Értékálló könyv, jó receptekkel

MEGJELENT: 2018. december 3. | SZERZŐ: Szappanos Csenge

Mautner Zsófi receptjei, stílusa, mosolya az örök kedvenceim közé tartozik. Amit ő csinál, az nekem mindig azonnal érdekes. A Könyvkultúrában is többször foglalkoztunk már vele, például a Főzőiskola könyvsorozat vagy a Széll Tamással közös Lidl együttműködés kapcsán. Úgy tűnik, itt az idő, hogy ismét elővegyük, hiszen nemcsak a képernyőre tért vissza, de november elején megjelent a legújabb szakácskönyve is. 

Ígéretes koncepció 
Mondanom sem kell, elfogultsággal vegyes izgalommal vettem kezembe az Egy év a konyhámban – Ezernyi öröm, száz életre szóló recept című kötetet. A borító egyszerű és letisztult, csak egy piros fazék, néhány birsalma, valamint pár szem szilva asszisztál Zsófi címlapfotós beállásához. A könyv hátoldalán olvasható koncepció pedig nagyon ígéretes: „Ahogy változnak az évszakok és velük együtt a rendelkezésre álló alapanyagok, úgy változik a kulináris hangulatunk, és az is, hogy milyen ételeket kívánunk. Vannak azonban receptek, melyeket körforgásszerűen, évről évre, nagyjából ugyanabban az időszakban előveszünk a konyhában, a belőlük készített ételek pedig visszatérő kedvenceink az ebédlőasztalon.
Megannyi blogbejegyzés, újságcikk és szakácskönyv után Mautner Zsófi ezúttal az életre szóló, kedvenc házi receptjeit rendezte kötetbe.”

Nos, a könyv a fentieknek megfelelően oszlik hat fejezetre: Borongós tél (január, február), Zsenge zöldek (március, április), Kora nyári gyümölcsök (május, június), Forró kánikula (július, augusztus), Őszi gazdagság (szeptember, október, november), valamint Téli csillogás (december). Az évszakokat követik a receptek kulináris hangulatok és alkalmak szerint, nem pedig a szigorú naptári értelemben. A recepteket mellett külön részben tárgyalják a különleges alapanyagokat, valamint a beszerzési forrásokat. 
Minden fejezethez tartozik külön tartalomjegyzék, ezzel szemközt pedig egy fekete-fehér „hangulatfotó” valamilyen halovány alapon, ami, gondolom, a kedvünket hivatott meghozni, de ezek maximum egy halotti torhoz csinálnak hangulatot. Érthetetlen az egész, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy eredetileg színes képek vannak kihipózva, emiatt számomra olyan mobiltelefonos hangulata van az egésznek.

Üdítően fehér, takaros és világos

A receptekhez tartozó képek azonban tetszenek, valójában egyik se nagy szám, viszont jó minőségű, szépen megvilágított felvételek, minimális dizájnnal. Szeretem ezt a fajta letisztultságot, és bevallom őszintén, hogy rám a túlsztájlingolt ételfotók inkább gátlóan, mintsem inspirálóan hatnak. Zavar az álrumli, a díszes tányér, a lecsurgó öntetek és a barokkos feltétek, vagyis az, hogy nem látom a fától az erdőt. Szerencsére itt nem erről van szó, minden üdítően fehér, takaros és világos. 
A szövegszerkesztés eléggé háziasra sikerült, olyan mintha valaki otthon legépelte volna a saját receptjeit, majd kinyomtatta és bekötette volna a legközelebbi Copy Generalban. Ez az egyszerűség elsőre tetszett nekem, mert azt sugallta, hogy ez egy valódi használatra szánt szakácskönyv, praktikus és áttekinthető, nem pedig egy könyvespolcon kallódó újabb porfogó. 
Remélem, hogy a használhatóság volt a vezérelv akkor is, amikor kiválasztották a kifejezetten csillogó és fényes papírt, amit én személy szerint nem kedvelek, de gondolom, erről könnyebb letörölgetni a szaftot. 
Másodszorra nézve a könyvet már inkább hiányérzetem támadt, sőt, megfogalmazódott bennem, hogy ilyet még én is tudok, annak ellenére, hogy nem rendelkezem különösebb szerkesztői ismeretekkel. Ez a szimplaság főleg ott feltűnő, ahol mindkét oldalpáron szöveg van, fotó pedig egyáltalán nincs. Ez persze a szerző szellemi munkájából nem vesz el semmit, de nem is tesz hozzá.

