Boris Vian és a Tajtékos napok

Boris Viant Magyarországon, de a világ összes országában, ahol műveit lefordították, csaknem kizárólagosan mint írót ismerik. Pedig igazi polihisztor volt. A mindössze harminckilenc évet megért Vian életművének teljes felmérését megnehezítette, hogy mintegy harminc álnéven is publikált regényeket, verseket, dalokat. Vernon Sulivan néven több regényt írt, amelyek közül a Köpök a sírotokra óriási botrányt váltott ki.
Saját neve alatt tizenegy regényt írt. Legnagyobb sikerei a magyarul is megjelent Tajtékos napok, Pekingi ősz, Piros fű és a Szívtépő. Négy verseskötet, film-forgatókönyvek, színművek, de jelentős esszék is fémjelzik rendkívül sokoldalú irodalmi munkásságát. Vian újságíróként és műfordítóként is tevékenykedett, emellett tehetséges festő és dzsesszzenész volt. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy színészként szerepelt Roger Vadim 1959-ben vetített Veszedelmes viszonyok című filmjében, olyan hírességek társaságában, mint Gérard Philipe, Jeanne Moreau és Jean-Louis Trintignant, a polihisztor megnevezés egyáltalán nem túlzó.


Kép forrása

„Dzsessz nélkül az élet egy tévedés lenne.”
Vian mérnöki diplomát szerzett, több nyelven beszélt. Érdeklődése azonban hamar a jazz világa felé terelte. A háború után a párizsi Saint-Germain-des-Prés negyed mintegy tíz évre a szellemi és a kulturális élet központjává, „az egzisztencialisták Mekkájává” válik. Ennek oka nagyon prózai. A kávéházakban jó meleg volt, ami a tüzelőhiányos időkben megfizethetetlen kincs. Legendásak Párizs irodalmi kávéházai: Les Deux Magots, Le Procope, a Café de Flore, a Brasserie Lipp, a Tabou. Ady Endre, Illyés Gyula és József Attila több művükben is megörökítették ezeket a kávézókat. A Tabou mindennapos látogatói Albert Camus, Jean Genet, Boris Vian, de gyakori vendégek Raymond Queneau, Jean-Louis Barrault, Madeleine Renaud, Juliette Gréco, Roger Vadim és persze Sartre és Simone de Beauvoir. A sanzon legkiválóbb képviselői, Léo Ferré, Georges Brassens, Charles Aznavour, Serge Gainsbourg adtak itt egymásnak találkozót nappal. Éjszaka pedig a Saint-Germain Klubban hallgatta a közönség a New Orléans-i dzsesszt, a bebopot, Sidney Bechet, Miles Davis vagy Duke Ellington és Boris Vian előadásában. A Les Deux Magots előtti tér ma Sartre és Beauvoir nevét viseli.
Vian Camus Combat című lapjának dzsessz rovatát vezette. 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Les Temps modernes című folyóiratban. A barátság nem akadályozta meg a szexmániás Sartre-t, hogy elcsábítsa Michelle Viant és teherbe ejtse. Michelle tudja, hogy Sartre irtózik a gyerekektől, így elveteti a magzatot. Jóllehet Vian ekkor már elvált feleségétől, árulásnak tartja barátja cselekedetét és egész Párizsban elhíreszteli, hogy Sartre „elrabolta” tőle Michelle-t. (Sartre és Beauvoir enyhén szólva is különös szexuális életéről a Könyvkultúra lapjain már írtam.)

