Magyar gasztrobloggerek közül három olyan arc van, akinek a munkájára még mindig rágerjedek. Mautner Zsófiát szerintem már senkinek sem kell bemutatni. Jókuti „Világevő” András fine és olykor nem annyira fájn dining élményeit írja meg, melyek által betekintést nyerhetünk a nemzetközi csúcsgasztronómiába. Havas Dóra (alias Lila füge) néha feltűnik néha eltűnik, hol gyengébb, hol erősebb koncepcióval tér vissza a köztudatba. 

Spájz
Dóra akkor lopta be magát a szívembe, mikor először lapoztam bele „Álmaim cukrászdája” című desszertes könyvébe. Ezt követte a Lila füge magazin Ünnep (tél) és Könnyű (tavasz) című kiadványa, melyek lelkesedésemet csak tovább fokozták. A Lila füge produkcióban elsősorban a letisztult és meghitt vizuális nyelvezet tetszett, a receptek számomra csak illusztrációk voltak a gyönyörű képek mellé. Dóráék mindig naprakészek, lépést tartanak a külföldi trendekkel, valamint hitelesen lovagolják meg a vegán és mentes hisztériákat, a szezonális zöldséggyümölcs és a zero waste vonalakat.  
Mikor egy hónapja megláttam a Spájz című harmadik őszi lapszámot a közértben, úgy örültem, mint majom a farkának. Sárguló falevelek, meleg takaró, egy csésze kávé. Csupa-csupa koraőszi instagram klisé, pont, mint ez a magazin. Félreértés ne essék, ezt a párhuzamot nem pejoratív áthallással vontam. A kiadvány csupa kellem, csupa báj. Amit az első kettőnél imádtam, azt imádom most is: művészi fotók, fátyolos bágyadtság, rusztikus betűtípus, romantikus grafikák, szellős szerkesztés és a fizetett hirdetések majdnem teljes hiánya. 
Miután átnyálaztam úrrá lett rajtam egy furcsa érzés. Ugyan ismét nagy hatással volt rám a magazin esztétikuma, viszont egy receptre sem tudtam rábökni, hogy „na, ezt holnap tutira kipróbálom!” De miért nem? Nem elég izgalmasak? De. Túl bonyolultak? Nem. Tele van fura hozzávalókkal? Nincs. Akkor?? Hát éppen ez az! Nincsenek válaszaink! 

Dobjuk fel?
A receptek a vállalkozás szlogenjéhez méltóan (happiness is homemade) a házias, családbarát irányt képviselik, mégis mindegyikben van egy olyan csavar, ami eltántorítja a gyanútlan olvasót. Ezeknek a célja valószínűleg az, hogy új, izgalmas színt vigyenek a fásult közönség életébe. Ugye krémleves mindenki tud, meg sült húst is, az almáspite is a könyökünkön jön ki. Dobjuk fel hát őket egy kis pirított hajdinával, mandulavajjal, jalapenocsalamádéval vagy egy csöpp rózsavízzel! Nemoda Buda! – gondoltam én. Most fizettem ki a rózsavíz árát a magazinért, majd a következő hónap elején (mikor újra tele vagyok zsetonnal) a nyakamba veszem a várost, és felkutatom a rózsavizet az életem árán is!
Tetszenek érteni, ugye? Persze nem azt mondom, hogy a krumplistészta meg a fasírozott legyen az a határ, ahol meghúzzuk azt a bizonyos vonalat. Viszont számomra az otthonosság (és a háziasság), amivel a Spájz kampányol, nem azt jelenti, hogy újabb egy fárasztó munkanap után újabb kihívások elé állítom magam a konyhában. Meg stresszelek a Tesco-ban, hogy van-e harissa meg pak choi, különben borul az egész menü. Az efféle furfangos receptek inkább akkor kerülnek elő, mikor villantani akarunk a barátaink, kollégáink, kiterjesztett családunk vagy a nagy Ő előtt. Villantani, tehát stresszhelyzetet idézünk elő saját magunk számára. Állítunk egy lécet, amit megpróbálunk átugrani. 

