Akik azt várják egy klasszikus magyar meseírótól, hogy ne írjon a magyar gengsztervilág legautentikusabb helyéről, a Csikágóról, az téved. Békés Pál könyve egyszerre helytörténet, urbánus folklór és jasszregény, melyben egyszerre fér meg a szocreál és a szellemes, anekdotázó stílus, ahol a klasszikus pesti gangos bérházakban lakó geng-szterek és a köröttük kavargó, négy utca által határolt területen élő mikortársadalom, valójában az egészről, egy jó nagy adag szubkultúráról mesél.

Alvilág a körfolyosón
Békés Pált pályafutása első felében, gyerekeknek írt meséiről ismeri a szélesebb közönség, így például neki köszönhetjük Minorka Vidor avagy a Kétbalkezes Varázsló figuráját. Később műfordításaival teszi számunkra, felnőttek számára kellemesebbé az életet, így többek között olyan klasszikusokat ültet át magyar nyelvre, mint Woody Allen könyveit, de neki köszönhetjük az igen népszerű Adrian Mole-féle ifjúsági regénysorozat magyar változatát is. 
Békés Pálnak ugyanakkor van egy 2008-ban megjelent különleges kötete, a Csikágó, melyet a „gangregény” műfajbesorolással illettek. A budapesti hetedik kerületben játszódó, hat nagyobb fejezetből, avagy novellából álló egész a huszadik század első kilencven évét meséli el a Keleti-pályaudvar és környékének, tehát az Erzsébetvárosnak alvilági és utcai életet élő figuráinak főszerepeltetésével. 

Egy szatirikus abszurd
Külön értelmezési kiselemzést igényel a gangregény szó első tagjai, ugyanis a cím ekként kettős értelmű, hiszen természetesen egyrészt utal az alvilági nagybűnözés városaként ismert amerikai Chicago-val való hangulati és módszerbeli hasonlóságára, másrészt a gang jelzi a történetek fizikai kiindulópontjának mondható klasszikus pesti bérházbeli körfolyosót is.
A Csikágó tehát egy amolyan jassznovellafüzér, egy könyvbe oltott (Szomjas György-féle) Roncsfilm átirat, egy szocio-akció-ponyva, egy szatirikus abszurd, egy 3D-s, poszt Rejtő-regény. A tipikus és egyenként is önálló regényt érdemlő bűnözők, az utcai forgatag jellegzetes alakjai, mind-mind itt kavarognak abban az erzsébetvárosi négy utca által határolt területen, aminek már a huszadik század első felétől kezdve Csikágó volt a beceneve. 
A még akár helytörténeti adalékokat is tartalmazó elbeszélésfolyam egy ma már csak részben meglévő, rendkívül hangulatos, sajátságos belső törvényszerűségekkel bíró kis pesties világ tükörképe, krónikája, mely egészen a rendszerváltásig számol be a messziről sem kispolgári életek, sorsok nemegyszer abszurd, humoros fordulatairól, meghökkentő, keserédesen szocreál momentumairól. 

Hol a vége? 
Hadd tegyem hozzá: apám, ha nem is a Csikágóban, de a szomszédos utcák egyikében lakott 1956 őszén. A dicsőséges napok végén a Thököly úton vonultak be a szovjet páncélosok. Apám és barátai az ablakból nézték a rémisztő menetet, s azon tanakodtak, kezdjenek-e molotov koktélokat dobálni a tankokra vagy inkább mégse váljanak hősi halottá. 
Apám elbeszélései nagyon hasonlóak voltak ahhoz, mint amilyeneket Békés Pál leír: „Előző nap a szovjet hadsereg bevonult Budapestre, mások szerint hazugság ez is, mint minden egyéb, hiszen ki sem vonult, és megint mások szerint csupán visszatért a kurta „eltáv” után, hogy véget vessen a háta mögött kialakult országos karneválnak. (…) Stubnyai inkább ámulva, mint elkeseredetten bámulta a maszatos őszi hajnalból előcsikorgó szürke lánctalpasokat, és indulat nélkül, csodálkozva kérdezte: 
– Hol a picsában van a vége?
– Moszkvában – mondta Kelemen.”