Kép forrása

A polihisztor
Vian szerette az életet, szerette a fényűzést. Françoise Saganhoz hasonlatosan gyűjtötte a szebbnél szebb autókat. Ám őt nem a luxusautók, hanem a különlegességek vonzották. Első szerzeménye egy németektől elkobzott és lepusztult BMW volt, amit potom áron vett meg. Azután egy Panhard és egy Austin Healy következett. Legkedvesebb autója a Brasier Torpédo 1911 volt.
A rendkívül sokoldalú Vian ugyanolyan szenvedéllyel vetette magát a festészetbe, mint az írásba. 1946-ban egy álló héten át szinte étlen-szomjan festette kubista képeit, mint például A vasember címűt, amely egy sakktáblát ábrázol a semmibe hulló alakokkal.
Száznál több sanzonja közül a leghíresebb A dezertőr (Le déserteur), amelyet az indokínai háború ellen írt 1954-ben. A zenéjét Harold B. Berggel együtt szerezte. A pacifista dal a francia köztársasági elnököt szólítja meg és közli vele, hogy nem engedelmeskedik a katonai behívónak. A dalt „hazafiatlansága” miatt betiltották, különösképpen az utolsó versszakban írtak alapján:
„Ne engedelmeskedjetek!
Ne menjetek háborúba!
Ne teremjen koszorúknak
halom tetemek felett!
Ha vért kell áldozni, úgy
sajátját adja,
jó apostol lesz maga,
Tisztelt Elnök Úr!”

A dezertőrt negyvenöt nyelvre − köztük magyarra − fordították le és Mouloudjitól Serge Reggianin át Joan Baezig számtalan énekes adta elő. A lemez borítóján Vian látható kedvenc autójával. 
1959. június 23-án Vian részt vesz a Köpök a sírotokra című regényéből készült film első vetítésén, jóllehet a forgatókönyvíró és a rendező olyan változtatásokat hajtottak végre szövegén, amiket Vian katasztrofálisnak tartott és le akarta vetetni nevét a stáblistáról. Kevéssel a vetítés megkezdése után Vian szívrohamot kap és néhány perc múlva meghal. Kívánsága szerint szülővárosában, Ville d’Avray-ban temetik el, egyszerű, jeltelen sírban.

Kép forrása

A Tajtékos napok
A francia avantgárd egyik legismertebb írója, Raymond Queneau szerint a Tajtékos napok „korunk legmeghatóbb szerelmi regénye”. A mindössze harminckilenc évet megért Boris Vian huszonhat éves volt, amikor megírta szürrealista regényét.
„A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.” A Tajtékos napokról írta ezt Vian. A kijelentést komolyan kell vennünk, ha Pilinszky János művészetről szóló vallomására gondolunk: „A művészet se nem valóság, se nem utánzat. A művészet nem egyéb, mint a valóság kitalálása.”
A mindvégig szürrealista Tajtékos napok Colin reggeli készülődésével kezdődik. „Colin már majdnem teljesen felöltözött. Amikor kijött a kádból, hatalmas bolyhos törülközőbe csavarta magát; csak a lába meg a mellkasa látszott ki. Levette az üvegpolcról a permetezőt, és illatos illóolajjal szórta be világos haját. Borostyánfésűje a selymes sűrűséget olyan hosszú narancsszín szálakra osztotta, mint azok a barázdák, amilyeneket a vidám földmíves szánt villájával a baracklekvárba. Colin visszatette a fésűt, és egy körömollóval felszerelve, elefántcsontszín szemhéja sarkait ferdére metszette, hogy tekintete titokzatossá váljék. (…) Lyukat fúrt a kád fenekén, hogy lefolyjon a fürdővíz.”
Colin, aki elég vagyonnal rendelkezik ahhoz, hogy „ne kelljen másoknak dolgoznia”, egy napon találkozik Chloéval egy Dupont nevű uszkár születésnapjára rendezett fogadáson. Colin feleségül veszi Chloét. Boldogságuk nem sokáig tart, mert Chloé tüdejében halálos lótuszvirág nő, fényűző lakásuk fokozatosan változik át nyomasztó, szűk és sötét odúvá. Az emberek napok alatt éveket öregednek. Colin munkát vállal egy fegyvergyárban, ahol saját testének melegével kellene fegyvercsöveket kikeltenie, ám a fegyverek végén acélrózsák nőnek. „– Tizenkét kis lyukat fúr a földbe – folytatta az útbaigazítást –, a szív meg a máj tájékán, és aztán, miután levetkezett, lehever a földre. Betakarózik ezzel az itt levő fertőtlenített kelmével, s úgy ügyeskedik, hogy teljesen szabályos meleget árasszon a teste. (…) Felemelte a lepedőt. Tizenkét kék és hideg acélcső volt alatta, de valamennyi végén szép fehér rózsa virított üdén, és a bársonyos szirmok mélyén vörösessárga folt árnyalta valamennyit. – Jaj – suttogta Colin. – Milyen szépek!...”
A történet másik szerelmespárja Chick és Alise. Colin barátja, Chic, Jean Sol Partre könyveinek és egyéb, vele kapcsolatos relikviák megszállott gyűjtője. Függősége miatt elveszíti állását és feleségét is. „Már az utca elején nagy volt a tolongás: mindenki a terem felé tört, ahol Jean-Sol tartotta az előadását. A közönség a legváltozatosabb fortélyokhoz folyamodott, hogy kijátssza az egészségügyi kordont vonó jegyszedők éberségét, akik a meghívók érvényességét ellenőrizték, ugyanis tízezrével forogtak közkézen hamis belépők. Egyes hallgatók halottaskocsin érkeztek, (…) Mások külön repülőről dobatták le magukat ejtőernyővel.”
Jean-Sol Partre-ban mindenki ráismer a kor legnagyobb filozófusára, Jean-Paul Sartre-ra. A regényben Sartre élettársa, Simone de Beauvoir is szerepel Bovouard hercegnő néven.

