mese a hammelni patkányfogó közismert történetének alapján készült, de az eredeti legendától eltérően tele van meglepő fordulatokkal, elágazásokkal, igazi késő középkori kultúrhistória. A fülszöveg szerint: „Szerb eszmerendszerének, ideálvilágának hibátlan lenyomata, benne a pogány és keresztény mondavilág ellentéte bontakozik ki, a mesedráma végkifejlete és tanúsága szerint a vallásosság és az idealizmus helyét a művészet hatalmába vetett hit váltja fel. A patkányfogó sem holmi gyerekrabló képében jelenik meg Szent Miklós kútjánál, hanem mint egy titokzatos, barna csuhás vándor, netán dominikánus vagy középkori tudósféle, akinek kezében van a megoldás kulcsa. És nem lenne Szerb Antal-mű, ha nem csavarodna el a meseszál a teozófia, az alkímia, a vértanúk és a rózsakeresztesek felé: vagyis minden együtt van egy letehetetlen műhöz.”

Kép forrása

Zsenik a gimnáziumban
Mindezekhez már csak annyit érdemes hozzá tenni, hogy régi gyanúm beigazolódni látszik. Valahogy az az érzésem, hogy a zsenik, gimnazista korukra tulajdonképpen készen vannak. Igaz, még meg kell szabadulniuk az ifjúságukban köréjük épített korlátoktól, a társadalom mindenféle elvárásaitól. 
Szerb most megjelent művében is tükröződik mindaz, amitől a későbbi alkotó már mentes. A fiatalember gondolkodására érezhetően rányomta bélyegét a piarista gimnázium, a cserkészmozgalom, az önképzőkör légköre, és az akkori katolikus gondolkodás kiemelkedő alakjának, Sík Sándornak mentori tevékenysége. Az is tény, hogy a később összeszedett, fantasztikus műveltség, vagy a megélt, kalandos hétköznapok okos elemzése még hiányzik az írói egészből, de a gondolati váz, az érdeklődés, vagy mondjuk inkább úgy, a szellemtörténet iránti elköteleződés már felismerhetően, sőt önazonosan jelen van. A hammelni patkányfogó írója ugyanaz az ember, mint A Pendragon legenda, vagy az Utas és holdvilág szerzője. 
Érdemes már fiatalon megismerkedni vele.