Ebben az évben egyszerre ünnepelhetjük Gustave Flaubert százhatvan és François Mauriac kilencven éve megjelent regényét, a Bovarynét és A méregkeverőt. (Egy másik magyar fordítás címe azonos a franciáéval: Thérèse Desqueyroux.) Ám annak, hogy egy cikkben emlékezünk meg a magyarul több kiadásban is megjelent remekművekről, ennél sokkal mélyebb okai vannak.

Kép  forrása

A források megtörtént események
Flaubert 1851 és 1856 között öt éven át dolgozott a világirodalom egyik legismertebb művén. A tényfeltáró újságírók módszerességével gyűjtötte anyagát. Két megtörtént eset volt fő forrása. Az egyik: 1848-ban is Eugène Delamare egy normandiai kis faluban feleségül vett egy tizenhét éves lányt, aki jelentős adósságok felhalmozása és egy szerelmi kaland után arzénmérgezésben halt meg. A másik, Flaubert egyik barátja, James Pradier szobrász feleségének, Louise Pradier-nek szerelmi kalandjai és pénzügyi botrányai. 
Flaubert, hogy minél hitelesebben írja le hősnőjének arzénnal történő öngyilkosságát, apja kórházában tájékozódott a méreg hatásáról.
Saját megemlékezései szerint Flaubert tízszer is átírta ugyanazt az oldalt, mert azt vallotta, hogy „egy jó prózai mondatnak olyannak kell lennie, mint egy verssornak, megváltoztathatatlannak, ugyanolyan ritmusúnak, hangzásúnak”. Erről a regény kézirata is tanúskodik.
Bármennyire hihetetlennek tűnik, az író maga is átélte az általa leírt arzénmérgezést. „Ez a könyv megöl engem – írja 1853 április 16-án – amikor Bovaryné megmérgezését írtam, olyannyira éreztem a számban az arzén ízét, olyannyira mérgezett lettem magam is, hogy egymás után két gyomorrontásom volt, mert az egész vacsorámat kihánytam.”
A Nobel-díjas Mauriac egyik leghíresebb regényének, A méregkeverőnek forrása is megtörtént eset. Henriette-Blanche Canabyt 1905-ben azzal vádolják, hogy arzénnal próbálta megmérgezni férjét, Émile Canabyt, az eladósodott bordeaux-i borkereskedőt. Mauriac 1906-ban részt vett a tárgyaláson, amelyen az asszony mellett tanúskodott, hogy megmentse polgári házasságának látszatát.

Kép  forrása

Vidéki helyszínek
Két regény, két tragikus asszonysors. Flaubert-nél a hősnő a regény végén jut el az öngyilkosság gondolatáig. A méregkeverő a férjét arzénnal megmérgező Thérèse perével és felmentő ítéletével kezdődik. Desqueyroux felesége ártatlansága mellett vall, hogy mentse a család becsületét, ám soha nem bocsát meg neki. Míg Flaubert kronológiai sorrendben meséli el Emma tragédiáját, Mauriac a felmentő ítélet után visszapergeti az eseményeket, amik hősnőjét tettéig elvezetik. 
Mindkét regény a szerzők szülőföldjén játszódik. A Bovaryné a normandiai Rouenban, A méregkeverő pedig Landes-ban, ahol Mauriac nyarait töltötte és amely vidék valamennyi regényének színhelye. Jóllehet a két regény történése között hetven év telik el, a vidéki élet konzervativizmusa mit sem változott. A nők egyetlen lehetséges útja ahhoz, hogy megszabaduljanak a nyomasztó családi környezettől, a házasság. És mindkét regény témája a rosszul sikerült házasság, amely Emma Bovaryt az öngyilkosság, Thérèse Desqueyroux-t a gyilkosság felé taszítja.
Ha nem is tekinthető a Bovaryné Mauriac mintájának, a két regény hősnőinek élete feltűnő párhuzamosságokat mutat. A méregkeverő szerzője több alkalommal is említi Flaubert hatását az egész francia irodalomra: „valamennyi író, aki vidékről Párizsba költözött, egy elszökött Emma Bovary.” − írja Mauriac 1926-ban egy esszéjében. Ezzel Flaubert elhíresült „Bovaryné én vagyok” mondására utal, amit később ki is fejt: „Flaubert híres mondása: Bovaryné én vagyok”, nagyon is érthető – csupán el kell rajta gondolkodni”. Jegyezzük meg, hogy sokan megkérdőjelezik a „Bovaryné én vagyok” mondat hitelességét. 

