Vuhan-400 – rémmese a nyolcvanas évekből

Dean R. Koontz neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen az összes eddig megjelent körülbelül kettőszáz regénye és kisregénye közül hazánkban is jó pár megjelent, ráadásul a filmkészítők érdeklődését is rendre felkelti valamelyik művével. Az utóbbi hetekben immár nem kevesebbel hívta fel magára a figyelmet mint, hogy egyik regénye talán maga a világot sújtó világjárvány próféciája, ami egyúttal remek alkalmat szolgáltatott, hogy röviden bemutassuk munkásságát. 

Kép forrása

Kifogyhatatlan fantázia
Dean Ray Koontz 1945-ben született a pennsylvaniai Everettben. Bedford közelében nőtt fel, szegény család sarjaként. Nyolc évesen kezdett el írni, tizenegy évesen pedig már díjat is nyert novellájával, melyben a szárnyait bontogató író azt boncolgatta, milyen is amerikainak lenni. Húsz évesen, a The Kittens című írásával megnyerte az Atlantic Monthly novellapályázatát, az 1965-66-os év telére pedig a The Reflector című lap novellaszerkesztője lett. 1974-ben mutatták be az első filmet, ami az egyik írása alapján készült, három évvel később pedig megjelent első olyan puhafedeles regénye (Whispers), amit a saját neve alatt publikált, és nem mellesleg bestseller lett. A '60-as és '70-es évek fordulóján kifogyhatatlan fantáziával és erővel írt, az azóta eltelt évek alatt több mint hetven regény fűződik a nevéhez, amelyek közül több mint húsz szerepelt az amerikai és nemzetközi sikerlistákon. 

Kép forrása

Amit vászonra vittek
A már megfilmesített művei közül érdemes kiemelni az 1995-ös Hideaway-t, ami a magyar mozikban Rejtekhely címmel futott, a Fantomokat 1997-ből Ben Affleck főszereplésével, vagy az Odd Thomas- A halottlátót, amiben Willem Dafoe volt az egyik karakter megformálója. 
Knootz-t sokan egyszerűen horrorírónak tekintik, pedig fő műveit sokkal inkább horrorisztikus elemekkel átszőtt pszichothrillerként lehetne leírni. Jellemzők továbbá az egyszerű, hétköznapi főszereplők, akik szegényes attribútumaik ellenére hősies tetteket hajtanak végre. Nagyon közel áll hozzá a romantika, ahogyan a vallás témája is, de természetesen azoknak is kedvére tesz, akik csak egy kis borzongásra vágynak. 

Kép forrása

Prófécia?
A sokaságból azonban feltétlenül ki kell emelnünk Koontz egyik korai művét, A sötétség szemét, mellyel kapcsolatban már-már megmagyarázhatatlan jóslatként kezdtek sugdolózni az emberek. Vuhan-400: így nevezik a betegséget a regényben. Vuhan pedig ugye az a kínai település, ahonnan szabadjára indult a világjárvány. A könyvnek azonban többféle változata létezik, az eredeti, 1981-es kiadásban Vuhan helyett a Gorkij-400 nevet viselte a kórokozó. A regény 2008-as kiadásában azonban már valóban a Vuhan-400 szerepel, melynek oka, hogy Koontz valamikor a ’90-es években alaposan átírta a sztorit: megjelentek benne a lézernyomtatók, már nem az oroszok a rosszfiúk, hanem a kínaiak, modern (mármint akkoriban modernnek számító) autótípusokat használt benne stb. Dean R. Koontz azóta azonban sajnos többször is megcáfolta, hogy jós lenne.