Az akasztófa árnyékában címmel kismonográfia alakban jelent meg magyarul nemrég az egyik legnagyobb francia lírikus, Francois Villon életrajza, mely némileg ellentmondva a költő iránti itteni rajongásnak, meglepő módon az első igazán komoly Villon-biográfia Magyarországon. A régi adósság oka – a kötetet szerkesztő, összeállító Magyar Miklós állítása szerint – nem más, mint az, hogy Villon életének és munkásságának megannyi fehér foltja van, kezdve akár eredeti nevétől, a hírnevét övező legendákon át egész a homályba vesző végig. 

Kép forrása

Hiányzó konszenzus
Az akasztófa árnyékában című könyv a fentiek fényében tehát sokra vállalkozik: Küldetése nem más, mint az, hogy lehántsa a minden bizonnyal elvadult életet élő Villonról alkotott korábbi torzonborz képet. A kötet alkotója ígéri, hogy munkája, a Francois Villon kismonográfia minden történeti tényt „a legfrissebb szakirodalom alapján rekonstruál”, ami, mondhatjuk mi, Villon-rajongók, ennyi idő után már jár is nekünk. 
A mű kiindulópontja az a reneszánsz csavargóhoz passzentosan illő irodalomtudományi tény, hogy „sem a költő személyisége, sem életének viszontagságai, sem az életrajz és az életmű kapcsolata, sem verseinek értelmezése körül nem alakult ki konszenzus.” Ennél fogva, és mivel, gondolom Magyar Miklós sem akarta önkényes értelmezésekkel szórakoztatni olvasóit, a kötet nem túl vastag, de mindenesetre jól összegző, tömör és olvasmányos irodalomtörténeti munka. 

Kép forrása

Az utca nyelvén
Számomra a kiadványban található egyik legfontosabb vonulat szerint Francois Villon egy új lírai műfajt teremtett, mégpedig azzal, hogy elődei költészetébe beemelte az utca nyelvét, nyelvezetét. Különösen izgalmas ez a felismerés, ha szembenézünk azzal, hogy a modern, sőt posztmodern stílusmix fél évezredes múltra tekinthet vissza. 
Ugyancsak revelatív része az elemző kötetnek, hogy rámutat: Villon költészetének lényege Villon maga, hiszen alkotásainak zömét önmagáról, illetve saját tapasztalásairól fogalmazta meg. Az pedig csak természetes, hogy a deviáns költőről és életének kacifántos kanyarairól saját versein túl főként bírósági ítéletek, kegyelmi levelek, hatósági, hivatali feljegyzések sorából értesülhetünk. 
A kötet szép nyugodt, ámde kellemes ritmusban időrendben halad, kezdve a fajsúlyos nyomorból induló gyermekévektől, a diákéveken és első költői megnyilvánulásokon, majd a züllés, utcai- és éjszakai élet kicsapongást hozó ifjúságon át, a bebörtönzések-szabadulások váltakozásával tarkított fiatal férfiember kálváriájáig, no meg természetesen azokig a bizonyos akasztófákig, melyeket a korabeli rock and roll-t megélő és megdaloló trubadúr többször is meglátogatott és persze meg is úszott. 

Kép forrása

Faludy nélkül
A Villon körül hosszú évszázadokon át kialakult homály, majd a számunkra, közép-kelet európaiak számára a 20. század második felében különösen erősen kérdésessé lett életrajz mostani újrafogalmazásának különös, irodalomtörténeti, stiláris pikantériája, hogy a szerkesztő úgy gondolta, hogy a kötetből az amúgy nagyra tartott Faludy Györgyöt, vagyis az ő Villon-átköltéseit kihagyja. Azzal érvel, hogy ezek valójában Faludy-versek, még akkor is, ha modern korunkban Faludy tette talán legtöbbet a legendás francia költő magyarországi népszerűsítéséért. A könyvben így Süpek Ottó és Mészöly Dezső fordításai találhatók.
Ám ezek hiteleségéhez nem fér kétség, mint ahogyan Magyar Miklós kismonográfiája is kiállja a szakmai kritikát éppen úgy, ahogy az olvasói érdeklődés szigorú elvárásait is kielégíti.