Forradalmi hasfelmetszés

Kétségtelen, hogy Hasfelmetsző Jack rejtélye az egyik legizgalmasabb kriminológiai kérdés, dacára annak, hogy a londoni sorozatgyilkos közel százharminc esztendővel ezelőtt garázdálkodott a nagyvárosi éjszakában. Hogy mennyire érdekes ez a történet a mai napig, azt egyebek mellett az is bizonyítja, hogy a megfejtés újabb és újabb változataival szinte minden esztendőben előáll egy amatőr, vagy profi detektív. Legutóbb Gyles Brandreth író, rádiós, színész, egykori brit parlamenti képviselő állt elő a maga teóriájával. Eszerint kelet-európai összeesküvők felé vezetnek a szálak…

Rengeteg gyanúsított

Brandreth elgondolása, illetve annak megformálása abban is különbözik elődeiétől, hogy ő regényként írta meg a történetet, mivel – saját nyilatkozata szerint – nem volt jelen az eseményeknél, és nem tudhatja minden állítását bizonyítani. Ezért fikciós történetbe ágyazva írta meg a sztorit, ám úgy véli, a lényeges elemek tekintetében tényekre támaszkodhat.
A történetet szinte mindenki ismeri, de azért érdemes összefoglalni: 1888 és 1891 között tizenegy prostituáltat öltek meg brutális kegyetlenséggel a londoni Whitechapel negyedben. Legkevesebb öt esetet a Hasfelmetsző Jack néven ismertté vált sorozatgyilkosnak tulajdonítanak. Annak ellenére, hogy – főként a bulvársajtónak köszönhetően – rengeteg gyanúsított felmerült az ügyben, Hasfelmetsző Jack kiléte máig ismeretlen. Gyanúba keveredett többek között Viktória királynő háziorvosa, Sir William Gull, sebésze, Sir John Williams és unokája, Albert Viktor, valamint Sir Arthur Conan Doyle, Lewis Carroll és Walter Sickert posztimpresszionista festő is. Az egyik legutóbbi, sokak által elfogadott elmélet szerint a gyilkos egy lengyel bevándorló, Aaron Kosminski lehetett.
Brandreth azonban messzire kanyarítja a történet fonalát, s a lengyel bevándorlóból egész összeesküvő csoportot állít össze. 

Több gyilkosnak kell lennie
Elképzelése szerint a gyilkosságoknak társadalmi vetületei vannak. Tény, hogy a század utolsó évtizedeiben anarchisták és különféle forradalmi szervezetek tagjai számos merényletet követtek el Európában. Londonban az egyik gyülekezőhelyük a Sohóban található Club Autonomie volt. Gyakran fordult meg a csoport találkozóin Martial Bourdin francia anarchista is, aki azzal vált ismertté, hogy 1894-ben, nem messze az oxfordi királyi csillagvizsgálótól, véletlenül felrobbantotta magát. Szintén a társaság tagja volt egy gonosz zseni is, akiről Brandreth úgy véli, ő irányította a háttérből a gyilkosságokat.
Szerzőnk azzal áll tehát elő, hogy míg a rendőrök, illetve az azóta nekibuzdult amatőr nyomozók csak egyetlen gyilkost kerestek, valójában több gyilkosnak kell lennie. Az áldozatokat változatos módon ölték meg, még a hagyományosan a Hasfelmetszőhöz köthető öt gyilkosságot sem ugyanazzal a módszerrel követték el. Brandreth könyve szerint az elhíresült tizenegy gyilkosság közül legalább tíz, valamint több más, Londonban 1888 és 1894 között elkövetett emberölés két, a fő gyanúsítottak között szereplő férfi „munkája” volt. Mindketten kelet-európai bevándorlók voltak, akik végül londoni elmegyógyintézetben végezték. 

A lezárt ügy
Szerzőnk szerint azonban a két férfi nem volt magányos farkas. Gyilkosságaik egy olyan terror-akció részét képezték, amely a rettegés légkörének kialakításával szerette volna aláaknázni az Egyesült Királyság intézményeinek tekintélyét, különös tekintettel a királyi családra. Egyszóval Hasfelmetsző Jack tulajdonképpen forradalmi mozgalom tagja volt. 
Nehéz megítélni, hogy az új elmélet kiagyalóját a korunkban Európában ismét elszaporodó terrortámadások motiválták, esetleg olvasott valami tényfeltáró dokumentumkötetet a forradalmi rendszerek vérgőzös módszereiről, netán azon lamentált, milyen rémisztően erőszakos eszközökkel küzdenek egy jobbnak képzelt világért korunk forradalmárai, mindenesetre tény, hogy ötletei igen merészek. 
Gyles Brandreth maga is tisztában van vele, hogy állítása messze rugaszkodott a hagyományos megoldásoktól, de – mint arra könyve címében (Jack the Ripper: Case Closed, vagyis Hasfelmetsző Jack: a lezárt ügy) is utal – úgy véli, megoldotta a Hasfelmetsző-rejtélyt.