Szélhámosok ideje

MEGJELENT: 2018. március 12. | SZERZŐ: Oxi

Aki volt már katona és/vagy olvasta Joseph Heller A 22-es csapdája című regényt, az tudja, a többieknek meg elárulom: a háború kivétel nélkül a magasrangú katonáknak és a tőkéseknek jó, a többiek meg le van sajnálva. Pierre Lemaitre, francia író valami hasonlóval jött elő új, Viszontlátásra odafönt című regényével. Két kiszolgált, félhulla katona úgy dönt, hogy a háború után megbünteti azokat, akik nyerészkedtek a világégésből.

Kép forrása

Albert és Édouard
És álljon rögtön itt az elején a plusz poén: Lemaitre könyvéből máris elkészült a filmváltozat, mely hűen követi az 1951-es születésű író által kreált ötletes és humoros históriát. Albert és Édouard közlegényként küzdötték az első világháborút végig, de az utolsó csaták egyikében mindketten súlyos sérülést szenvednek. Nem úgy parancsnokuk, a félnótás Pradelle főhadnagy, aki emberi élete árán is éhezi a katonai sikereket. Albert és Édouard megmenekülnek ugyan, de utóbbi fél arcát szétlövik, így amikor visszatérnek a civil életbe, első dolguk, hogy Édouard arcát művészi álarcokkal pótolják, hogy zökkenőmentesen tudjon szocializálódni. Kettejük közös nagy terve pedig nem más, minthogy kihasználva az első világháború hősi halottai előtt tisztelgő össznépi kultuszt, extravagáns katonai emlékművek felállíttatására kalapoljanak össze gigászi pénzeket azoktól, akik számára extra profitot és/vagy még több hatalmat adott a milliók halálát követelő, borzalmas első világháború. A cél az, hogy az összetarhált pénzzel lelépjenek, csakhogy az amúgy mókásan, ámbár morbid ízléssel megkomponált akciótervük gépezetében homokszem kerül. Egyszercsak megjelenik a frontról már ismerős egykori parancsnokuk, a vérszomjas és sikeréhes Pradelle főhadnagy, hogy áthúzza számításaikat. Az pedig talán nem erős spoilerezés ha elárulom, hogy a két főhőshöz hasonlóan maga a főhadnagy is egy szélhámos, de mint olyan, féltékeny és témát kisajátítva, irigy Albert és Édouard „vállalkozásának” várható sikerére.

Kép forrása

Pacifista szónoklat
Pierre Lamaitre regényét sokan félretértették és a talán a háborús, illetve háborúellenes téma, talán az abban rejlő aktuálpolitikai párhuzamok okán egyből a nagy francia klasszikusokkal emlegették a szerzőt egy lapon. A kiadói ajánlóban ezt olvashatjuk: „Lemaitre lebilincselő, fordulatos kalandregénye, mely egyszerre idézi Balzac, Victor Hugo, Tolsztoj, García Márquez és Carson McCullers világát, lelkesedést váltott ki mind a kritikusok, mind a közönség körében. Megjelenése után szinte azonnal a sikerlisták élére került, megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat.”
Mások úgy fogalmaznak, hogy a „regény kegyetlen realizmusát nagyon érzékeny humorral árnyalja, karakteralkotásában érződik a klasszikus francia irodalom hatása.” De akad olyan elemző is, aki arra mutat tá, hogy a felszínen kalandregény valójában pacifista szónoklat, egyúttal széles tabló a nagy háború utáni Franciaországról. 

Kép forrása

Kellemes történet 
Az óvatosabb és lazább kritikusok ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy mindez badarság, mert bár szerzőnk valóban azokról az Európát megrázó nagyvolumenű történelmi folyamatokról ír, melyeket az irodalmi tápláléklánc (egykor) csúcsán lévő alkotók is ábrázoltak, de Lamaitre azokénál sokkal könnyedebben, olvasmányosabb s mindenekelőtt áthallásoktól mentesen, pusztán magáért a történet kellemes kacifántjaiért kreált meg. 

Megosztás