Még tavasszal kezdődött az a cukrásztanfolyam, amelynek során Dolóresszel egymás mellett álltunk a tankonyhán. Már lassan egy hete álltunk, álldogáltunk, egész szépen összebarátkoztunk, mikor elkezdett dolgokat suttogni a fülembe. Két habrózsa és egy párizsi krém között tükörglazúrokról, mousse-tortákról, fúziós desszertekről, workshopokról beszélt nekem, meg, hogy a Zsuzsi így meg úgy. 
Természetesen sárgultam az irigységtől, mert én meg jól elköltöttem a pénzem ókájés cukrászképzésre, ahelyett, hogy én is több tízezer forintos magánkurzusokon feszítenék, ahol mondjuk tanulni is lehet valamit. Ehelyett Laci bácsi egészen retro elképzelései alapján gyártottam az eladható cukrásztermékeket. Dolóresz viszont bogarat ültetett a fülembe, és rákerestem a szóban forgó Zsuzsira az interneten. 

Kép forrása

A Praliné Paradicsom
Így találtam rá a Praliné Paradicsom nevű blogra, ahol annyi csoda recept van, hogy a bőség zavarában azt sem tudtam hova kattintsak. Annyira nemzetközi és színvonalas az a szemlélet, ahogyan a cukrászathoz közelít, hogy én még ilyet magyar nyelven nem is láttam. Az összetett és komplex desszertek leírása világos és egyértelmű, az utasításai alapján olyan magasságokig szárnyalhat az ember, amelyre valószínűleg nem is számított. Minden receptet a magaménak akartam tudni, kinyomtatni, abc sorrendbe rendezni, lefűzni, lapozni, használni. Sajnos ezt a gigászi projectet a nyomtatóm nem kívánta támogatni, no, meg a tintapatron is kifogyott. Másnap a tankonyhán (mikor a Laci bácsi, a morózus, épp a mikróban kapirgált valami odaégett étbevonót) már én sugdostam Dolóresz fülébe: „És azt láttad? Csináltad már? És a gyümölcszselét is? De miben fagyasztod, szilikonban?” Szegény Dolóresz, alig győzött válaszolni, de hát magának köszönheti. Emlékszem, épp a húzómargarint szeleteltem, mikor kinéztem az ablakon a szemétlerakó felé és azt mondtam: Ezt úgy ki kéne adni, nem?! 
Nem hinném, hogy az esetnek köze van az én orákulumi kinyilatkoztatásomhoz, de néhány hónappal később Ötvös Zsuzsanna elkezdte csepegtetni az információkat készülő könyvéről a szociális médiában. És láss csodát, november végén meg is jelent a Kreatív Desszert Iskola – 25 különleges desszert, 35 alaprecept, végtelen lehetőség címen. 
„Ötvös Zsuzsanna bölcsészként végzett, és a sütést sokáig hobbinak tekintette. Az első bonbonok elkészítése után érezte, hogy egyre inkább magával ragadja a cukrászat világa. Ekkor indította útjára blogját Praliné Paradicsom néven, majd búcsút mondott a bölcsészetnek, és … ma már a legjobb hazai fine dining éttermekben dolgozik.”

