A herce-hurca tétje a gyermek

Kézikönyv született a szülői elidegenítés kezelésére, melyet magyarra az Apák az igazságért nevű egyesület fordíttatott le. Az amerikai Amy Baker – Paul Fine szerzőpáros által közreadott, A szülői elidegenítésről című kötetben mind a jogi, mind pedagógiai, mind pedig a pszichológiai hátteret vizsgálják, illetve számos módon igazítják el, tanácsokkal, tájékoztatással, gyakorlati helyzetekre való helyes reagálások opcióival.

Kép forrása

Láthatás 
A szülői elidegenítés olyan idegenül hangzik, pedig sajnos – ismerve a magyar gyermekes házasságok válási rátáját – gyakori helyzetből adódhat, és bizony a magyar házasságok közel fele válással végződik, ez statisztikai adat. A váláskor a gyerekek zömmel az egyik szülőhöz, többnyire az anyához kerülnek. Ilyenkor a bíróság előtt a két szülőnek ki kell jelentenie, hogy milyen láthatási rendszerben egyeznek meg a másik fél, többnyire az apa számára. A probléma akkor áll be, amikor az a szülő, akinél a gyermekeket állandóra elhelyezték, nem engedi meg a másik fél, a másik szülő számára, hogy a bíróság által megállapított, jóváhagyott rendszerességgel és feltételekkel láthassa gyermekét. Minden ügy, minden eset egyedi, a hazai gyakorlat (hasonlóan a külföldihez) azonban azt mutatja, hogy sok szétment családnál elidegenítik a gyermekeket a váláskor az egyik szülőtől. 

Kép forrása

A gyerek bánja
A kötet rámutat, hogy nem csak apákról van szó, hiszen több olyan eset is van, ahol az édesapának ítélte a bíróság a gyermeket, és később az édesanya szenvedi el a láthatás megakadályozását. A Baker – Fine szerzőpáros könyve abban segít, hogy milyen módon lehet kezelni ezeket a nehéz helyzeteket, melyekben elsősorban a felfokozott negatív érzelmek játszák a domináns szerepet, miközben a két felnőtt között dúló csatában nem veszik észre a gyermekek szenvedését. 
A kötet tehát az elidegenített szülő számára ad tanácsokat, milyen jogi-, pedagógiai- és pszichológiai eszközök állnak rendelkezésre, milyen hivatalos utak adnak menekülést az ilyen góchelyzetekből. Az írók is utalnak rá, többször is, hogy minden ilyen elidegenítési herce-hurca csak a gyermekek szempontjából való teljes odafigyeléssel vihető végbe, hiszen ahogy az elidegenített szülőnek kell harcolni a jogaiért, úgy a gyermekek gondozásról, nevelésről szóló jogait sem szabad egy pillanatra sem szem elől téveszteni. 

Kép forrása

Apák az igazságért
Érdemes ide másolni S. Richard Sauber család és kriminálpszichológus szavait: „Amy Baker és Paul Fine a szülői elidegenítés tragikusan fájdalmas történeteit írja le, emléket állítva azoknak a szülőknek és gyermekeknek, akik a szülői elidegenítés áldozataivá váltak. A könyvet olvasva jobban érthetővé válik, hogy az emberek miért olyan partnerrel házasodnak össze, akik végül elidegenítik tőlük saját gyermekeiket, vagy hogy az elidegenítő szülők miképp adagolják a mérgezett üzeneteket gyermekeiknek, és amikor az legkevésbé várható - hogyan találják meg az elidegenített gyermekek és elvesztett szüleik az egymáshoz visszavezető utat. E megrázó könyv kötelező olvasmány szülőknek és szakmabelieknek egyaránt.”
Az Apák az igazságért egyesület, melynek ilyen néven van az interneten honlapja és facebookos oldala, minden családügyi- és jogi szakmai háttérrel felszerelkezve várja azokat, akik úgy gondolják, hogy megvonták tőlük a gyermekükkel kapcsolatos jogaikat, és exük elidegeníti őket gyermeküktől/gyermekeiktől. Az egyesület egy nemrég tartott tájékoztatóján elhangzott: már több, mint négyszázan vannak, akik tagjaik, vagyis az érintett családok, akik immár rendezni szeretnék a rossz helyzetet.