Az ismeretterjesztés akkor jó, ha olyan, mint a levegővétel. Természetes, magától értetődő, nem kínos, nem erőltetett. A Galambnagymama és a Papa, ne már! című könyv szerzője, Nógrádi Gábor Vigyázz otthon, hogy sose érjen baj! című kötetében úgy veszi sorra a gyerekekre leselkedő veszélyeket, hogy közben szórakoztat is. 

Kés, villa…
A kés megfelelő használatánál például azt olvassuk. „A legjobb, ha idősebb testvéreddel vagy egy felnőttel gyakorlod az ügyes vágást, aprítást, mert a gyakorlás a tudás anyja. (Meg apja is!)”
A titok egyszerű. A szerző könyvében mindvégig azt az alapvető igazságot tartja szem előtt, amit minden szülőnek tudnia illene, miszerint a gyerek nem hülye. A gyerek az gyerek, annak előnyeivel és hátrányaival. Előnye: még világérzékeny és nyitott. Hátránya: kicsit szükséges a fantázia és a kreativitás ügyes összepárosítása, ha világmagyarázatba kezdünk előtte. Nem elég annyit mondani neki, azért ne nyúlj a késhez, mert megvág, vagy azért ne nyúlj a konektorba, mert megráz. A száraz tényekkel, aki szülő, tudja, a gyerek nem elégszik meg. A száraz, unalmas tények halmaza nem a gyerekeknek való. Tökéletesen tisztában van evvel Nógrádi is. Veszélyeit apró, meglepően humoros történetekbe rejti. És van iróniája és van öngúnyja. Nem riasztja vissza a magamat kinevetem, ha kell cyrano-i tétele. 
A játszva tanítás klasszikus példája a könyv. Nem megijeszt, nem elriaszt és, ami mindennél fontosabb: nem didaktikus. Olvashatunk az áramról, az utcán megszólító idegenekről, az ajtón becsöngető ismeretlen felnőttekről, darázscsípésről és számtalan, a gyerekeket veszélyeztető dolgokról, mi több, a számítógépre leselkedő vírus is helyet kap a Jó barátod lehet, hogy ha megismered! című fejezetben. „– A barátod csak az lehet, akit jól ismersz – vigyorgott Ben. – Az internet is lehet jó barátod, ha megismered. – Bölcs gondolat! – bólogattam. – Ki mondta? – Te, Papa!”

Gyerek-szülő két jóbarát
A könyv zsenialitása, hogy nem az okos, mindent tudó szülő, buta, tudatlan gyerek kategóriákat állítja fel. Nem. A felnőtt is hibázhat, a felnőtt is tévedhet, kerülhet vicces, nem egyszer kínos szituációba. Nógrádi partnerként, vele egyenértékű lényként kezeli a gyereket. Gyakori hiba, hogy a hasonló jellegű könyvek lekezelő (sértő) módon bánnak a gyerekkel. Van hozzá merszük. Nos, Nógrádi Gábor véletlenül sem az a gyerekkönyvszerző, aki ilyen megbocsáthatatlan hibákat követne el. 
„Ugye megmondtuk…! Hol ütötted meg magad? Böböm Papa, böbö! A térded fáj, Eltört? – Nem, nem – nyökdécseltem. – Tudom mozgatni, nem tört el. Csak beütöttem. Ebcsont beforr.”
Nógrádi egyszerű, minden bonyolultságot mellőző mondatokat, mindenki számára érthető kifejezéseket használ, hétköznapi nyelve még inkább megszólítja a gyerekeket. Okos gyereknyelve van. A hétköznapi helyzetek ellenére azonban a meseszerűség, a varázslat végig ott kísért a szövegekben, a mese és valóság békésen megfér egymás mellett, egyik sincs a másik hátrányára. 

Háttérrajzok
Cakó Ferenc, a könyv illusztrátora azonban nem vitte túlzásba, egyszerű illusztrációi semmilyen különös hatást nem váltanak ki, nem állítanak meg, mint a szövegek melléktermékei vannak jelen. Olyan kissé, mintha Cakó nem használta volna kellőképpen a fantáziáját, vagy pont attól félt, egy kicsivel több fantáziával a rajzok félreérthetőek. Így viszont unalmasak, egysíkúak, érdektelenek. 
Ám ami ennél messzemenően lényegesebb, a könyv olyan kicsi, hogy szinte bárhol elfér, tehát bármikor, bármilyen veszély közelében felcsapható. Ki tudja, mikor lesz rá szükség.