Kép forrása

Amatőrből profi
A könyv borítójának alapszíne a sötétkék, melyen adventi kalendárium módjára kicsi „ablakok” nyílnak, melyeken keresztül bepillanthatunk a könyv tartalmába. Mátyás királyosan mutat is meg nem is, ami elég jó ötlet volt, mert az ember azonnal bele akar lapozni, hogy megtudja „répatorta van?” És tudja mit, nyuszika? Van! Méghozzá egy luxus desszert a négyzeten, amely tartalmaz egy vékony répatorta réteget, egy gyömbéres mangókompótot, egy könnyű sajtkrémmousse-t, némi mangózselét és díszítésként egy csokoládéköpenyt.  
De még mielőtt bárki megijedne, és a muffintepsit pajzsként a testéhez szorítva tiltakozna az összetettség és kifinomultság ellen, engedjék meg, hogy eláruljam, itt tulajdonképpen egy tankönyvről van szó, amely lépésenként, alkotóelemekre lebontva mutatja be a francia cukrászat egy igen széles spektrumát. A szerző maga is hobbicukrászként kezdte, így ő pontosan tudja, hogy válhat valaki lelkes amatőrből profivá a saját konyhájában. 
A könyv a felhasznált alapanyagok és eszközök ismertetésével kezdődik. Ez sokkal több és hasznosabb egy csoki-vaj-liszt-cukor-habverő-és-tepsi felsorolásnál. A zselatinról például érdemes tudni, hogy használat előtt be kell áztatni jéghideg vízbe, a glükózszirup pedig örökre a kezedre ragad, ha nem vizes kézzel szedsz belőle. Jó tudni, hogy mire való egy maghőmérő, és hogy melyik szilikonforma mire jó. Senkinek ne legyenek illúziói, a cukrászat költséges hobbi... 
A könyv harmincöt alapreceptet mutat be (piskóták, omlós tészták, krémek, mousse-ok, bevonók), valamint ezeknek a különféle íz- és állagvariációit. Az alapok után megismerhetünk huszonöt komplex desszertet, melyeknek felépítése mind az alaprecepteken nyugszik. Ha valaki azt hiszi, ez biztosan bonyolult, az nem téved: időigényes, pepecselős, precíz munkára van szükség, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudná bárki megtanulni. A könyv első része pont erről szól, a konkrét technikai tudásról, amelynek birtokában bárki összerakhatja saját desszertjét. A leírásokban Zsuzsanna mindig felhívja a figyelmet a konkrét hibalehetőségekre, így egy kicsit olyan, mintha védőhálóval ugranánk a mélybe. Egyébként szerintem az hibázik, aki nincs tisztában azzal, hogy éppen mit miért csinál, csak végrehajt egy feladatsort. Ha tudjuk, hogy miért mérjük a cukor hőfokát, hogy miért fagyasztunk ki egy desszertet, hogy hány fokon csapódik ki egy tojás, hogy miért mixelünk le egy áthúzót, vagy, hogy miért kell használat előtt temperálni a csokoládét, az sokkal kevésbé fogja elveszíteni a fejét, a saját maga által teremtett káoszban. 

Kép forrása

Mindent megmagyaráz
„Napjaink jól látható irányzata, hogy a hagyományos, klasszikus édességek után egyre több cukrászdában, desszertműhelyben hódítanak teret a gyakran „újhullámosként” emlegetett desszertek. Ezek nagyrészt a klasszikus francia cukrászatból indulnak ki, fontos jellemzőjük, hogy a csillogó tükörmáz alatt a különféle textúrákkal, állagokkal való játék kerül előtérbe: a ropogós, a könnyed és habos, a harapható, a légies egyensúlyából születik meg a harmonikus desszert.
…Így született meg bennem a Kreatív desszertiskola alapkoncepciója. Fontos volt számomra, hogy a könyv több legyen puszta receptgyűjteménynél, olyan desszertek soránál, amelyek szükségszerűen az én ízlésemet, stílusomat tükrözik – olyan biztos alapokat és egyfajta látásmódot szeretnék átadni az olvasóknak, amely elindítja őket az önálló desszerttervezés felé.”
A könyv letisztult és átlátható, csak úgy sugározza magából a higgadtságot. Minden nagyon takaros, sehol egy maszat vagy egy rumli. A szöveg úgy van szerkesztve, hogy első ránézésre még akkor se érezzük túl soknak vagy bonyolultnak a receptet, ha valójában az. A könyv képeit Kaunitz Tamás készítette. Az ételfotók mellett megjelennek portré és fázisfotók is. Határozottan jól áll a könyvnek, hogy a művészi önmegvalósítást alárendelték a desszerteknek, így azok különösebb sztájling vagy tálalás nélkül is kínálják magukat. Persze ez nem azt jelenti, hogy a desszertek ne lennének feldíszítve, éppen ellenkezőleg: csokoládédíszek, ehető virágok és friss gyümölcsök is megjelennek dekorációs elemként.  
Amit kifejezetten nagyon szeretek a könyvben, hogy nem hagy nyitva kérdéseket, mindent megmagyaráz. Például így: 
„Joconde piskóta
Ez a francia eredetű piskóta a nevét a híres festményről, a Mona Lisáról kapta, amelynek a La Joconde a neve franciául. Nagyrészt mandulalisztet tartalmaz szárazanyagként, csak minimális mennyiségű liszt van benne – így nagyon gazdag, kicsit marcipános íze van, és a mandula olajtartalmának köszönhetően finom szaftos, egyáltalán nem száraz az állaga. Jellemzően többrétegű desszerteknél használják, ahol több piskótalap és több krémréteg váltja egymást – klasszikus példája az Opera-szelet a francia desszertek között. Ezenkívül piskótatekercs-szerűen szokták még feltekerni: betölthetjük akár piskótatekercsnek, de tortáknál, egyszemélyes desszerteknél legyezőszerű aljként is használhatjuk. Az alaprecept itt is nagyon jól variálható, ízesíthető.”