Szösszenetek
A receptek elején található személyes hangvételű bekezdéseket nagyon szeretem, ezek elősegítik, hogy a megfelelő lelkiállapotba kerüljünk, és megértsük, miért fontos ez vagy az a fogás Zsófinak. Ezeknek a szösszeneteknek meg van az a haszna, hogy mi is tiszta szívből megkívánjuk az adott ételt, és teljes egészében a magunkénak érezzük a receptet. 
Mint például ez itt: 
„A kocsonyafőzés szent folyamatában van az a pillanat, amikor az ember elveszíti a méltóságát. Amikor ott áll háromkilónyi remegő cupákkal, elegánsan igyekszik lefejteni róluk a húsokat és egyebeket, és azon kapja magát, hogy fülig ragad, és nincs az a konyhai papírtörlő mennyiség, ami ezen segíteni tudna. Megéri! Alább következzen a mi családi receptünk, amit nagyszerűen főző apukámtól kaptam, aki a kocsonyafőzésnek is nagy mestere. Kezdők is bátran nekiállhatnak az elkészítésének. Ez a változat nem hagyományos módon, tányérban dermed, hanem magasabb falú tepsiben, így a kocsonya nemcsak szeletelhető, hanem praktikusabb is, mert kényelmesebben elfér a hűtőben, mint a sok tányér.”
A receptek között vannak olyan alapvetések, mint például a fent idézett kocsonya, de van sólet, sült kolbász, almás pite és Eszterházy torta is. Aztán vannak hétköznapi ételek egy modern csavarral, úgy, mint a céklás-uborkás burgonyafőzelék, spenótos curry csirkével vagy a gubamisu (tiramisu és mákosguba összekombinálása, nálam tuti adventi befutó). Ezenkívül tartalmaz a könyv némi trendiséget és extravaganciát is. A gyömbéres-kókusztejes paradicsomleves vagy a kurkumás latte hiába nem bonyolult, ha ennyire bizarrul hangzik. Engem ugyan a tápióka puding sem hoz lázba, de a könyv szerint van létjogosultsága ennek is, hiszen manapság az ember repertoárjában kell, hogy szerepeljen egy mindenmentes desszert is, amit bármilyen alkalomra el lehet készíteni. És valóban, nekem is vannak olyan ismerőseim, akik csak a lassan felszívódó mindenmentes cuccokra vevőek, nekik például jó a tápióka. 
Gyöngyöt meg a disznóknak, szokták volt mondani. 

Hol vegyél, hogy csináld
A kacsás tésztabatyu szójaszószós mártogatóval pont az az étel, amit érdemesebb egy jobb kínai étteremben kérni, de az én nyughatatlan bizonyítási kényszerem is megkívánja ennek az összetettebb fogásnak a hausgemachte verzióját. A recept itt például úgy kezdődik, hogy vegyél x wonton lapot. Na, ez az a rész, a wonton, ahol a legtöbben lapoznánk is tovább, mert, hogy ilyen nincs se az Aldiban, se az Intersparban, se a kis mocskosban. Zsófi viszont már írja is, csillag fent, csillag lent: hol vegyél, ha nincs, hogy csináld. Szóval ő nem engedi el ilyen könnyen a tésztabatyu projektet, nincs más választásom, ki kell ezt is próbálni. 
Ugyan vannak a könyvnek gyenge pontjai, viszont azt be kell valljam, hogy kétszer annyi ideig tartott ezt a cikket megírni, mint ameddig egyébként szokott. Ennek az az oka, hogy írás közben folyton belelapoztam a könyvbe, és annyira belefeledkeztem az egyes receptekbe, hogy hipp-hopp besötétedett. Mondjuk úgy: elkalandoztam. Szerintem ennél nincs meggyőzőbb ajánlás, hiszen hiába kerestem a kákán is a csomót, ha csak a holnapi ebédet találtam a könyvben. Vannak receptek, amelyeket valószínűleg nem fogok kipróbálni (mert például nem szeretem a céklát és a babot, Zsófi viszont nagyon), és van rengeteg olyan is, amiket alig várom, hogy beépíthessek a konyhai repertoáromba. Egy szó, mint száz: ez egy értékálló könyv, jó receptekkel. Bele lehet szeretni.

Némi sikerélmény
„Az ebben a könyvben összegyűjtött fogások nem csak életre szólóak, hanem életszerűek is. Olyan mennyiségű kulináris információ- és ingerdömping ér bennünket manapság folyamatosan, hogy könnyű elsodródni egy-egy új, szimpatikusnak tűnő irányzattal. Én azonban továbbra is inkább maradok a jól bevált, életszagú, igazi valóságnál. Szerintem sokan vagyunk, akik néha – inkább gyakrabban – minimális munkát igénylő, maximum harminc perc alatt összedobható, gyors ételeket szeretnénk főzni, néha viszont szívesen készítünk odafigyelést és türelmet kívánó, öszetettebb fogásokat. Néha az a fő szempont, hogy a kamrából, vagy éppenséggel a sarki közértből beszerezhető alapanyagokból tudjuk kihozni a legjobbat, néha pedig szívesen indulunk el egy bevásárlókörútra, hogy megszerezzük a különlegesebb hozzávalókat, fűszereket is. Hol diétázunk, hol hedonista életmódot folytatunk. Így telik el minden év… 
Főzni mindenki tud, ez nem egy misztikus tudomány. Tapasztalatom szerint csupán némi sikerélmény szükséges ahhoz, hogy a kedv is megérkezzen. Ehhez szeretnék hozzájárulni ennek a kötetnek a száz receptjével, ígérem, már az ételek készítése is ugyanannyi örömöt és élvezetet fog adni, mint az elfogyasztásuk.”


Képek forrása




Megosztás