Vajon hányféleképpen írható le egy táj? Mi mindent hordoz magában a hely, ahol élünk? Szálinger Balázs 360° című verseskötete kísérletet tesz arra, hogy szavakba öntsön egy komplett körpanorámát, vagyis, hogy a lírán keresztül bemutasson egy tájat természetrajzával, történelmével és a rajta élő generációk sorsával együtt.

Kép forrása

A berek
Szálinger Balázs Keszthelyen született József Attila-díjas költő, aki 2012 és 2017 között a Hévíz folyóirat főszerkesztője volt. Nem véletlen tehát a kötődése Zala megyéhez és a Kis-Balaton vidékéhez. A 360° címet viselő verseskötet szövegeinek nagy része is innen táplálkozik. A kötet első olvasásra egy domborzati térképhez hasonlítható, ahol különböző terjedelmű, magasságú és mélységű versek határolják egymást, mosódnak össze, hogy együtt egységes tájképet alkossanak.  
Ahogyan a domborzati térkép sokféle felszíni formát ábrázol, úgy a könyv szövegei is sokféle narratívát tartogatnak. Ha az adott régióra természetrajzi szemszögből nézünk, számos érzékeny szöveget olvashatunk a zalai, kis-balatoni tájegységről, annak szépségéről és sajátosságairól, amelyben érezhető a költő lokálpatriotizmusa és egyedi látásmódja.
„Lent a berekben továbbra is zajlik
A mérhetetlen izgalmasságú tó.
Elég egy félnapos eső, már felhők úsznak a gyepen, 
A legnagyobb kánikula is hiába küzd velük hetekig.” (A berek) 
A kötet ugyanakkor tartalmaz olyan depoetizált szövegeket is, melyek leginkább természettudományi leírásokra emlékeztetnek. Térképnevezékek, földtörténeti, vagy geológiai magyarázatok, amelyek a tudományos nyelvezet játékával precizitást adnak a vidék leírására. Ilyen például a Szakvélemény című szöveg, mely a Principális-Völgy kőzetretrétegeiről és azok osztályozásáról szól.

Kép forrása

Elsüllyedt korok hősei
Szálinger Balázs verseskötete azonban nemcsak tájleírás, az otthon jelentő földekhez fűződő olykor érzelemdús olykor tárgyilagos viszony rögzítése, hanem egy modern kalendárium, amely azon túl, hogy jelzi az idő múlását, történeteket, regéket, mítoszokat kínál az olvasó számára. Olvashatunk elsüllyedt korok hőseiről, népmesei karakterekről egyaránt. A szövegek azonban nem pusztán múltba révedések vagy céltalan nosztalgiázások. A szerző próbálja kitapintani a történelem folyását, a hagyományokon, a természetrajzon, és az embereken keresztül, hogy ezáltál láthatóvá váljon, a jelen sorsunk, és a jövő lehetséges folyásirányai.
„A töltésre húz a nap, színarany:
Látható innen a felfoghatatlan,
Élet után jövő, tiszta jövő, 
Mely ijesztően fájdalomtalan.” (Dráva)

Kép forrása

újabb és újabb rétegek
A kötet egyik erénye, hogy miközben nagytotált mutat, és törekszik teljes képet elénk tárni, újra és újra felfedez valami nyugtalanító hiányosságot. Ugyanis akármilyen szögből szemléljük Szálinger körképét, ha a jelenre, vagy a jövőbe mutató utakra tekintünk, a tájból hiányozni kezd valami. Úgy tűnhet, mintha elapadt volna a történelem folyása, mintha nem születnének már új hagyományok, mintha nem várna ránk semmi, csak egy ijesztően fájdalomtalan élet. A szerző a jelenünkhöz érve egy komfortos és unalmas apokalipszist mutat, amiben mindannyian kényelmesen, tét nélkül üldögélünk.
„Népmesei a szigor, ami itt van
Emlék békékből, háborúkból,
Ez meg a megtett igazság. Nyilván
Lehet még élni, de ez a mese vége.” (Hetés)
Szálinger Balázs verseskötete komplex, jól átgondolt alkotás. A szövegek egyszerre szórakoztatják és szembesítik az olvasót. Erősen ajánlott a többszöri olvasás, melynek során a tájnak újabb és újabb rétegei nyílhatnak meg előttünk, amelyeken elsőre, de talán még másodszorra is átsiklott a figyelmünk, mintha ott se lettek volna.