Ha Roger Scrutont olvasunk azonnal lesz egy olyan érzésünk, hogy az internet előtti korban járunk.  Akkor, amikor nem a „gugli” használatát kellett tudni, hanem azt, hogy amit keresünk pontosan hol is olvastuk. Ez nagy tudomány, tulajdonképpen magunkban kell „guglizni”. Ezt persze nem kell szó szerint vennünk, hanem inkább úgy, hogy Scruton arra is emlékszik, amit az „internet” elfelejtett.
Nem divat manapság igazán konzervatív szerzőket olvasni. Igazán konzervatív szerzőket, akik olyan fogalmakkal operálnak, amelyek határai és terjedelmei magától értetődőek, valamint néhány száz éve állandóak. Üdítő a valóság ilyen leírása, akkor is, ha esetleg valakinek vitája van ezzel az attitűddel.

A hatalom a határai
A két tanulmány közül az első A nyugat és a többi (A globalizáció és a terrorveszély alcímű) 2002-ből származik, míg a második, A nemzetek szükségességéről című pedig 2004-ből. Mindkettő ijesztően mai problémákra reflektál, másfél évtized távolságból, ha nem nézzük meg az adatokat azt is gondolhatjuk, hogy 2015 nehéz éve serkentette fel a szerzőt. Pedig nem, a szerző csak megjósolja azt a jövőt, ami most jött el.
„A lengyelek, a csehek, a magyarok úgy határoztak, hogy csatlakoznak az Európai Unióhoz: de nem azért, hogy elvessék nemzeti szuverenitásukat, hanem azért, mert azt hitték, visszanyerésének ez a legjobb módja. Megítélésem szerint tévedtek. De ezt csak később fogják belátni, amikor már késő lesz.”
Scruton szerint a világ nem működhet a nemzeti szuverenitások nélkül, és azt mindenek felett védendőnek tartja. A kétezres évek elején senki sem gondolta, legalábbis nyilvánosan nem nagyon hangoztatta, hogy a brüsszeli „európa-kormány” tizenöt év múlva szinte teljes egészében igényt fog tartani a nemzeti kormányok legfontosabb hatásköreire, úgy bitorolva el azokat, hogy arról semmiféle formális, népszuverenitáson alapuló döntés nem születik az egyes országokban, legfeljebb Brüsszelben és az Európai Parlamentben szerzi meg a most már alapvetően liberális többség támogatását.
Scruton megjósolta azt, hogy ha a politikai hatalom egy része egy nemzetek fölött álló szervezet kezébe kerül, akkor az ott lévő emberek úgy fognak viselkedni, ahogy az emberek a konzervatívok emberképe szerint viselkedni szoktak. Elkezdik kiterjeszteni ennek a hatalomnak a határait, ameddig csak lehet, akkor is, ha nem konzervatívok, hanem, mondjuk liberálisok. Tulajdonképpen az Európai Unió az első igazi világkormány-kísérlet, amelyben a nemzetek önként belépnek egy felettük álló, a nemzeti szuverenitásuk bizonyos részeit megszerző hatalmi rendszerbe, amelyet egy nagyon nem ellenőrizhető módon választott vagy inkább kijelölt politikus-bürokrata apparátus irányít. 

Otthon a világban
Érdemes zárójelben megemlíteni azt is, hogy az Amerikai Egyesült Államokhoz az európai kísérlet egyáltalán nem hasonlít, mert a bevándorlók Amerikából vagy hazatértek bizonyos idő után vagy tényleg hazájukká lett az az ország és természetesnek tekintették a kormányuk területi joghatóságát. Ez utóbbi kifejezés Scruton egyik kedvenc fogalma, amely kifejezni hivatott azt a természetes hűséget, amelyet az emberek szülőföldjük és annak legitimként elismert kormányzata iránt éreznek.
Manapság nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget annak a folyamatnak, amelyek során megszülettek a nemzetek. A tizenkilencedik századra az emberek fejében egyre inkább a közös nyelv és kultúra, valamint a közös élet által kialakított közösséghez tartozás tudata vette át azt a szerepet, amelyet korábban az uralkodóhoz és a valláshoz való kapcsolat, hűség megélése jelentett. Számomra Scrutont olvasva vált világossá a nemzetállam egy nagyon fontos, csak mostanában világossá váló tulajdonsága, az hogy emberléptékű viszonyrendszerek fenntartásában érdekelt, nem teszi elveszetté az embereket, mert olyan kötelékek fenntartását ajánlja, amelyeket nem lehet könnyen elszakítani. Az európai eszme, a globalizáció kvázi egy emberi nemzetté alakító ereje viszont elszakítja az embert a helytől, az időtől. Most van az először, hogy tényleg bárhol élhetünk úgy, hogy nem kell alkalmazkodnunk a helyi szokásokhoz, mert van már egy globális szokásrendszer. Csakhogy ez a szokásrendszer valójában a helyi szokások elkerülésén alapul azon, hogy nem kell otthon lennünk sehol, mert megtartható az az illúzió, hogy mindenütt otthon vagyunk.

