Túlzás nélkül állítható, hogy Guido Knopp, a terrorállamok, a kommunista és a fasiszta rendszerek és úgy általában a második világháború szakértője. Az 1948-ban született német újságíró, író, aki nem mellesleg a német náci és a szovjet szisztémákról szóló dokumentumfilmeknél bábáskodott hosszú éveken át, mint producer, számos, hasonló témájú kötete mellett az egyik leghúzósabb, ugyanakkor leginkább a feloldásról szóló könyve, a most ajánlott Ne féljünk Hitlerről! címet viseli. De tényleg, miért ne? 

Kiismertük
Hogy a bevezetőben feltett kérdésre válaszoljak, azért mert már meghalt. Knopp is így vezeti be 1995-ben először publikált könyvét: „Több, mint öt évtizeddel Hitler halála után már nem kell félni tőle. Kiismertük őt. Nem válhat már veszélyessé.” A szerző természetesen helyre teszi Adolf Hitlert, de azt is hangsúlyozza, hogy a hitleri örökség a németek számára nemcsak egy elvesztett világháborút és egy embertelen rendszer emlékét hordozza, hanem a teljesen szétrombolt önbizalmat, a társadalom közösségé válásának beteljesületlen vágyát, a jelennel és a jövővel való szembenézés képtelenségét is jelenti. 

Múltunk túszaivá váltunk
A német nép az ötvenes évektől kezdve elkezdte a szembenézést Hitler poklának múltjával és az ezredfordulóig több, mint százhúszezer írás született az emberiség egyik legnagyobb háborús bűnöséről. Knopp ennek kapcsán írja a kötetben, hogy bár valóban úgy tűnik, hogy tényleg nincs már olyan dolog, amit ne tudhatnának a németek Adolf Hitlerről, de mégis „az ötvenes évek óta felhalmozott tudás és az általános Hitler-kép között óriási szakadék tátong.” Vélhetően ennek a szakadéknak a betömése volt Knopp célja a Ne féljünk Hitlertől! című könyvvel. Az is komoly gondolatokat ébreszt, hogy Guido Knopp azt írja: „Mintha csak jelenünket a náci idők visszapillantó tükréből néznénk, mintha kényszeresen, nap mint nap bizonygatnunk kellene náciellenességünket, még ha nincs rá szükség, akkor is. (…) Hitler pusztulása óta automatikusan normálisnak érzünk mindent, ami a hitleri időkben másképp volt. Múltunk túszaivá váltunk. De ha le akarunk számolni a német Hitler-traumával, akkor vitába kell vele szállnunk.”

A hódító és a bűnöző
A szerző öt markáns fejezetre – A csábító, A magánember, A diktátor, A hódító és A bűnöző címűekre – osztva taglalja, elemzi és értékeli Adolf Hitler pályafutását. Ezekből megismerhetjük Hitler életrajzának talán kevésbé ismert, a gyerek- és ifjúkorából származó vonatkozásait, ugyanakkor számos olyan életrajzi, pályafutásbeli epizód is megtalálható a kötetben, melyet az alaposabb Hitlerről szóló könyvekben, történelmi tanulmányokban már olvashattunk. A kötetben sok fotó illusztrálja az egyes fejezeteket, köztük ugyancsak láthatunk már közismert és jópár kevésbé ismert fotográfiát, ahol Adolf Hitler éppen bájos kisbaba, kamaszfiú, ifjú baka, önérzetes és pályakezdő festő, majd energikus, lehengerlő, istenített pártvezér, kancellár és végül a háborús borzalmak poklának diktátora, egészen az életében róla készült utolsó felvételig.