Kép  forrása

Két rosszul sikerült házasság
Charles Bovaryval kötött házassága előtt Emmának vajmi kevés tapasztalata van az élet valóságáról. Tizenhárom éves kora óta egy roueni kolostorban nevelkedik. „A kolostorban eleinte nemcsak hogy nem unatkozott, hanem ellenkezőleg, igen kellemes otthont talált; a kedves testvérek, hogy szórakoztassák, gyakran átvitték a kápolnába, ahová a refektóriumból hosszú folyosó vezetett. A szünetek alatt nem igen játszogatott, de annál jobban tudta a katekizmust, s mindig ő volt az, aki a leghamarább tudott megfelelni a főtisztelendő úr fogasabb kérdéseire. (…) A misére nem igen figyelt, ellenben annál gyakrabban nézegette imádságos könyvében a kék keretű szentképeket; s a bárány, ki elveszi e világ bűneit, az éles nyilakkal átvert vérző szív és a kereszt terhe alatt már-már összeroskadó Jézus rajongó érzésekkel töltötték el. Hogy sanyargassa magát, megpróbálta egy egész nap nem enni. S törte a fejét, hogy milyen fogadalmat tegyen, minő önkínzásnak szentelje az életét.”
A kolostori élet és olvasmányai révén Emmából egy álmodozó, minden realitástól távol álló felnőtt lesz. „Szeretett volna valamely régi várkastélyban élni, mint azok a hosszú ruhaderekat viselő, sápadt várkisasszonyok, akik lóherealakú kereszttel díszített, csúcsíves ablakok alatt a kőpárkányra könyökölve, s állukat a jobb kezükre támasztva töltötték napjaikat, egy életen át lesvén, hogy mikor kerül elő a messzeségből az a fehértollú lovag, aki fekete lovon vágtat feléjök.”
Az első fiatalember, akivel Emma találkozik, Charles Bovary, a városka orvosa. Amikor a férfi megkéri kezét, igent mond, anélkül, hogy számot vetne érzelmeivel. Csakhamar rá kell döbbennie, hogy Charles szöges ellentéte romantikus álmai „fehértollú lovagjának”.
Thérèse Desqueyroux csakúgy, mint Emma, unalmas vidéki, konzervatív környezetben nő fel. Míg Emma serdülő korában veszíti el édesanyját, Thérèse nem sokkal születése után. Intelligenciájával Thérèse kiemelkedik társai közül. „Thérèse nem kíván egyéb jutalmat, csak azt a boldogságot, hogy felsőbbrendű embertípust testesíthessen meg.”
Akárcsak Emma apja, Thérèse-é is elégedett, hogy férjhez adja lányát. „Larroque úr titokban örült, hogy Argelouse megszabadítja a lányától, s egyúttal közelebb hozza Thérèse-t Bernard Desqueyroux-hoz, akihez majd feleségül megy a két család óhajtása szerint, noha nem volt köztük ünnepélyes megállapodás.”
Emmához hasonlatosan, Thérèse-nek sincs választéka a férfiak között. Míg az előzőnek kell egy kis idő, hogy rájöjjön tévedésére, Thérèse már esküvője napját „nyomasztónak” érzi, „elveszettnek” tudja magát. Később – akárcsak Emma – férjének egyre több rossz tulajdonságát fedezi fel. Érdemes felidézni, mennyire hasonlatosan irritálja a két asszonyt férjeik otromba étkezési szokásai. „Napról-napra jobban bosszankodott rá; néha alig tudott ránézni. Charles idővel tűrhetetlen szokásokat vett fel; evés után a nyelvével tisztította a fogát; ha tovább is az asztalnál ültek, szétvagdosta a kiürült üvegek dugóit; a levest rémségesen hörbölve ette; s ahogy elkezdett hízni, a szeme, mely amúgy is kicsi volt, szinte eltűnt arcának a pöffedtsége mögött.” (Bovaryné) „Thérèse elnézte Bernard fejét és felsőtestét, amint a tányérja fölé hajolt; arcát nem láthatta jól, mert háttal ült a világosságnak, de hallotta a lassú rágást, ezt az áhítatos kérődzést.” (A méregkeverő) 