Mint egy aknakereső
Az otthoni étkezéseknek meg a legkevésbé sem arról kéne szólniuk, hogy elvárásokkal nyomasztjuk magunkat. A kiadvány képei, a meleg-mély tónusok azokat a pillanatokat hívják elő, amikor az ember feloldódik az egyszerűségben, az otthon melegében, arról a pár óráról, mikor nem kell trendinek és nyitottnak álcázni magunkat. Ezek a receptek mégis kizökkentik az embert ebből a lelkiállapotból, mert látszólag ismerősek, mégis olyanok, mint egy aknakereső. 
Mondok példát.
Az első cikk Best of sütőtök. Hmm… Engem komolyan meg lehet zsarolni a sütőtökkel, annyira utálom. A színe szerintem is lenyűgöző, de számomra a pozitívumok itt meg is álltak. Népszerűsége a spárgáéval és a rebarbarával vetekszik, szezonjában mind a három címlapsztár. A Spájz tehát azzal a szimpatikus ötlettel áll elő, hogy készítsünk sütőtökös pizzát. Őszintén! Ki az, aki nekiáll bedagasztani egy pizzatésztát, kivárja, hogy megkeljen, felhevíti a sütőjét, lehelet vékonyra nyújtja a korongokat és aztán megkeni sütőtökkrémmel? Nem inkább egy jóféle bazsalikomos paradicsomszósszal? Vagy ott van a mézes tök créme brulée. Ha valaki már veszi a fáradtságot (meg a bruléező pisztolyt hatezer forintért), bizonyos-e, hogy tesz hozzá hússz dkg átpaszírozott sütőtökpürét? Ilyen az iskolatáskás uzsonna tipp is, ahol a kukoricás tonhalkrém korianderrel és lime-mal, a sült cukkini sonkával és mozzarellával, valamint a mogyorós-áfonyás krémsajt alapvetés. Szerintem ilyesmire a hétköznapokban csak a gasztrobloggereknek van idejük és energiájuk. Ez nem is baj, csak ne higgyük, hogy feltétlenül chipotle, passion fruit és tikka masala kell ahhoz, hogy gasztronómiailag felzárkózzunk a fejlett nyugathoz. 

Ami kifejezetten tetszik
Persze bőven tartalmaz olyasmit is a kiadvány, ami kifejezetten tetszik. Külön fejezet van a házi almaszósznak, ami egy otthoni körülmények között is könnyedén elkészíthető kulimász, és minden finomabb lesz tőle, amibe csak beletesszük. Ilyen például a fűszeres őszi kuglóf, a sült zabkása, de szuperjó húsok mellé garnírungnak is. 
A mini tésztahatározó kifejezetten hasznos lehet mindenkinek, aki nem rendelkezik olasz nagymamával (vagy forróvérű szeretővel). Bár ezt a tésztapédiát már a Stahl magazin is ellőtte, sosem lehet elégszer rácsodálkozni, hogy van élet tagliatellén és pennén túl. 
Aztán van itt szó halfüstölésről, tipikus férfi cikk a szaftos pörkölt írás, és nagyon örültem a vasedényekről szóló villámcikknek is, mert én is nagyon szeretem a vaslábasomat. 
Szóval a százhuszonhárom oldalnyi lilaködben lehet találni hasznos, a mindennapi főzés során praktikus dolgokat is. Én valószínűleg nem fogok főzni belőle, ennek ellenére kíváncsian várom, hogy lesz-e téli szám. Ha igen, az elsők között leszek, aki megveszi, mert a lelkemnek nagyon jót tesz. Éppen ezért jó szívvel ajánlom mindenkinek, egy forró tányér thai curryleves lazaccal, édesburgonyával és spenóttal, esetleg egy füstölt makréla quinoasalátátval vagy egy tokaji krémes vargányatart mellé tökéletes olvasmány. 

Képek forrása