Búcsúzik Szőcs Géza

Szombaton a piliscsabai temetőben, református szertartás keretében búcsúztatják az életének 67. évében elhunyt Szőcs Géza Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, korábbi kulturális államtitkárt, Orbán Viktor kormányfő kulturális főtanácsadóját.

Kép forrása
 
Havasi Bertalan sajtófőnök elmondta: Szőcs Géza tisztelői szombaton 11 és 13 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál virággal vagy koszorúval, majd a 14 órakor kezdődő gyászszertartás - az érvényben lévő járványügyi szabályoknak megfelelően - már szűk körben zajlik.
A temetési szertartást a közmédia Duna és M5 tévécsatornája élőben közvetíti.
Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen. Első verseskötete 1975-ben jelent meg Te mentél át a vizen? címmel, amely egycsapásra nemzedéke, valamint a romániai magyar költészet élvonalába emelte, és meghozta számára az írószövetség díját. Ezt követték a Kilátótorony és környéke (1977) és a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979) című kötetei, amelyek már az egyetemes magyar irodalom körében is ismertté tették nevét.
Szőcs Géza szerkesztőként is az erdélyi magyarság szellemi ellenállásának, Ceausescu elleni küzdelmének igyekezett teret adni, azonban tevékenységét nem nézték jó szemmel, így később Svájcba emigrált. Hazatérését követően vezette a Szabad Európa Rádió budapesti irodáját, és bekapcsolódott a román politikai életbe.
2010 júniusától 2012 júniusáig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára volt, utána általános kulturális ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott lett, 2014 óta miniszterelnöki megbízott (főtanácsadó) volt kulturális kérdésekben. 

Szőcs Gézát 1993-ban József Attila-díjjal, 2013-ban Babérkoszorú-díjjal, 2015-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.