Orosz metró – kicsit másképp

MEGJELENT: 2017. október 12. | SZERZŐ: Müllner Nándor Máté

Elég régóta nem akadt olyan könyv a kezembe, amiről szívesen megosztottam volna a gondolataimat. Mostanában mindig valahogy úgy sikerült regényt választanom, hogy nemcsak a negatív kritika által keltett „hírverést” sajnáltam a műtől és alkotójától, de még az időt is, hogy ellenérzéseimet a szimpla „úristen, de ostoba” kijelentésből értelmes cikké formáljam. Most azonban, bátyám javallatára, kezembe vettem egy orosz, kortárs író könyvét. És egyet már így a legelején le kell, hogy szögezzek: Dimiry Glukhovsky műve kétségtelenül érdemes arra, hogy megemlékezzünk róla! Nem mellesleg, a közelmúltban Budapesten járt…

Kép forrása


Sötét a jövőnk
Fajunk a kipusztulás szélén áll. Atomháború tört ki valamikor a múltban, ami sikeresen eltörölte az emberiség nagy részét a földfelszínről. A szerencsés túlélők, a világ legnagyobb atombiztos bunkerében leltek menedéket a világégés elől. Néhány ezren éppen a rakéták kilövésekor használták a moszkvai metrót, amelynek ajtajai – az atomriadó megszólalása után hat perccel – hermetikusan lezárultak. A szovjetek által anno eltervezett (és érvényben maradt) vészforgatókönyv szerint csupán  néhány napot – a segítség érkezéséig – kellett volna a titkos raktárakban felhalmozott tartalékokból túlélnie az ide evakuált orosz vezérkarnak (és a tulajdonképpen szerencsés ittrekedteknek). Arra azonban senki nem számított, hogy az egész világ el fog pusztulni ebben az utolsó, nagy háborúban, és hogy a túlélők kénytelenek lesznek életük hátralevő részét a földalatti járatokban tölteni. Glukhovsy könyve tehát az élettér után a Metro címet kapta, és a legújabb trendeknek köszönhetően még egy szám is járt mellé: 2033.

Kép forrása


Világot teremtett, ocsmányat
Ennyit a PR felszínességéről és az alapsztoriról. A csoda csak ezután jön! Ahogy azt egy sci-fi-írótól elvárhatja az ember (de mégis kevesen képesek ilyesmire), Glukhovsy egy egész világot teremtett meg a föld alatt. Leírásaiból kiderül: a különböző metróállomások a világégés után eltelt harmincvalahány év alatt teljesen máshogy fejlődtek. Van, amelyik kommunista lett, mások kereskedelmi föderációba verődtek, néhányan pedig neonáci ideológiákat honosítottak meg a maguk kis csapatában. Még szerencse, hogy a bunkerraktáraknak köszönhetően mindegyik csoportnak van elég fegyvere ahhoz, hogy – ideológiáját terjesztendő – háborút indítson a többiek ellen! És mily logikus: ahol a halál arat, ott feltűnnek a vallások is! Olvashatunk az elkorcsosult kereszténységről, a saját vallást alapító filozófusokról, sőt még sátánistákról is… de akármennyire érdekesek is ezek a kis nüanszok, nem ezeknek a változásoknak a leírása volt Glukhovsky célja! Nem az íróizseni önkielégítésének lehetünk tanúi. A metró életének pillanatképei csupán egy nagyobb, kibontakozóban levő esemény hátteréül fognak szolgálni!

Kép forrása


Átcsapott horrorba
Mert az emberiség túlélése továbbra is veszélyben forog. Nem elég, hogy a Kalasnyikovokra rálelve, a túlélők háborúkat indítottak egymás ellen, de még a felszínről is gyilkos lények kezdtek betörni a metró területére. Ugyanis az elmúlt harminc év alatt néhány acélajtó hidraulikája felmondta a szolgálatot, szabad bejárást engedve a sugárzás és a biológiai fegyverek miatt változásnak induló élővilágnak. A metró sötétjébe pedig – a halál mellé – immár beköltözött a félelem és a horror is. De vajon tényleg csak egy kis ijesztgetést várhatunk el egy olyan írótól, aki képes volt ideológiák és emberek változását olyan élethűen és logikusan leírni, hogy az első pár fejezet olvasása után már abba a civilizációba álmodtam magam? 

