Lem a legtudományosabb fantasztikus írók egyike. Még akkor kezdte a szakmát, amikor a jövő sokkal közelebbinek látszott, mint most. A jövője felépítésében a tudományból indult ki és abból, hogy milyen is az ember valójában. De nem szörnyűséges, negatív utópiákat írt vagy a fantázia kifacsarásával akart valami embert meghaladó újat az olvasók lenyűgözése érdekében kitalálni, hanem a lehetségeset kereste. És az ő lehetségese sokkal izgalmasabb, mint sok más szerző lehetetlenje. Lem a lehető legtöbbféleképpen érdekes tudományos-fantasztikus író, nem egy témát variál, hanem önálló életet élő és magányos kifejtést is megérő történeteket, problémákat fűz össze a végtelenül valószínűtlen szövetébe, de a lehetségesen belül maradva.  Ez a regénye pedig tulajdonképpen összegzése munkássága bizonyos és talán legfontosabb részeinek. Felbukkan benne az Úr hangja tudományossága, az Éden és a Visszatérés pesszimizmusa és talán maga Pirx pilóta is, olyan rejtélyektől övezve a történet időfolyamában, amelyeket a valóságban sem magyaráz meg senki soha.

Fel a csillagokba!
Történetünk a naprendszer meghódításával indul, pontosabban annak a felismerésével, hogy ez a feladat is annyira nehéz, hogy hihetetlen energiákat és emberáldozatokat igényel. De mindez eltörpül ahhoz képest, hogy milyen tudományos és technológiai áttörések kellenek ahhoz, hogy a naprendszerből kitörjön az emberiség. Szembe kell néznünk avval, hogy a fizika jelenleg ismert törvényei szinte bizonyosan nem teszik lehetővé, hogy az ember kilépjen a naprendszerből (néhány kutatószondát kivéve). Olyan távolságokat kell áthidalni, olyan hatalmas „időket” kell túlélni az űrhajókban, és legfőképpen, olyan hatalmas energiákat kell felhasználni az utazáshoz, hogy mindegyike fájdalmasan túlesik az emberiség horizontján. Maga a csillagközi utazás olyan fantasztikum, amelynek tudományossága nem a technológia jövőjének ködébe vész, hanem a fizika törvényeinek könyörtelenségében van eltemetve talán örök időkre.
És akkor azt is meg kell magyarázni, hogy tulajdonképpen miért is akarunk mi sok-sok fényéveket utazni a semmibe? Az űr a semmi és a valami keveréke ugyan, de alapvetően csak semmit tartalmaz. Mérhetetlen optimizmus kell hozzá, hogy értelmet találjunk ennek az utazásnak, hiszen a Földön minden hasonló arányú „elegyet” teljes nyugalommal minősítenénk valami olyasminek, amely nem tartalmaz semmi mást, tiszta, teljesen tiszta.
Az egyetlen ok, amit Lem öregségére, nyilván a drágán megvásárolt élettapasztalat hatására, elképzelhetőnek tart, az, hogy egy másik értelmet lelhetünk a végtelen végén. Kevés keserűbb gondolat lehet annál, hogy az értelem megértéséhez, tehát önmagunk megértéséhez az űr mindennél unalmasabb és érdektelenebb és értelemellenesebb végtelenjén kell átutaznunk. Mert az a másik értelem is mi vagyunk valahol, mert konokul hisszük, hogy az értelem az igazi közös nevező a világmindenségben.

Isten és a nők, meg a mesterséges értelem
Lem nem hisz isten létezésében, de űrhajóján mégis ott van az egyház követe is. Egy pap. Kevés gyilkosabb gondolat létezik annál, hogy Lem világában az egyház álláspontja szerint az űr azért annyira áthidalhatatlan, mert Isten nem akarja, hogy teremtményei találkozzanak. Valljuk meg, Isten ilyetén szándéka félreérthetetlen, önmagában minden értelem csak egy kísérlet, de ha összefutnak valahol, azonnal nyilvánvalóvá teszik egymás számára, hogy Isten tökéletessége is csak egy illúzió, vagy talán csak propaganda. Mert az értelem nem lehet tökéletes. És Isten is csak egy értelem, semmi több. Mert az értelem számára nem tudunk transzcendenset elképzelni.
Ráadásul a kudarc részese ez esetben egy negyedik értelem is (az emberiség, az idegenek, Isten), a GOD, egy mesterséges értelem, aki, amely az űrhajó agya, valamiféle személyiséggel rendelkező tagja a legénységnek. A legénységnek, amely csak férfiakból áll.
Lem minimálisan indokolja csak meg, hogy miért nem hat rá az emancipáció, de sosem erőltette a női karaktereket az űrbéli történeteiben. Attól tartok, hogy az űr nem nőknek való vidék. Engedjenek meg nekem annyi személyes megjegyzést, hogy magam többek között azért sem vágyom a világűrbe, mert annyira nyilvánvalóan nincsenek ott nők. Nem azért nincsenek nők a hosszú távú űrutakon, mert a nők nem felelnek meg űrhajósnak vagy azért mert nem „bírnák” ki. Hanem azért, mert nem lenne értelme odamenniük, mert az űrben nem lehet nőnek lenni. Férfinak sem, csak a férfiak számára ez a megfosztottság valamiért nem akkora tragédia. Az űrben csak értelmes lénynek lehet lenni, ami, ha nem is kevés, bizonyosan nem is elég. Lem mindenkinél hamarabb gondolkozott el azon, hogy milyen technológiai értelemben az embert, mint lelket, személyiséget, értelmet elszakítani a testétől, gépbe telepíteni, megsokszorozni, „meghosszabbítani” vagy „kiterjeszteni”, de az sosem merült fel benne, hogy a férfi vagy a női princípiumot el lehet szakítani az értelemtől, pontosabban a rá jellemző értelemfajtától. És ez a mesterséges értelem végső csapdája is. GOD értelmes és létezésének célja is világos, az űrhajó irányítása, részvétel az expedícióban, minden kiszámítható kiszámítása, minden figyelembe veendő figyelembe vétele, de létezése mégis csak a nem létezés elkerülése és nem kihasználása és élvezése. GOD nem boldog, de úgy nem boldog, hogy tud a boldogságról, a lét céljáról, és tudja, hogy ezek mindenképpen rajta kívül esnek. A manapság rendkívül divatos mesterséges intelligencia  örök csapdája lesz ez, a céltalan értelem létrehozásának eredménye nem más, mint az érezhetetlenség üressége. Talán bűn is, embertelen is olyan értelmet létrehozni, amely nem esendő és nem kereshet reménytelenül semmi olyat, amit elvileg elérhetne azért.

