Mindig örömmel olvasgatom a francia forradalom történetének újabb és újabb feldolgozásait. Akármelyik oldalra is soroljuk magunkat ezekben a küzdelmekben, pusztán az a tény, hogy tudjuk magunkat ide vagy oda sorolni, azt mutatja meg, hogy máig ható események történtek kétszáz esztendővel ezelőtt francia földön. Most olyan elbeszélés akadt a kezembe, ami egy egészen apró, de korántsem mellékes résztörténetet beszél el: a royalista lázadások egyikét, a bretagne-i chouans-felkelés történetét, vagy annak regényes változatát. Honoré de Balzac Huhogók című történelmi regényén rágtam át magam.

Szenvedély-tudomány
No, igen, az átrágás sajnos helytálló kifejezés. Akármennyire is realista szerzőnek tartjuk Balzacot, azért úgy realista ő, hogy közben mélyen romantikus. Maga úgy tartotta, hogy regényei célja nem egyéb, mint a „társadalmi élet törvényszerűségei”, valamint az emberi szenvedélyek tudományos igényű pontos ábrázolása. És akkor képzeljünk el egy szerelmi történetet, amiben az emberi szenvedélyek tudományos igényű, azaz aprólékos, körülményes, precízen szőrszálhasogató, szóval fenemód unalmas ábrázolásával bíbelődik a szerző. Időnként nagyokat kellet lapoznom, kétségtelen... 
De, ha eltekintünk a meglehetősen sziruposra sikerült érzelmi vonaltól, akkor meglepően izgalmas történetbe csöppenünk. Olyan fénytörésből láthatjuk a francia forradalom eseményeit, amelyből ritkán szoktunk rátekinteni. 

A vezér és a lány
A mese a Vendée-ban és Bretagne-ban kirobbant forradalom-ellenes, királypárti felkelések egyikét mutatja meg igazán testközelből. Talán érdemes röviden megemlíteni, hogy Észak-Franciaország egyes megyéiben erős ellenállás bontakozott ki a forradalmi kormányzattal szemben. Okai között a vallásos meggyőződés, a királypárti elköteleződés, de még a breton nyelvi-nemzetiségi különállás is szerepet játszott. A lázadók és a köztársaságiak meg-megélénkülő, el-elcsendesülő küzdelmet vívtak 1794-től egészen addig, míg végül Napóleon 1800-ban rendet nem csinált ott is, mint az egész országban. 
Balzac a huhogók harmadik, egyben az utolsó lázadásáról ír, persze úgy, hogy a maga közönsége szeretni tudja a regényt. A fülszöveg szerint „a huhogók lobbanékony vezérét nemcsak a kékek támadják meg, hanem más veszedelem is fenyegeti: gúzsba köti és szerelmével teszi ártalmatlanná az ellenállhatatlanul bájos Marie de Verneuil, a bátor republikánus lány, aki szintén megperzselődik a szenvedély tüzében. Kettőjük sorsa összefonódik a belháború izgalmas fejleményeivel és egy egész történelmi forduló társadalmi eseményeivel.”

Emberi színjáték
Azt is érdemes elmondani, ha már feljegyezte az irodalomtörténet, hogy Balzac szerette ezt a regényt. Az újabb és újabb kiadások alkalmával mindig javítgatott rajta. 
A könyvet a huhogók bretagne-i felkelés után harminc évvel 1828 elején írta, s személyesen is végigjárta a cselekmény helyszíneit. Leírásokon érződik az élményszerűség, a bretagne-i táj különlegességén való őszinte csodálkozás. 
Azt is tudjuk, hogy ez a mű írói útkeresésének fontos állomása lett: a sok álnéven terjesztett kis pamflet, levél és más irományok után először itt vált saját nevén sikeressé Honoré de Balzac. Később be is illesztette nagy regényciklusának közepébe, s lett az Emberi színjáték egyik – ha nem is legfontosabb – darabja. 
Nekünk, mai olvasóknak inkább azért érdekes, mert a huhogók mozgalmának bemutatásán keresztül őszinte képet ad a francia forradalom fényes története mögött felfedezhető sok-sok borzalomról, szenvedésről és tragédiáról. 
A haladás ígérete és gyilkos valósága között éles a kontraszt.