KISZtihand

Ha elmúltál negyven éves és azt mondják neked, hogy KISZ, akkor te tudod, hogy ez nem feltétlenül az amerikai glam rock bandát vagy konkrétan a csókot jelenti. A Kommunista Ifjúsági Szövetséggel Gergely Ferenc számol le vagy el (kinek hogy), és itt is csak a közhellyel lehet élni: kötete hiánypótló munka, mellyel már régóta adós a közelmúlt történelmét vizsgáló magyar tudóstársadalom. A KISZ története című kiadvány arra jó, hogy megértsük: az apák hazugságaira alapozva és demagóg módon nem lehet hiteles és valós társadalmi bázist építeni.

Nagy mennyiség, szerény minőség

A kötet szerzője, Gergely Ferenc, egykori tanító, kollégiumi igazgató, minisztériumi tisztviselő, immáron kutató és író, aki már több hasonló munkát tett le az asztalra. A tavaly megjelent, A KISZ története című könyv kutatási alapanyagáról szólva már önmagában egy korlelet kapunk, ahogy a kiadói ajánlóban egy helyütt olvassuk: „Kutatásaink során feldolgoztuk a téma igen nagy mennyiségű, de zömmel szerény minőségű könyvészeti anyagát, a nagyon hézagosan ránk maradt sajtóanyagot, a mozgalom újságjaitól az egyetemi és főiskolai lapok nehezen, vagy egyáltalán nem hozzáférhető példányaiig. Legértékesebb forrásainkat a KISZ KB és az MSZMP KB illetékes osztályainak tekintélyes mennyiségű iratanyaga képezte.”

Ifjúkommunisták
Miként is lehetett ez másként, amikor tudjuk, hogy a kommunista mozgalom, s benne a magyar kommunista mozgalom eredeti históriája is erősen foghíjas, mert az szigorúan titkos belügy. A korszakban élők pedig megkapták a korabeli verdiktet: a KISZ a Magyar Szocialista Munkás Párthoz elvhűség mentén tagként csatlakozni kívánókat hivatott előkészíteni. A KISZ-be pedig azok léphettek be, akik hét éves koruktól fogva először jó kisdobosként, majd tíz, tizenegy éves koruktól fogva példás úttörőként „mintamókusozták” át gyerekkorukat az adott iskolába. 
A Kommunista Ifjúsági Mozgalom 1957-től a pártszakadást jelentő 1988-as évig tartó mintegy harminc éves fennállásáig sosem vált valós ideává. Egyes aktivisták, sőt, egyes párttag tanárok még úgy is léptettek be, kötelező, alanyi „jogon” diákokat a kezük alatt tanulókból, hogy meg sem kérdezték őket, akarnak-e ifjúkommunisták lenni. 

Soha nem lesz vége
Évek, taglétszámok, társadalmi csoportok szerinti összetétel, jelentősebb vezetőségi tagok, akik nevével később is találkozhatott a rendszerváltás után a közönség, fordul elő a könyvben. Az összegzés egy új lehetősége a múlttal való, nem mindig kellemes szembenézésnek, le- és elszámolásnak. A KISZ nem éppen dicső története valójában egy a többi ilyen folyamathoz hasonlóan Moszkvából dirigált dolog volt, mely egyfajta generációs problémává is silányult, amennyiben elfogadjuk azt a sajnálatos megállapítást, hogy az apák hazugságaira alapozott jövőkép belengetés és az alanyok számára előnyös káderlapgyártás történt a Kommunsita Ifjúsági Szövetség keretein belül. De ott van Gergely munkájában az is, hogy valójában ma már tudjuk: demagóg módon nem lehet hiteles és valós társadalmi bázist építeni, még ha egy adott történelmi idősávban minden arról szólt, hogy ennek a szocializmusnak soha, de soha nem lesz vége. Ma már tudjuk, hogy pedig de.