Sokszor fogalmazták már meg a mai legújabb nemzedék gondolatait, hallatták hangját, tudatták üzenetét. Valahogy mégis sokszor elsiklott, hamiskáson szólt a mondandó, mert egész egyszerűen nem volt eredeti. Jason Reynolds Hosszú az út lefelé című különleges formai megoldásokat tartalmazó, autentikus hangot képviselő könyve az amerikai néger gettók gyilkos bandaháborúinak világából mesél el egy olyan történetet, melyben csupán egyetlen szereplő élő, a többi, bár ugyanolyan beszélő, mozgó alak, mégis halott. 

Kép forrása

Az elmúlt évek egyik legjobb könyve
Néztem Jason Reynolds Hosszú az út lefelé című több, mint háromszáz oldalas könyvét és nem értettem. Igaz, ekkor még csak átfutottam, és csak annyi tűnt fel, hogy az oldalak szinte üresek, azokon egy-két mondat virít, a lapok pedig valamilyen fura okból direkt összekoszolt, megrongált, trash-stílusban segítik a mondanivalót. Aztán persze olvasni kezdtem, és a betűsorok formai elrendezése okán még ekkor is úgy voltam vele, hogy ez egy verseskötet. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nem, ez egy novella, melynek alaki megjelenése ráerősít a mondanivalóra. Tulajdonképpen ekkor zizzentem rá, hogy az elmúlt évek egyik legjobb könyvével van dolgom. 

Kép forrása

Vérbosszú
A kötetben leírt történet az amerikai négerek jellegzetes életének vonásai mentén indul ki egy tragédiából, és mérnöki precizitással halad a trauma feldolgozása és az élet egyetlen logikus folytatása irányába. Az utcai bandák mindennapos háborúitól sújtott, főleg négerek lakta városnegyedben újabb gyilkosság történik, lelövik Shawn-t, Will bátyát. A gyászában magára találni képtelen tinédzser gyorsan felidézi a gettó három törvényét: „tilos sírni, tilos besúgni és ha megölik, akit szerettél, állj bosszút!” A több nemzedékre visszatekintő bosszúfolyamatnak köszönhetően Will édesapja, nagybátyja és több társa is már így végezte, mint Shawn, Will pedig úgy dönt, magához veszi revolverét és beszáll a hetedik emeleti lakásuknál található liftbe, hogy a feltételezett gyilkoshoz induljon és megölje. Csakhogy a csavar ekkor jön, mert természetesen van csavar a történetben. Nem is jelentéktelen. 

Kép forrása

Dantei utazás
A lefelé induló lift minden emeleten megáll és az épület hét szintjének mindegyikén beszáll Will egy-egy rokona, mégpedig azok, akiket már a fenti bandaháborúkban korábban megöltek. A gyilkosságra készülő tinédzser a vele együtt egyre süllyedő liftben minden létező félelmet átél, miközben ezzel párhuzamosan megnyugvásra talál, hiszen viszontlátott, halott rokonai, barátai segíteni szeretnének neki. 
Mondhatni dantei utazáson veszünk részt, mi olvasók, Will-lel együtt, az út pedig mindvégig az életről, a halálról, a becsületről, az igazi értékekről szól. A mű zsenialitása, hogy mindezt valóban egyszerű, érthető szavakkal, mondatokkal írja le Reynolds, aki egy mai tinédzser szókészletével beszél a minden korosztályt leginkább foglalkoztató nagy dolgokról. Nem árulom el, hogy mi történik a főhőssel, mire leér a földszintre, de annyit elmondok, hogy a kötet fedelén látható, dombornyomatos liftgomboknak nemcsak dramaturgiai, de a könyvkiadásban ritkán alkalmazott, formai szerepe is van.