Divatja lett a generációkon átívelő jelenségek kutatásának. A közelmúltban számos szakember – pszichológusok, szociológusok, kultúrantropológusok, történészek, s ezeknek mindenféle permutációi – vetették föl, hogy érdemes történetiségében vizsgálni az egyéni élet problémáit, sikereit, azaz az egyéni sorsot, hiszen bizonyosan van mögötte valamiféle családi, közösségi hajtóerő. Ebben a szellemben született meg Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus izgalmas kötete, az Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai című munka. 

Kép forrása

Erős örökség
A szociokulturális örökség meghatározó, de legalábbis fontos szerepe az egyén életében, régóta ismert tudományos gondolat, Orvos-Tóth Noémi könyvétre mégis úgy csodálkozik rá egy interjúban az újságíró, mintha a szerző valami megrázóan új koncepcióval állt volna elő. „Örökölt sors című könyvével kinyitott és kézzelfogható alapokra helyezett egy olyan értelmezési utat, amely eddig sokak számára az ezotéria homályos körébe tartozott” – írja Halmai Zsófia a szerzővel készített beszélgetése elején. Mi pedig tegyük hozzá: azok, akik eddig az ezotéria körébe sorolták a szociokulturális örökség nagyon is exoterikus témakörét, bizonyára oda sorolnak számos más, egyébként jól megragadható, alaposan feldolgozott, mi több, a tudományos ismeretterjesztés által is számtalanszor előadott kérdést is. 
A rácsodálkozás persze érthető, hiszen Orvos-Tóth Noémi ritka határozottsággal képviseli a családi-közösségi hagyomány személyiségformáló erejét. Az „ember egyéni sorsa sem érthető meg a transzgenerációs szemlélet nélkül” – mondja az említett interjúban, ami, ha túlzásnak is tűnik, erőteljes felhívás a családi múlt és az egyéni jelen között fennálló nyilvánvaló kapcsolat vizsgálatára. 

Kép forrása

A praxis oldaláról
Az Örökölt sors gondolatisága leginkább Erik Berne népszerű Sorskönyvéből lehet ismerős, igaz, Orvos-Tóth Noémi nem az elméletalkotó tudományosság, inkább a praxis oldaláról közelíti meg a családban generációról generációra szálló viselkedési minták kérdését. A kötet fülszövege így ír erről: „Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.”
Ugyanakkor arra is fölhívja a figyelmet a szerző, hogy a családi múltban való kutakodás nem mindig könnyű feladat. Olykor titkok, tabuk, kétségek, félelmek formájában öröklünk és örökítünk hagyományokat, úgy, hogy nem is biztosan tudjuk, miféle okokra vezethető vissza a továbbadott minta. Az ilyen – szorongásokkal, aggodalmakkal, félelmekkel terhes – családi hagyományok pedig akár arra is képesek lehetnek, hogy megakadályozzák az egészséges, boldog élet kialakítását. 

Kép forrása

Kapcsolatok minősége
Az említett beszélgetés során a szerző arra is rámutat, hogy a „legfontosabb, amit az előző generációktól kapunk, az emberi kapcsolatok minősége, vagyis, hogy mennyire tudunk biztonságosan és bizalommal kötődni egymáshoz. A kapcsolatok minősége – legyen szó párkapcsolatról, szülő-gyerek viszonyról vagy munkahelyi kapcsolatokról – egész életünk minőségét is meghatározza: befolyásolja egészségi állapotunkat, teljesítőképességünket, de akár az életkilátásainkat is. A bizalom és biztonság kialakulása pedig a szülői gondoskodás minőségétől függ. És itt jön be a képbe a transzgenerációs örökség, hiszen a mi szüleink hozzánk való viszonyában az ő szüleik – vagyis a mi nagyszüleink – gondoskodásának minősége jelenik meg, ahogyan a nagyszüleinkre pedig az dédszüleink voltak nagy hatással.”
Ebben az örökségcsomagban természetesen szerepet játszanak a családi, közösségi traumák, mint amilyenek a háborús élmények, üldöztetések. És persze szerepet játszanak – bár erről a szerző nem beszél – az olyan család, közösségi katarzisok, amelyek bizakodással, egymásba és önmagunkba vetett hittel töltik el az embereket. 
S mindebből az is kiderül, mit tehetünk azért, hogy jó mintákat adjunk tovább gyermekeinknek. Orvos-Tóth Noémi úgy fogalmaz: „Ha a szülők jól vannak önmagukkal, ha megpróbálnak önazonos életet élni, …akkor pont azt adják, amit adni érdemes”.

Forrás