Kép  forrása

Emma és Thérèse 
Míg Charles Bovaryt örömmel tölti el gyermeke születése, Emma keveset törődik az anyaság előkészületeivel. Mivel fiút szeretett volna, lánya megszületése óriási csalódást jelent számára. Nem is igen foglalkozik vele, a kislány gondozása a cselédek feladata lesz. 
Akárcsak Emma, Thérèse se mutat semmi örömöt várandósága alatt. „Számolgatta, hány hónap még a szülésig; szeretett volna Istent ismerni és kikönyörögni tőle, hogy ez a méhében rejtőző, ismeretlen kis teremtés soha napvilágot ne lásson.” Itt is a férj örül csupán a jövevénynek. A megszületett gyermek sorsa mintha a másolata lenne Emma gyerekének. Őt is a személyzet neveli. Thérèse önző, akárcsak Emma, saját sorsa jobban érdekli, mint kislányáé. 
Emmát nem csupán házasságának lapossága, de sivár környezete és temperamentuma is más férfiak felé terelik. Egy ártalmatlan kapcsolata az álmodozó Léonnal hamar véget ér, mígnem megismeri Rodolphe Boulanger-t. Ettől kezdve Emma minden óvatossággal felhagy. Kezdetben boldog, de Rodolphe beleun Emma túlzott ragaszkodásába és szakít az asszonnyal, aki ekkor visszatér Léonhoz, akivel heves szerelmi kapcsolatba kezd. Ám csakúgy, mint Rodolphe, Léon is elhagyja. Emma nem tudja kifizetni a divatárus Lheureux-nél felhalmozott adósságait, volt szeretői nem hajlandók kölcsönt adni. Miután minden összeomlik körülötte, a kétségbeesett Emma arzénnal megmérgezi magát. 
Thérèse házasságon kívüli kapcsolata annyiban különbözik Emmáétól, hogy míg az utóbbi kész elhagyni családját szenvedélye miatt, Thérèse inkább intellektuálisan érdeklődik barátnőjének kedvese, Jean Azévédo iránt. Előbb csak féltékenyen, irigyen gondol a két fiatal szerelmére, később csodálat és egyfajta szenvedély ébred fel benne. Ám Jean csupán egyfajta katalizátorként szerepel Thérèse sorsában. Az ő révén döbben rá élete sivárságára és vágyik Párizsba egy más élet után. De Emmától eltérően nem csalja meg férjét. „Hogyan győzzem meg Bernard-t, hogy nem voltam szerelmes az Azévédo fiúba? Bizonyár azt hiszi, hogy imádtam. Mint mindazok, akiknek fogalmuk sincs a szerelemről, úgy képzeli: ilyen bűnbe, mint amivel engem vádolnak, csak szerelmi szenvedély sodorhat.” 
A regény utolsó fejezetében Bernard elhatározza, hogy visszaadja felesége szabadságát. Egy párizsi kávéház teraszán Thérèse tesz még egy utolsó kísérletet, hogy elnyerje Bernard bocsánatát. Sikertelenül. A regény végén Thérèse elindul egy új, ismeretlen élet felé. „Ivott egy keveset, és sokat cigarettázott. Magában nevetgélt, mint aki nagyon boldog. Gondosan kipirosította arcát, száját, majd kilépett az utcára és vaktában elindult.”
A két könyv sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy a Bovaryné az ötven legolvasottabb francia regény között a hatodik helyre került − megelőzve Proust Az eltűnt idő nyomában című hatalmas művét és Balzac Goriot apóját −, A méregkeverő pedig 1950-ben a fél évszázad legjobb regényeinek listáján szerepelt.