Cincált szerelmesek cunamija

Éppen azon lamentáltam, hogy készülődve a nyaralásra mégis milyen könyvet kéne magammal vinni az esetleges üres órákra. Jó érv volt a kérdésre adott válaszban, hogy természetesen valami könnyen fogyaszthatót, mert ha az ember egyszer az évben üdül, lazít, akkor ne akarjon valami mélységesen mély, drámai, eretvágó, tudományos, ólómnehézségűt olvasni. De az se volt rossz érv, hogy ilyenkor van időm igazán elmerülni a komoly és nagylélegzetvételű írásokban. Nos, ezzel a kétséggel fejemben döntöttem úgy, hogy szerelmes históriákat fogok olvasni a strandon. Mély-sekély, kinek hogy tetszik, kinek, hogy esik, kinek hogy adatik… 

Kép forrása

A gázoló és áldozat szerelme
Simone Elkeles, az 1970-ben született amerikai írónő ötletes alaphelyzetre építette fel új regényét, a Kiűzetés a Paradicsomból című történetet. A sztoriban egy autós gázoló és áldozata szeret egymásba, amire az a minimum jelző, hogy abszurd, de hát van arra igény és fantázia, hogy túllépjünk az irodalomban eddig felkínált szerelmi históriák adta kereteken.
A Kiűzetés a Paradicsomból azokról az emberekről szól, akik fittyet hánynak a társadalom által bevett normákra, a sablonokra és rájönnek, hogy legfőképpen és elsősorban a szívükre kell hallgatniuk. A regény kiindulópontja egy baleset, melyben házibuliból hazafelé tartó részeg Caleb elgázolja Maggie-t, a fiatal lányt. Calebre egy év börtön vár, Maggire pedig egy ugyancsak keserű időszak, melyben felépül ugyan sérüléséből, de egész életére lesántul, plusz le kell mondania egyetemi ösztöndíjáról is. Senki nem adna egy lyukas garast sem arra, hogy ez a két fiatal egymásba szeret. Elkeles pedig mégis így alakítja történetet. 
Utoljára ilyen David Cronenberg Karambol című filmjében láthattunk, ahol James Ballard és Helen Remington, egy autós ütközés két áldozata heves szerelmi viszonyba bonyolódnak. Így tesz Caleb és Maggie is, pedig a külvilág hasonló hevességgel tiltakozik szerelmük logikája ellen. A szerző regényével újra megerősíti bennünk, hogy lehetünk bár a társadalom számára kívülállók, kitagadottak, lenézettek, ha bízunk társunkban, és tudjuk, hogy szívünk jót diktál, akkor bátran járhatjuk saját utunkat. A könyvet különösen ajánlom outsider fiataloknak, akik valahol belül úgy érzik: mások, mint a többség, van bennük elég kraft és tehetség a lehető legnagyobb emberi teljesítmények, a szeretet megvalósításához.

Kép forrása

A DNS-en alapuló társkeresés izgalma
Persze egyszerűbb lenne az élet, ha egyetlen gombnyomással valóban szinte pillantok alatt kiderülhetne, hogy ki kinek a tökéletes párja. Hány félresiklott sorsot lehetne megelőzni a tökéletes párválasztással. John Marrs új regényében, a The One – A tökéletes páros című sci-fi thrillerében mindez már létezik, egy feltörekvő új cég reklámjában arra hívja a magányosokat, hogy csupán DNS-üket kell elküldeniük, ők pedig szállítják a tökéletes partnert.
Az internetes, számítógépes világ egy olyan korszakba vitte el a ma emberét, mely az emberiség történelmében még nemigen volt. A múlt század elején még progresszívnek tűnt apróhirdetéses párkereséstől fényévekre vannak a mai, különféle társkereső oldalak által kínált adattáras, képes, videós és percek alatt élő, csevegős változatoktól. Pedig ezek sem hozzák meg sokszor a várva-várt eredményt. John Marrs erre a hibucira építette fel a The One – A tökéletes páros című regényének lényegét. A történet abból a helyzetből indul kik, hogy a nem túl távoli jövőben a társkereséssel foglalkozó cégek immár a DNS alapján hozzák össze a magányos embereket. Hirdetésük így szól: „Talál meg a DNS párod! Ez a világ első genetikai randioldala.  Első lépés: regisztráljon oldalunkon! Második lépés: küldje el a szájából vett DNS-mintát! Harmadik lépés: amint megtaláljuk az Ön DND-párját, azonnal felvesszük Önnel a kapcsolatot. Megtalálni a tökéletes pár még soha nem volt ilyen egyszerű.” De valóban ilyen egyszerű lenne? – kérdezi az olvasó, és igen, jól sejti, Marrs, azért szór némi homokot az elsőre olajozottnak tűnő gépezetbe. És ahogy az már lenni szokott, hiába a tökéletes applikáció, melyre villámgyorsan vevők lesznek a szingliségüket megelégelő nők és férfiak, a rendszer egy nem várt variáció miatt súlyos veszélybe sodorja a párkeresőket.

Kép forrása

A nagybetűs baljós élet
Hasonlóan szerencsés kézzel vettem le a polcról Alain de Botton A szerelem csapásai című könyvét, melyről csakhamar meg kellett, hogy állapítsam, hogy a regény egy régi vágyamat teljesítette be, ugyanis a klasszikus szerelmi históriák mindig ott érnek véget, ahol tulajdonképpen a lényeg jönne, jöhetne: a nagybetűs baljós élet. A történetben választ kapunk arra, hogy milyenek is a szerelem szürke hétköznapjai.
A svájci születésű brit író (aki ráadásul filozófus is) ugyanis mélytengeri búvárkodáshoz hasonlóan merül el a két főhős, Rabih és Kirsten kapcsolatának örvénylésében. A kötet azért is volt kedves számomra, mert elváltként jól tudtam azonosulni a szerelmi házasságát egyre inkább beszürkülni, rossz irányba elfajulni érző, látó párral. Mert azt tudni kell kedves Olvasó, hogy ha egy kapcsolat vagy házasság elromlik, véget ér, az ember ismeretségi köréből többen is megfogják kérdezni a megkérdezhetetlent, illetve megválaszolhatatlant: miért ment tönkre a kapcsolatotok? Alain de Botton ennek a nehéz munkának lát neki könyvében, s cincálja szét apró darabokra, jelenetről jelentre, napról-napra Rabih és Kirsten egykor szerelmi, mára átlagos házas kapcsolatát. Mindenkit megnyugtatok: a történet végül nem süllyed le a bergmani mélységbe, hogy ott pokoli színtérben grilleződve süljenek meg a főhősök, a vágyaknak és érzelmeknek igenis van megújhodása, reformációja, újjászületése – legalábbis de Botton regényében leírtakban.