Magyar kiadás a legjobb könyvborítók között

MEGJELENT: 2014. július 2. | SZERZŐ: Lenger VP

Páratlan sikert ért el nemzetközi szinten az Agave Kiadó, köszönhetően Jeff VanderMeer regénysorozatának, illetve a sorozat magyar kiadásának. Egészen pontosan a sorozat borítótervezőjének, Kuszkó Rajmundnak. 

Díjak egymás után
A közelmúltban ugyanis az Entertainment Weekly a legjobb nemzetközi borítók közé válogatta a Déli Végek-trilógiájának magyar változatát.
Az Entertainment Weekly legújabb számában többek közt Jeff VanderMeerről, amerikai szerzőről, a sci-fi és fantasy műfajok alá sorolható New Weird zsáner jeles képviselőjéről is ír, ami már önmagában is érdekes, hiszen az írót múlt hétvégén a világ egyik legjelentősebb sci-fi magazinja ismerte el. Ezzel idén már a második díját vehette át, tavasszal ugyanis a British Science Fiction Association is kitüntette.

 

 

A legjobbak között
Az Entertainment Weekly emellett még külön kitért arra, hogy Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának részei milyen borítókat kaptak az egyes nemzetközi kiadóktól. A szórakoztatóipar legbefolyásosabb magazinja pedig beválasztotta a legjobbak közé az Agave kiadó rendkívül egyedi könyvborítóit is. Ez az elismerés pedig eddig egyetlen magyar könyvkiadónak sem sikerült.
A Déli Végek-trilógia – Expedíció, Kontroll és a Fantomfény – népszerűsége már nálunk is jelentős, külföldön pedig olyannyira nagy a rajongás érte, hogy a Paramount Pictures a misztikus sci-fi megfilmesítésén dolgozik. A népszerűséghez sokat hozzá tett Stephen King is, aki közösségi oldalán kifejtette, hogy imádja a történetet.

A trilógia
A Déli Végek nevű titkos ügynökség harminc éve küld – időnként tragikus – expedíciókat az X Térségbe, a rejtélyesen elzárt, veszedelmes vidékre, a természetfeletti jelenségek titkainak kiderítésére. A tizenkettedik expedíció során négy kutatónő – antropológus, egy geodéta, egy pszichológus és egy biológus – végez felderítést a térségben, ahol megdöbbentő felfedezéseket tesz a csoport. Egyebek közt egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenségre és különös életformákra bukkannak, közben pedig a négy nő egymás elől elrejtett titkaik is fokozzák a feszültséget.
A Kontroll című kötet a tizenkettedik expedíció után játszódik. A Déli Végek mély válságba kerül, így megbízzák John Rodriguezt − ismertebb nevén Kontrollt − hogy állítsa helyre a rendet. A felderítés során úgy tűnik, mintha feltárulna Kontroll előtt az X Térség valósága, ám amit megtud, az végzetes lehet számára is.
A Kontroll mesteri cselekményszövéssel készíti elő a Déli Végek-trilógia befejezését, a Fantomfény című kötetet. Az X Térség felfedi történetét és titkait, de azok jelentősége és következményei talán még mélyebbek és ijesztőbbek az eddigi bizonytalanságnál. A trilógia befejezése egy hátborzongató, elgondolkodtató és izgalmas történet. A sorozat befejező része várhatóan ősszel jelenik meg a hazai piacon.



 

 

 

Megosztás

Egypercesek

Női próza Marosvásárhelyen

Női próza Marosvásárhelyen

Több mint száz programmal várja az érdeklődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

A Pápai Magyar Intézet históriája

A magyar papok számára ma is Róma jelenti a kaput a nemzetközi kultúra és tudomány elsajátításához

Ötvenes vagy? Tombolj!

Költői és zseniálisan tragikomikus módon ábrázolja a demográfiai kalamajkát

A női pop-rock a top-on

Az olvasmányos kiadvány kultúrtörténeti munka és kézikönyv egyben

Keringés idő- és érzelmi síkok labirintusában

Szerelem, érzékiség, tradíció, szokásjog, halál és túlélés

Feliratkozás a hírlevélre

Email