Régi paradoxon a katona alakja, aki egyszerre jeleníti meg a mások életét megmentő hőst és a mások életét kioltó gyilkost. Az erkölcsi alaptételek számonkérésére a cinikusok válaszul azt szokták ilyenkor mondani tömören, hogy a háborúban egy szabály van, hogy nincs szabály, Anything goes. Ljudmila Mihajlovna Pavlicsenko, aki a második világháború leghíresebb szovjet mesterlövésze volt, A halál asszonya – Sztálin mesterlövésze voltam címmel könyvet írt hivatásáról. Nem egy szívderítő történet.

Kép forrása

Kíméletlenül pontos
A Kossuth Kiadó által idén megjelentetett kötetről nekem elsőként Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmje jutott eszembe, melyben a szakasz egy tagja, Daniel Jackson ugyancsak mesterlövész volt. Ebbéli hivatásában az volt a rá jellemző, hogy minden egyes akció és lövés előtt az Ószövetség egy-egy zsoltárát imádkozta hangosan, hogy Isten segítségét kérje a pontos találatért, a túlélésért. S ahogy Jackson közlegény, úgy mesterlövészi foglalatosságában Pavlicsenko őrnagy is kíméletlenül korrekt munkát végzett. 

Kép forrása

Torz kozmetikum
Azért is mertem Sztálin mesterlövészét egy fiktív katonával összevetni, mivel azt már régóta tudjuk, hogy a világháborús szovjet „irodalom” gyakorlatilag annak a szellemi harcviselésnek a része volt, melynek során a veszteségek minimalizálása, ignorálása, és a győzelmek, katonai eredmények túlkozmetikázása volt a cél. S ahogy az amerikaiakat azzal vádolták, hogy az elvesztett vietnámi háborút a hollywoodi filmeken akarják megnyerni, úgy nyugodtan ráfoghatjuk a torz heroizálás „bűnét” a szovjet propaganda-gépezetre is. Arról már nem is beszélve, hogy az ezredforduló utáni Oroszországban újra felerősödött a „Nagy-Szovjetunió”, a „nagy Sztálin”, a nagy honvédő háborús idők imádatának kultusza, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy a visszafogott számítások szerint is huszonhárommillió ember haláláért felelős generalisszimusz életének és uralkodásának idején.

Kép forrása

Roosevelttel is tárgyalt
Ljudmila Mihajlovna Pavlicsenko könyve végül is egyetlen adat, az általa megölt ellenség száma miatt érdekes, már ha egyáltalán valóban ennyi az annyi. Háromszázkilenc az a szám, mellyel az ukrán származású szovjet mesterlövész nő büszkélkedhet, ezzel vált a második világháborúban neve félelmetessé. A könyv Pavlicsenko gyerekkorától kezdve meséli el, hogy miként lett belőle kiváló céllövő, majd hogyan lett rettegett mesterlövész. A történet szerint az egyetemista lány azonnal felhagyott felsőfokú tanulmányaival, amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, de nem fogadta el a számára felkínált ápolói munkát, ehelyett fegyveres szolgálatra jelentkezett. Legendája a kétezer szovjet mesterlövész nő mellett nemcsak az általa megölt vagy megsebesített ellenség miatt erős, hanem mert karizmáját és tehetségét a hátországbeli szolgálatban is tovább kamatoztatta, miután egy sebesülés után le kellett szerelnie. Pavlicsenko életrajzában külön érdekes fejezet, amikor tengerentúli katonadiplomáciai útjairól és arról ír, hogy miként vált a háború idején a Szovjetunió első számú propagandistájává Angliában, Kanadában és az Egyesült Államokban. Az pedig valóban szenzációszámba ment, amikor a rettegett szovjet mesterlövész személyesen tárgyalt Eleanor Roosevelt amerikai elnökkel.