Rém olcsón a világ körül

Vajon ma meg lehet-e élni Magyarországon napi 3533 forintból? Erre magabiztosan mondhatjuk a választ, hogy igen. És külföldön? És egy földkörüli úton? Ugye ez már nem olyan biztos. Pedig meg. Két lelkes és leleményes magyar fiatal, akik nem mellesleg házaspár, nekivágtak a nászútjuknak és azt jócskán, több évre kibővítve, többszörös világkörüli utazáson vettek részt. Céljuk az volt, hogy útjukat minél olcsóbban megvalósíthassák, s a pénzt akár kétkezi munkával pótolják. Bátor vállalkozásukról most könyvet írtak Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? címmel.

Kép forrása
   
Világutazók 
Mert régen onnan tudtuk, hogy valaki nagyot utazott, hogy csak jóval később derült ki és csupán rokoni és szűk baráti körben lehetett hallani a fickós részleteket egzotikus tengerpartokról, párizsi lokálok fényeiről, a Brandenburgi kapuról vagy a Sunset Boulvard-ról. Manapság nem így van, sokan utaznak sokfele, az útról minimum félóránként fotó és/vagy kisfilm készül és már röppen is fel a netre. Aztán ott vannak, akik úgy világutazók, hogy ez a munkájuk. Na jó, inkább a hivatásuk, de a leghelyesebb, ha azt mondjuk: életvitelszerűen utaznak és ebből még meg is élnek. A nép egyszerű fia ilyenkor fájdalmában felkiált: oszt ezt, hogy? És egyáltalán: „mibű”? 

Kép forrása
   
Hosszú nászút 
Harkányi Árpád és Zárug Zita rém romantikus történettel indítanak könyvükben, amikor leírják, hogy esküvőjük utáni nászútjuk egy világkörüli utazásnak volt betervezve, igaz, csak egyszer. A terv aztán kibővült és a világkörüli utat többször is megtették. (Jó hosszú nászút volt.) A lelkes és főként élelmes párocska ugyanakkor nem smucig, úgy döntött, hogy több éves világjáró tapasztalataikat minden magyarral megosztják és egyrészt ezt a tudást honlapjukon, másrészt könyv formájában is kamatoztatni kívánják a széles közönség legnagyobb örömére. 
A fülszöveg önvallomása szerint: „1550 nap alatt 46 országban jártunk. Álltunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóin a tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az egyenlítő mentén. Felejthetetlen élményeket éltünk át, nagyon kevés pénzből. Megtanultunk olcsón és okosan enni, közlekedni és szállást találni.”

Kép forrása
   
Alapvető trükkök
A Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? című kötet tehát egy frappáns megoldásokat tartalmazó bédekker, melyben forintosítva is megkapjuk a glóbuszon való ide-oda utazgatás trükkjeit. A házaspár tulajdonképpen minden földrészt megjárt, így számos nyelvterületen, országban, a legkülönféle égövekben, tájakon jártak, számításaik szerint átlagosan napi 3533 froncsiból, ami annyit tesz, mintha valaki egy minimálbérből kellene mindezt megvalósítani. 
És akkor térjünk vissza a nép egyszerű fiának kérdéséhez: „mibű”?
Talán nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, hogy az egyik legalapvetőbb trükk, hogy ha elfogy a pénzünk, akkor dolgoznunk kell – legyünk akár Amerikában, Afrikában vagy Ázsiában. Persze nem árt, ha van egy alapfelszerelésünk és legalább az út elején némi tőkénk, hogy az első tapasztalatok megszerzéséig legyen miből tévednünk. A másik trükk – és ezzel se árulok el nagy titkot – ha utunk kellős közepén vagy akár két nagy út között reklámbevételt generáló blogot, majd könyvet írunk világkörüli kalandjainkról, melynek bevételéből további utakat finanszírozhatunk. 
Ha ezt Gulliver tudta volna…