Az idegenek
Semmi sem valóságosabb, mint Lem idegen lényei. Lem képes arra, amire nagyon kevés író képes, valóban nem létezőt, valóban elképzelhetetlent megalkotni. Űrhajónk, hihetetlen tudományos és technikai bravúrok után és a legénysége mérhetetlen áldozatvállalása után (hiszen örökre elhagyták a korábbi életüket) célba ér és egy olyan csillagrendszert talál, ahol technikai civilizáció létezik.
Lem egész életében folyamatosan megérti a „technológiát”, annak minden változását képes beilleszteni a képre és mindig is figyelmeztetni akar bennünket arra, hogy nem vagyunk feltétlen urai a történéseknek. Abban mindenképpen egyedülálló, hogy a legfontosabbnak a technológia emberre tett hatását tartja, ami egyébként civilizációnk legnagyobb hiátusa. Igazából nem érdekel minket, hogy mit csinál belőlünk a technológia. És nem is hagyjuk, hogy érdekeljen bennünket. A saját technológiánk csak történik velünk, szándékaink, amelyek létrehozásában vezényelnek bennünket partikulárisak és szánalmasak.
Egy másik technikai civilizációval történő találkozás kell ahhoz, hogy orrba verjen bennünket egy másik technológia érthetetlensége és elviselhetetlensége. Az idegenek, nagyon úgy tűnik, egy csapdába manőverezték magukat, de a csapda felismerése és időleges uralása sem elég ahhoz, hogy túllendüljenek rajta.

És mi nem is érdekeljük őket
A technológia használata tényleg szükségképpen értelem jelenlétére utal? Van-e értelme értelmesnek lenni a semmiben? Az emberi értelem lehet, hogy csak egy helyi sajátság? Mennyire helyi? Lehet, hogy a bolygószint alatt kell keresnünk igazából?
Odamentünk és a saját értékeink mentén be akarunk avatkozni valamibe, amit nem értünk. De a nem értjük kifejezés arra utal, hogy valamit egy létező értelmezési kereten belül nem értünk. De az idegeneket egyáltalán nem értjük. Értelmezési keretünk csupán a nagyképűségünk, hogy azt hisszük, mi mindig mindent megértünk. És akkor hogyan is érthetnénk meg, hogy az idegeneket vajon miért is nem érdekli az emberiség?
Fényéveket utaztunk azért, hogy szembesüljünk saját butaságunkkal. Nem az erkölcs a része az értelemnek, hanem a szégyen és az abból eredő tanulási képesség. Etikai döntéseket csak az hozhat, aki érti, hogy hol húzódnak a határai a döntési rádiuszának. Ha az ember a saját etikáját túl messze akarja szerte-szét szórni, akkor szükségképpen csak pusztít.
Pirx pilóta az egyetlen, aki lejut a bolygóra. Ő már egyszer meghalt, így érthető, hogy ő kevesebbet kockáztat, mint bárki más. A magyar emberek számára Pirx egy kávéfőzőn repülő, csetlő-botló figura, aki felnagyított bonbon csomagolások előtt volt a jövő hírnöke valamikor a hetvenes évek elején a Magyar Televízióban. Ennek az adaptációnak nem sok köze volt Lem univerzumához, de egy elemében azért eltalálta a karaktert. Annak feltétlen naivitása teljesen hiteles.
Pirx sorsa ebben a regényben teljesedik be, több száz évnyi technikai fejlődés után. Hihetetlen messzire jutott, de valószínűleg nem jutott sehová.
Űrhajósainknak nem kellett volna odamenniük. Nem volt értelme és jó oka sem annak, hogy odamenjünk. Ez az utazás a lehető legnagyobb kudarc. Pontosan akkora, mintha kipusztítanánk magunkat. Sőt, értelmünknek köszönhetően talán még jobban megkérdőjeleztük a saját létezésünk értelmét, mint azt a bolondos evolúció bármikor is megtehette volna.
Hiába, Istennek akkor is igaza van, ha nem létezik.