Minden és semmi
Európa vallástalanodása, a megélt, napi, egységes világszemléltető hit eltűnése nemcsak Istent taszította ki az ember világából, hanem azokat a fogalmakat is, amelyek szükségesek más emberek vallásosságának megértéséhez, illetve más vallások megértéséhez. Scruton, ha akarjuk érteni és nem vakít el bennünket az a meggyőződésünk, hogy a világ az ember számára Isten nélkül is leírható, királyi utat kínál nekünk az iszlám megértéséhez. Európaiként elfogadhatatlan a világ olyan leírása, amelyben az isteni parancsok konstruálnak meg minden fogalmat és kapcsolatrendszert, de Európa most éppen úgy találkozik az iszlámmal, hogy vezetői semmit nem értenek azokból a szavakból, amelyeket a muzulmán államok vezetői mondanak nekik. A Föld bolygó még Isten uralma alatt is áll, hiába tudjuk mi azt Európában, hogy Isten nem létezik.
Scruton tökéletes címet talált tanulmánya iszlámmal foglalkozó fejezetének: Szent törvény.
Olvasása közben rájöhetünk arra, hogy mi az iszlám lényege és előnye a kereszténységgel szemben. Az, hogy nem köt kompromisszumokat. Ha a törvény szent, vagyis isteni, vagyis a világ egyetlen elfogadható működési módja, akkor az iszlám konstruálja a valóságot a hívők számára. Ennek jelentőségét nem lehet túlbecsülni, mert egyebek mellett úgy látszik, hogy az arab világban és a hatalmas iszlamizálódó térségekben az embereknek ez a zártság sokkal jobban megfelel, mint a nyugat által kínált szabadság.
Miközben pedig az iszlám folyamatosan erősödik, sőt igazából az iszlám globalizálódik és miközben Európába érkezik, valójában a semmibe ér. Sem vallással, sem nemzetekkel nem találkozik, csak városlakókkal, akik valójában nem állítanak korlátokat az érkezők elé. Valójában az érkező mohamedánoknak nem is feltétlenül tűnik lakottnak ez a föld, hiszen azok, akik itt élnek nem viselkednek úgy, mintha az övék lenne. Egy igazhitű sosem tenne ilyet.

Miért nincs világkormány?
Tulajdonképpen Scruton sem vitatja, hogy jó lenne egy világkormány, amely a bolygó minden emberének érdekét nézi. De abból, hogy valami, ha jól működne, a hasznunkra válna, semmiféleképpen nem következik, hogy jól fog működni, sőt az sem, hogy feltétlenül meg kell próbálnunk létrehozni, ha minden érv a működésképtelenségére mutat.
Scruton, ez egy konzervatívtól talán furcsának tűnhet (persze pont így értelmes), valójában evolúcionista. A nemzetállamra, mint működő egységre „biológiailag” is értelmezhető leírást ad. A területi sajátságok, a lokális fejlődés, a szomszédok pozitív és negatív hatásai, mind-mind olyan egyedit hoznak létre, amely csak olyan kormányzat alatt élhet meg, amely ismeri azt, amit kormányoz. A nemzetállamok egyedi rendszerek, amelyek évszázadok alatt nőttek hozzá a területükhöz.
Az Európai Unió ma azonban úgy kormányoz, különösen az elmúlt tíz évben vált ez bántóan egyértelművé, hogy semmit nem ért Európa sokféleségéből. A multinacionális vállalatok is az egyformaság irányába befolyásolják működési területeiket, hiszen jellegükből adódóan kell érzéketlennek lenniük a helyi szokások és érdekek iránt.
Scruton két tanulmányából azt érthetjük meg még, hogy mennyire méltánytalanul szorul ki a közbeszéd minden forumáról a konzervatív megközelítés. A kereskedelmi média, a tankönyvek, a filmek és sorozatok mind-mind egy olyan illúziót erősítenek meg, hogy a globalizációnak nevezett centralizáció és hatalmas egyszerűsítés bizonyosan csodás eredményre vezet majd, hiszen ez a haladás egyetlen lehetséges útja. Miközben a történelmi tapasztalat és a globalizácó irányába tett lépések nem csökkentették, hanem inkább növelték a világ problémáit.
Scruton gondolataiból azt is megérthetjük, hogy tulajdonképpen miért látszik, hangsúlyosan csak látszik, jó ötletnek elhagyni a konzervatív attitűdöt és progresszívvá lenni. Azért, mert ha konzervatívok vagyunk, akkor azzal a tudattal kell élnünk, hogy lesznek rossz változások is és mindig fizetünk valami régivel az újért. Ha azonban feltétlenül hiszünk abban, hogy az új mindig is jobb lesz, akkor hitünk nem a világ eredendő tulajdonságával, a tökéletlenséggel szembesül, hanem csak azzal, hogy mi nem újítottunk elég hatékonyan. Vagy vannak olyanok, akik értelmetlenül ragaszkodnak a régi tökéletlenhez.
Számomra ez a konzervatív megközelítés sokkal nagyobb magyarázó erővel rendelkezik, mint a haladáshívők eddigi ígéretei. Különösen mert a konzervatívok sokkal pontosabban jósolták meg azt a jövőt, amiben már benne élünk és mert a következő időszakra vonatkozó jóslatuk is jobban illeszkedik a történelem menetébe, mint az a hit, hogy újra van egy tökéletes receptünk, amellyel egycsapásra minden problémánkat megoldhatjuk.
A világ egyszerűen nem így működik.