Kép forrása

Elégedett arcok
A tészták után következik a Krémek, mousse-ok című rész, vagyis 16 különböző alapkrém, amelynek többsége a francia cukrászatra leginkább jellemző habos-levegős mousse (ejtsd: mussz, vagyis „hab”). A krémek után a Ropogós réteg kialakítását ismerteti a könyv, melyek jelenléte a desszertekben izgalmassá teszi az állagok és a textúrák játékát. A Betétek (inzertek) szintén arra valók, hogy a mousse réteget megtörjük egy másféle ízű vagy állagú réteg beiktatásával. Ezek a legtöbbször gyümölcszselék vagy gyümölcskompótok. A Bevonók, glazúrok résznél külön tárgyalja a fényes felületet adó tükörglazúrokat és a matt és ropogós hatású kakaóvajas csokoládébevonókat. Ezek nem csak díszítés miatt kerülnek a desszertekre, de védő szerepük is van, ugyanis nélkülük könnyedén kiszáradhat, tönkremehet a mousse. A Csokoládédíszek részben megtudhatjuk, hogyan dolgozzunk csokoládéval, meg azt is, hogy hogyan ne. Az olvasztás, temperálás, színezés és a díszek készítése nem igényelnek különösebb kézügyességet, csak nagy odafigyelést és kitűnő időzítést. 
A könyv második felében, a Komplex receptek-ben, már Zsuzsanna saját kreációit ismerhetjük meg. Ezek között vannak torták, sablé breton-alapú torták, pohárdesszertek, vágott monodesszertek és formában készült monodesszertek is. Ezek az öszetett édességek mind az első fejezetben tárgyalt alapreceptekre és alaptechnikára építenek, így aki a száztizedik oldalig mindent szépen elolvasott, annak akár még sikerülhet is az elkészítésük. Csak vegyen ki egy szabadnapot!
Én imádom a könyvet, sőt már akkor imádtam, mikor még nem is volt. Az egész olyan újszerű és friss, a cím, vagyis a „Kreatív Desszert Iskola” nemcsak üres ígéret, hanem valóban minden mondatával arra inspirál, hogy megvalósítsuk a saját elképzeléseinket a saját ízlésünk alapján. Külön szeretném kiemelni, hogy ha valami nem teljesen Zsuzsanna ötlete, vagy ha valami nagyon erősen befolyásolta az adott desszert megalkotásánál, akkor azt mindig leírja. Így találhatunk hivatkozást Pierre Hermé Mogador desszertjéről, vagy Szulló Szabina és Széll Tamás Somlói XXI. századáról. Szerintem ez azt mutatja, hogy Zsuzsanna nagyon alázatos, és a szakmai sikerei ellenére sem próbál úgy tenni, mintha ő találta volna fel azt a bizonyos spanyolviaszt. 
Nagy lépés ez a hazai cukrászatnak, hogy végre megjelent magyarul egy ilyen könyv, hatalmas segítség lesz ez amatőröknek, profiknak, háziasszonyoknak, szerelmes ifjaknak és reményvesztett cukrásztanoncoknak is. 
„Ebben a formában hiszem, hogy a kedvenc receptjeim, ízkombinációim receptjén túl sokkal többet is megosztok a Kreatív desszertiskola olvasóival: az alkotói folyamat izgalmát, amikor az ízektől kezdve a dekorációig megszületik először gondolatban, majd rajzon egy desszert, és azt az örömöt, amit mind a mai napig érzek, amikor ez a valóságban is testet ölt, és látom magam körül az elégedett arcokat a kóstolás után.”