Kép forrása

A koktélzongora
A Tajtékos napokban, akárcsak Vian életében, a jazz és a blues játssza a főszerepet. „Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút” – írja Vian a regény előszavában. Colin Duke Ellington Chloé című dalán tanult meg táncolni és az első mondat, amivel Chloéhoz fordul: „Magát Duke Ellington hangszerelte?”
A tajtékos napokban még az utcákat is dzsesszzenészekről, Sidney Bechet-ről, Louis Armstrongról nevezték el. Valamennyi szereplő szereti a zenét, és Colin koktélzongoráján készített italokat fogyaszt: „– Parancsolsz étvágygerjesztőt? – érdeklődött Colin. – A koktélzongorám elkészült, kipróbálhatod. (…) – Mi a szerkezet lényege? – kérdezte Chick. – Úgy csináltam, hogy minden hangjegynek egy szeszfajta felel meg, valamilyen likőr vagy aroma. Az erős pedál megfelel a felvert tojásnak, a gyenge pedál pedig a jégnek. Ami a szódavizet illeti, ahhoz egy trilla kell a magas regiszteren. A mennyiség egyenesen arányos az idővel; a hatvannegyedeknek a tizenhatod egység felel meg, a negyedhangjegynek az egység, az egész hangnak a négyszeres egység. Ha lassú dallamot játszunk, működésbe lép egy regiszterrendszer, nehogy az legyen nagyobb – mert akkor túl bőséges koktélt kapnánk –, hanem a szesztartalom. És, a dallam tartamától függően, tetszés szerint lehet az egységértéket módosítani, például a századára csökkenteni, hogy olyan italt kapjunk, amely tekintetbe vesz minden összhangot az oldalsó szabályozó révén.”
A Vian legjobb könyveként számon tartott Tajtékos napok rangját mutatja, hogy szerepel a legjobb francia regények, a legtöbbször újraolvasott és azon könyvek között, amelyek megváltoztatják az olvasó életét. Emellett a XX. század száz legjobb könyve között a tizedik. Magyar nyelven kilenc kiadása van. A regényből 2013-ban készült film, a Tajtékos napok, már attól különlegesnek ígérkezett, hogy a rendező az Egy makulátlan elme című film megálmodója, Michel Gondry és a női főszereplő az Amélie csodálatos életében felejthetetlent nyújtó Audrey Tautou. A filmből magyar nyelvű DVD kazetta is készült.

Kép forrása