Kép forrása

A kiválasztott
Történetünk főhőse Artyom, aki egy, a központtól viszonylag távoli állomáson tengeti mindennapjait. Ő még a felszínen született, de élete nagy részét már a Metroban töltötte. Beleszokott az itteni rutinba: őrségbe jár, gazdálkodik, ijesztő történeteket hallgat. Aztán egyszercsak a felszínről soha nem látott lények kezdtek betörni az ő állomására, amiknek a fenyegetése persze felkeltette a Központi Metróállomás figyelmét is. Ami aztán egy volt katonát küldött, hogy tegyen pontot az ügy végére: berobbantva az itteni lejáratát a metrónak. Hunter – a veterán – pedig megbízza hősünket egy küldetéssel: ha nem térne vissza, juttassa el bukása hírét a Központba. Természetesen kudarcot vall, és így kezdetét veszi a nagy vándorlás, ami ideális terepet biztosított minden egyes állomás és kis civilizáció leírására, lehetővé téve, hogy mi is valami saját, egyetemes konklúziót próbáljunk levonni az olvasottakról: az emberi hülyeségről, hősiességéről, a meg nem értettségről… kinek hogy tetszik!

Kép forrása

Ne ámítsuk magunkat!

Minden valószínűség szerint a következtetéseink rosszak lesznek. Néhány próbálkozás után ugyanis egyértelmű lesz: az olvasónak esélye sincs birokra kelni Glukhovsky-val. Olyan jól építette fel képzelt világát, hogy gyakorlatilag minden percben sötétben tapogatózunk. Mert lehetséges, hogy egy előző fejezetben olvasott legenda életre fog kelni a következő oldalon. Vagy egy tényként beállított dolgot fog megsemmisíteni a következő fejezetben. Mire a regény végére érünk, már nem is merünk találgatni: Artyommal együtt megadjuk magunkat a sorsunknak. Sodródunk az árral, ami végül egy abszolút logikus, de az előzmények miatt egyáltalán nem látható fordulathoz vezet. Pontot téve a történet végére. Megnyugtatva minket: az emberiség küzdelme – akármennyire is kényelmesnek tűnne a túlélésért folytatott harcot feladni – folytatódni fog. Folytatódnia kell, mert az önmagunkba vetett hit különböztet meg minket az állatoktól. Emiatt sikerült egyszer leigáznunk ezt a bolygót. Talán a felszínre vezető, küzdelmes útról fogunk olvasni az író következő könyveiben: a Metro 2034-ben és a 2035-ben? Ki tudja? Annyit már megtanultam Glukhovsky-val kapcsolatban, hogy semmire sem vehetek mérget…





Megosztás

Egypercesek

Kínai szobrok és festmények a Széchenyi Könyvtárban

Kínai szobrok és festmények a Széchenyi Könyvtárban

Kína több ezer éves kultúrája, mély filozófián alapuló művészete mindig izgalmas volt a magyarok számára

Magyarok a szófiai könyvfesztiválon

Idén tizennyolc magyar könyv jelent meg bolgár nyelven

Üvegfigurák a Radnótiban

Tennessee Williams az Üvegfigurákkal aratta első nagy színházi sikerét

Fagyos harc az Édenben

El sem hinnénk, valójában nem így alakult a történelem

Zárul Békéscsabán az Arany János-emlékév

A kétszáz éve született költő műveiből, önvallomásaiból, levelezéseiből, verseiből láthatnak és hallhatnak részleteket

Feliratkozás a hírlevélre

Email